Hirdetés
Hirdetés

HÁTSÓÜLÉS – Premieren a Hűvös legújabb klipje

A Hűvös zenekar legújabb, HÁTSÓÜLÉS című dalában zeneileg visszatért régi önmagához, amikor még a bluesos dolgok mozgatták őket, a refrén viszont az egészet átlendíti a pop irányába. A dal keletkezéséről, inspirációjáról és jelentőségéről mesélt az alábbiakban a zenekar frontembere, Vidiczki Zsombor.

Tavaly nyáron hazafelé a hátsó ülésen utazva elgondolkodtam azon, hogy mennyi mindent jelent az, ha ott ül az ember. Nem ő irányítja a verdát, kiszolgáltatott helyzetben van, közben teljesen el is tud veszni a tájban. Nézegetheti a propagandaplakátokat, Isten létezését fejtegetheti és netán véletlenül még szerelembe is tud esni. Mindezt egy hazaút alatt.

Hirdetés

A HÁTSÓÜLÉS egy olyan plátói szerelmet mutat be, amiben az ember teljesen elveszíti a téridőérzékét.

Azt fogja egybe a dal, hogy az ember mennyire szeretne szeretve lenni és közben kicsit viccet is csinál magából a kiszolgáltatottságával. Ez a plátói szerelem az egész világot úgy állítja be, mintha az csak azért lenne, hogy ő minden nehézséget figyelmen kívül hagyva beteljesüljön. Ez nem egy szexizős szám akar lenni. Sokan mondták már a dalra, hogy mennyire hot. Lehet, de szerintem inkább vicces ez a sztori és pont ettől lesz ennyire emberi. Persze mindenkit ott érint meg a dal, ahol tud vele kapcsolódni.

A HÁTSÓÜLÉS sokáig egy másik dal része volt: a nemrég debütált VERTIGO refrénje a mostani megjelenés outrójaként funkcionált, a zenekar producere, Zwick Ábel javaslatára azonban különálló dalt gyúrtak belőle a srácok.

Nehéz visszaemlékezni, hogy pontosan hogyan született. Rengeteget próbáltam ezt az akkordmenetet úgy forgatni, hogy olyan hangulatot adjon, ami eddig nem volt jellemző a Hűvösre.

A HÁTSÓÜLÉS szoros kötődését a VERTIGO-hoz úgy akarta éreztetni a zenekar, hogy mind zeneileg, mind vizuálisan is összefűzték őket.

A videóanyagot most is Fancsali Kristófnak és csapatának köszönhetjük. Tudtuk, hogy valami autós dolgot szeretnénk. A videót látva persze rögtön felmerülhet a kérdés az emberben, hogy hol a szerelem, de a klisés autós, csajozós verzió rohadtul távol állt volna tőlünk. Viszont ez a folyamatosan lerobbanó, strandkorlátkék Skoda zseniálisan reprezentálta a forgatáson, hogy milyen is ez a kiszolgáltatott, vágyakozó életérzés. Végre tudtunk olyan dalt írni, amit merek úgy ajánlani, hogy egy autókázós naplementében hallgassák az emberek. Na, csak itt van a klisé mégis.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

39,145KedvelőTetszik
3,149KövetőKövetés
7,230FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók