Hirdetés
Hirdetés

Határfeszegető zajongás, afrikai gitárok és egy erdőnyi tánc III. Kolorádón

kelela.jpg

2018 június 13-17 között rendezik meg harmadik alkalommal a Kolorádó fesztivált az adyligeti cserkészparkban. A szervezők idén olyan felléőket hívtak, akik a saját terepükön a legeredetibb hangoknak számítanak. Nemzetközi viszonylatban is a frontvonalban zenélő előadók jönnek, és a klubzenei palettát is olyanra faragták, hogy az szerintük még a barcelonai Sonar egyik helyszínén is nagyot ütne. Mellettük a magyar popzene krémje, összművészeti és civil programok várják a látogatókat ezen a nyári hosszú hétvégén.

Színpadra lép a 21. századi elektronikus R&B fáklyahordozója, az etióp származású Los Angeles-i énekesnő, Kelela, akinek tavalyi nagylemezét, a Warpnál megjelent Take Me Apartot a Pitchforktól kezdve a Dazed-en át a Billboardig mindenki 2017 legjobb albumai között emlegette. Nem csoda, hiszen friss hangzásán most is olyan haladó szellemiségű producerek dolgoztak, mint Arca, Bok vagy Jam City.

Jön a Nathan Williams vezette San Diegó-i Wavves is, ami már tíz éve a tömegek és kritikusok ünnepelt sztárja, ha zajongó szörfpopról van szó. A hedonista gitárzene rá fog találni a megfelelő közönségre Kolorádóban, hiszen a frontember egy ízben maga kérte a Twitteren, hogy gyűlölködők, homofóbok, rasszisták és trumpisták ne látogassák a koncertjeit. Indie-vonalon csatlakozik még a montreali TOPS, akik ragadós-boldog dalaikkal biztosan mindenkit az ujjuk köré csavarnak.

A nyárra reagálva érkezik – először Magyarországra! – Ghána egyik legragyogóbb jelensége, Ebo Taylor, aki a szülőföld nemzeti műfajának, a highlife-nak az egyik utolsó mohikánja. Az elmúlt hatvan évét gyakorlatilag egyhuzamban végigzenélő gitáros-zenekarvezető-producer ellenállhatatlanul karizmatikus jelenség, mosolyog, kikiált, betáncol a közönségbe – előre borítékolható a fesztivál egyik legboldogabb órája. Kolorádó zenei tágulását jelzi a szintén nőkből álló Les Filles de Illighadad fellépése is, akik egyenesen a Szaharából hozzák el a tuaregek zenei kultúráját.

Chino Amobi a fémes indusztriáltól az okkult hangulatú, szocio-költészettel megtolt zajongásig vágja az ösvényt a 2018-as fesztiválon. Az afrikai gyökerű művészek alkototta NON kollektíva társalapítója zavart és elbizonytalanodott korunk nehezen emészthető, de halálosan pontos krónikása.

Kolorádóban eddig is a táncos gépzene volt az egyik legerősebb húzóerő, és idén már egy 24 órás technóbulival is készülünk. Valamint olyan nevekkel, mint a teltházakat döntögető Perc, a Berghain-rezidens ukrán Etapp Kyle, a szerb underground pópa Valdimir Ivkovic, vagy éppen a New York-i Umfang, aki ultraminimalista zenéjével a Discwoman technofeminista DJ-kollektíva vezéralakja és 2017 egyik legnagyobb felfedezettje.

Nem csak ő erősíti a női frontot: az örömteli szettjével a LÄRMot egyszer már fullra töltő Jayda G is ott lesz, de jön az egzotikusan táncoltató, nagyon friss kanadai RAMZi, Németország egyik legszabadabb szellemű klubestjének, a düsseldorfi Salon Des Amateurs rezidense, Lena Willikens, és a kijevi Cxema partik rezidense Inga Mauer.

A Kolorádó szervezői büszkék arra, hogy szerintük a legjobb magyar előadók minden évben náluk lépnek fel. Fellép az itt évek óta stabil nagyszínpados Volkova Sisters és a Middlemist Red, a mindig vidám Ricsárdgír és a Szabó Benedek és a Galaxisok, a nyugati parti underground hiphop magyarországi helytartóiként működő Slow Village, az angyalföldi Sör és Fű, a női technóduó Wave Twins, a szörfös mámorban úszó The Keeymen, és Korándi Dávid Cappuccino projektje, ami Mayberian Sanskülotts-, Zombie Girlfriend- és Felső Tízezer-tagokból áll. A legújabb hullámmal úszik be a lineupba a szatíra-rapper Krúbi, a szegedi AVANT GANG, az elektronikus tánczenei kánontól elkanyarodó Exiles kiadó showcaselni fog, és lesz KERET-nap és MOME Zaj is. A sornak természetesen még hosszas folytatása várható.

Advertisement
39,104KedvelőTetszik
3,072KövetőKövetés
4,980FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló