Hirdetés

Hatalmasat nőttek a digitális zenei bevételek Magyarországon

A Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége (MAHASZ) 2020-as piaci statisztikáiból az derül ki, hogy a globális trendeknek megfelelően itthon is növekedett a zenei bevétel annak ellenére, hogy 2020 alapjaiban rengette meg a zeneipart.

A fizikai és a digitális értékesítés összesített bevétele 2020-ban 23,8%-kal lett magasabb az előző évhez képest

Az adatok alapján idén 40 százalékkal növekedtek a digitális zenei bevételek, miközben a fizikai értékesítés csökkent. Hogy ehhez képest hogyan teljesít a világ, azaz mit mond az IFPI 2020-as riportja, azt itt lehet elolvasni.

A zeneipar bevételének több mint a felét a digitális piac adja

A részletekről pedig tudunk mutatni egy csomó grafikont, amikből jól látszik, hogyan alakult a MAHASZ piaci statisztikái alapján a 2020-as év.

A hanghordozók értékesítésének statisztikájában jól látszik, hogy itthon még mindig CD-ből fogy a legtöbb, ezt követi vinyl és az egyéb audió. A videó-, DVD-eladások gyakorlatilag teljesen eltűntek, és összességében is csökkent az előző évhez képest a fizikai hordozók iránti kereslet nagyjából 10 százalékkal. Érték szerint is a CD adja a legnagyobb bevételt, aztán jön a vinyl, ami az elmúlt öt évben egyre nagyobb népszerűségnek örvend, és egyre többet is költenek rá a hazai zenehallgatók.

 

 

Szintén csökkent a tavalyi évhez képest, de még mindig nagyon erős a kereslet a hazai előadók felvételei iránt, így idén is népszerűbbnek bizonyultak, mint a külföldiek.

Korábban az Artisjus is közzétette, hogy a szerzők számára mit jelentett a 2020-as év, és hogy mire számítsanak 2021-ben, erről részletesebben itt írtunk.

Tavaly 9,373 milliárd forint jogdíjat kaptak a szerzők, jönnek a fiatalok

Hirdetés

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

KOMMENT

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
876FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Tesztek

Hirdetés
Audiópartnerünk