Hirdetés
Hirdetés

Helyettesítő dobossal kezdte meg a turnéját a Mötley Crüe

Lehet mondani, hogy a Mötley Crüe nem a világ legszerencsésebb zenekara. Annak idején, a búcsúkoncertjükkor Tommy Lee fejjel lefelé beragadt a nagyszabású, sínen mozgó dobfelszerelésébe, most megint ő az, aki nem tudja lejátszani a koncerteket, amik ráadásul két és fél évet késtek a Covid miatt. (És akkor még nem is beszéltünk arról, mennyire béna, hogy 2015-ben teátrálisan feloszlanak, még szerződést is írnak arról, hogy nem állnak össze újra, aztán pár év múlva mégis összeállnak, de erről most nem is fogunk.)

Szóval elindult a Los Angeles-i rockzenekar Def Lepparddal közös visszatérő turnéja, ahol öt dal után Tommy Lee fogta magát, bejelentette, hogy mennyire jó, hogy elkezdődött végre ez a turné, majd lelépett, mondván két héttel ezelőtt eltörte négy bordáját. A dobos azt is elmesélte, hogy az orvosok nem szerették volna, hogy játsszon, de őt ez nem érdekli, minden este addig fogja tolni, amíg bírja, aztán átadja a helyét Ozzy Osbourne dobosának, Tommy Clufetosnak. Lee egyébként még egy dalra később visszaült, így összesen hat számot játszott.

A koncert érdekessége volt még ezen kívül, hogy a The Dirt című dalban vendégként megjelent Machine Gun Kelly is, aki a The Dirt című filmben Tommy Lee-t játszotta, de itt nem dobolt, hanem énekelt.

A két zenekaron kívül még a Poison és a Joan Jett & The Blackhearts a turné résztvevője.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,927KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,510FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók