Hirdetés
Hirdetés

Hazugságok harminc körül – Itt az Isten Háta Mögött új, négyszámos kislemeze

ihm_white.jpgKét éve vonult pihenőre az Isten Háta Mögött, ami kisebb megszakításokkal azóta is tart. A rockzenekar csak néhány koncertet ad évente, úgyhogy ezek mindegyike kiemelt eseménynek számít. Ilyen lesz december 6-án is a Dürer Kert-es fellépés, ami viszont kislemezbemutató is lesz egyben. A csendben ugyanis születtek új dalok, illetve friss köntöst kapott egy régebbi, ami még a 2010-es Ű lemezről maradt le. A most bemutatott négy, Hazugságok harminc körül összefoglaló címet kapott dal egy nagylemez első fele, ami teljes egészében 2014-ben jelenik majd meg a tervek szerint. Az ep-től függetlenül viszont az Isten Háta Mögött egyelőre nem lesz aktívabb zenekar, Pálinkás Tamás frontembernek ugyanis ott van a mostanra már teljes értékű zenekarrá vált, elektropopos Tej is, ami jóval aktívabb az Isten Háta Mögöttnél, és akkor még nem is beszéltünk Egyedi Péter basszusgitáros Óriás zenekaráról, illetve, hogy Sándor Dániel billentyűs Londonba költözik. Szóval rajongóknak egyelőre be kell érniük az alább, először a Lángoló Gitárokon meghallgatható (innen pedig ingyen letölthető) ep-vel, és a pénteki koncerttel. (A kép nem a borító, hanem egy pólóminta.)

(x) Isten Háta Mögött-pólók a Popshopban.

Advertisement
38,934KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló