Idén és jövő tavasszal összesen négy előadással folytatódik a Danubia Zenekar Semmi komoly című, formabontó koncertsorozata, melynek során klasszikus szerzők, Mozart, Bach, Puccini és Bartók darabjait adják elő friss megközelítésben, más műfajból érkező zenekarok és előadók – a Tálas Áron Trió, Pál István Szalonna és bandája, Ádám Zsuzsanna és Tóth Vera, illetve Дeva – közreműködésével. Mivel az ilyen együttállások garantálják az izgalmas élményeket, úgy gondoltuk, érdemes rákérdeznünk a sorozat gondolati hátterére, inspirációforrásaira is. A zenekar művészeti vezetőjével és karmesterével, Hámori Mátéval készített interjúnkban szó esik mindezekről, és többek között olyan érdekes témákról is, mint a kortárs magyar hiphop színtér és a klasszikus zene kapcsolódási pontjai.
Hogyan jött a Semmi komoly-sorozat ötlete, illetve mi az üzenet a „Komolyzene nincs, csak zene van” szlogen mögött?
Régóta nem tartom szerencsésnek a magyar nyelvben használt komolyzene kifejezést, inkább a klasszikus zenét használom, hiszen a darabok, amiket nagyrészt játszunk – bár nem kizárólag, erről szól a Semmi komoly is -, régi zenék, melyek a mostaniakkal szemben adott esetben 2-3-400 éven át fennmaradtak, tehát olyan minőségi zenék, amikre az embereknek valamiért szüksége van. Az, hogy Mozart műveit két és fél évszázada hallgatjuk, nemcsak azért van, mert a klasszikus zenészek életben tartották ezeket, hanem azért is, mert értékes zenék, amelyek fontosak a társadalom, az emberi civilizáció számára. Most is születnek nagyon magas színvonalú darabok, de csak hosszabb távon derül ki, mi az, ami kiállja az idő próbáját.
Személy szerint engem nagyon izgat a saját korunk zenéje, hiszen rólunk, emberekről ma sokkal többet elmond az, mit hallgatunk a jelenben, mint hogy mit írtak meg 250 évvel ezelőtt. Ezért keressük a találkozási pontokat, amiket szerintem nem is nehéz megtalálni. Allegorikus megfogalmazással úgy tekintek a zenére és benne a különböző műfajokra, ahogy például a Föld vízrendszere kapcsolódik egymáshoz: van olyan része, ami a föld alatt, a hegyek gyomrában találkozik, vannak egymásba és később a tengerbe futó folyók, és vannak az egybefüggő, nyílt óceánok – a lényeg, hogy a víz mindig találkozik a vízzel. A zenében is megvannak ezek az egymásra hatások, hiszen a hiphop zenének is ugyanazok a gyökerei, mint Bachnak, vagy a népzenének, ugyanabból az okból zenélünk különböző stílusokban és különböző kultúrákban. Ezeket a közös gyökereket próbáljuk felderíteni a Semmi komoly sorozatban. Szeretnénk rávilágítani arra, hogy a műfaji különbségek nem annyira jelentősek, és egy megfelelően nyitott zenehallgató ugyanúgy szeretheti Bach műveit, a népzenét, az elektronikus zenét, vagy Bartókot is. Ezek nem kizárólagos dolgok. Ahogy az ízlésünk fejlődik, és egyre jobban beleássuk magunkat a zenébe, egyre szélesebb lesz a látókörünk és egyre jobban felismerjük a hasonlóságokat, a közös pontokat.
Említetted, hogy maga a komolyzene mint elnevezés nem feltétlenül szerencsés. Miért?
Olyan asszociációkat kelt ez a szó, hogy az ember egyből nagyon kicsinek érzi magát, mintha ennek a műfajnak a befogadása valamiféle plusz tudást igényelne. Még a hangszínünk is megváltozik, ha erről beszélünk, mert aki komolyzenével foglalkozik, az nyilván komoly ember, nem olyan komolytalan, mint amilyen te vagy. Neki van háttértudása olyan dolgokról, amikről te nem tudsz semmit. Eleve megemeli az egész dolgot maga a kifejezés, és ez erre szükség is van, csak leginkább annak a lelkében kell történnie, aki a darabot hallgatja, vagy adott esetben játssza. Hiszek abban, hogy a szavaknak ereje van, és talán ez is oka lehet annak, hogy nem rohannak tizenévesek tömegével a Zeneakadémiára önszántukból. Van az emberekben egy félelem, hogy ez valami távoli dolog, amit ők nem fognak érteni és unalmas lesz nekik. Mi a Danubia Zenekarral kifejezetten törekszünk arra, hogy sok olyan produkciót és ezáltal élményt hozzunk létre, amelyek próbálják ledönteni ezeket a sztereotípiákat és arról szólnak, hogy a zene öröm.
Ugyanis tökmindegy, hogy van egy garázsrock-együttesed és azzal őrjöngsz, vagy adott esetben elmész egy klasszikus hangversenyre, a lényeg ugyanaz. Örülni akarsz, bizonyos értelemben meg akarod szelídíteni az időt, hiszen a zene valahol erről is szól: az időnek ad egy keretet, és amíg egy koncerten vagy, addig – nagyon leegyszerűsítve – nem félsz a haláltól. Egy dal, egy zenei darab vagy egy opera befogadása közben úgy vagy rendezett körülmények között, hogy mégis kizökkensz a megszokott keretek közül. Szabadidőmben, vagy az autóban én is ugyanúgy hallgatok Nine Inch Nails-t, mint klasszikus darabokat, de pont ma adtam egy rádióinterjút, melyben Eminem került szóba, és őt is nagyon szeretem. Érdekel a kortárs magyar hiphop és rap szcéna, ami most nagyon felbolydult, és rengeteg tehetséges előadót hozott felszínre. Pogány Indulónál abszolút kihallható a klasszikus zenei háttér, ha odafigyelünk a számaira, több Chopin-szerű idézetet is hallhatunk benne, szóval valójában sokkal kisebb a távolság a műfajok között, mint gondolnánk.
A zene hatalmas örömforrás, egy olyan legális drog, ami nem megöregít, kiéget, tönkretesz, hanem éppen megfiatalít és boldogságot hoz az életbe – mindazt, amire az emberek vágynak, csak sokan mindenféle kencékre meg beavatkozásokra költenek inkább. Persze főleg akkor van ez így, ha aktívan foglalkozunk vele, hiszen nagyon fontos lépcsőfok a zenehallgatás után az, hogy játsszunk is hangszeren, amit egyébként bármikor, akár idősebb korban is elkezdhetünk. Pont emiatt épülnek fel úgy a Semmi komoly-sorozat eseményei, hogy az aktuális koncertet követi egy szünet egy kis pezsgőzéssel, és aztán az adott stílusnak megfelelően vagy jam session lesz, vagy táncház, közös improvizáció, esetleg – a Puccini X Soul-esten – egy szimfonikus zenekarral kísért karaoke. Fontos, hogy részt vegyünk a zenében, hogy csináljuk, hiszen az egészen más szintet jelent, mint „csak” hallgatni, és szeretnénk az előbbire is lehetőséget biztosítani a közönségnek.
A sorozatban négy szerző és négy műfaj – október 6., Mozart X Jazz, közreműködik a Tálas Áron Trió; október 26., Bach x Folk, km. Pál István Szalonna; november 23., Puccini X Soul, km. Tóth Vera, Ádám Zsuzsanna, illetve 2025. április 5., Bartók X Electric, km. Дeva – talákozik majd a színpadon. Hogyan választottátok ki a szerzőket, a darabokat és a közreműködőket?
Olyan előadókat kerestem, akikkel könnyű megtalálni a kapcsolódási pontokat. Pál István Szalonna és zenekara egy kiváló együttes, akik különösen jól játsszák a széki, hangszeres népzenét, melyben a díszítések nagyon hasonló elven működnek, ahogyan a barokk zenében volt jellemző, még ha elsőre kicsit furcsa is ebbe belegondolni. Mindkettőben nagyon fontos szerepet kap az előadók fantáziája, ahogyan a különböző díszítéseket játsszák, sok múlik azon, hogy ki melyik prímásnál, vagy adott esetben melyik hegedűsnél tanult annak idején, ki hogyan gazdagította a kottában leírt dallamíveket. Ez nem is véletlen, hiszen amikor a hangszeres népzene a ma ismert formájában kialakult, sokszor azok a hegedűsök mentek le falura játszani, akik ezt a városi zenét megtanulták és művelték. Nagyon jól visszafejthető, hogyan kapcsolódik egymáshoz a barokk és a népzene.
Mozart és a jazz esetén szintén találunk hasonló párhuzamokat, hiszen mit is csinált ő? Megírta a zongoraversenyeket egyfajta vázlatként és aztán rengeteget improvizált – Beethoven meg még többet, tehát a kottában leírtakhoz képest mindig volt benne valami több, valami más, már csak azért is, mert fejből játszotta, és lehetséges, hogy kicsit másképp emlékezett bizonyos részekre, még akkor is, ha tökéletesen tudta a partitúrát. Tálas Áront arra kértem, hogy csinálja meg Mozart utolsó, B-dúr zongoraversenyének jazzváltozatát, így ez a koncert egy nagyon komplex, egyórás zenei kísérlet lesz, melyen kétféle zenei nyelven szólal majd meg ugyanaz a darab. A jazzverzió nagyon jól kidomborítja majd Mozart eredeti művének ritmikai invencióit, ami után valószínűleg a közönség kicsit más füllel hallgatja majd a klasszikus változatot, szóval ez is egy megvilágító erejű koncertnek ígérkezik.
Дeva esetében, az egész eddigi életművet tekintve annyira egyértelmű a bartóki és népzenei ihletettség, hogy voltaképpen adta magát ez a párosítás, hogy vegyük azokat a népdalokat, amiket Bartók is feldolgozott és esetleg Dorinát is inspirálták. Mutassuk meg az eredeti feldolgozás arcát, meg azt is, hogy ebből Дeva mit csinált, mert valószínűleg ugyanazt látták meg mindketten a népdalokban, a népzenében, csak más korban születtek és más zenei környezetben merítettek ugyanabból a forrásból.
A november 23-i Puccini X Soul-estre pedig – ami egy új előadás – két dívát kerestünk Ádám Zsuzsanna és Tóth Vera személyében, hiszen ha megnézzük Puccini nagyoperáit, meg a soult műfaját, mindkettőhöz ugyanaz kell. Egyrészt kell egy nagyon komoly hanganyaggal rendelkező, nagyon erőteljes egyéniségű előadó, másrészt kellenek súlyos témák: szerelmes vagyok, de elhagytak, vagy épp beteljesült a szerelem, nagyon mélyen, vagy épp nagyon magasan vagyok – ha megnézed az operaáriákat, Puccini hősnői ugyanúgy haldokolnak a szerelmi bánattól, ahogyan a soult éneklő Aretha Franklin egy korabeli felvételen. Ezen a koncerten megmutatjuk mind a két oldalt. Ádám Zsuzsanna az operaáriákban, Tóth Vera a soulváltozatokban énekel majd, és az egész kicsit olyan lesz, mint egy lemezbemutató koncert, melyen minden dal kétféle verzióban hangzik majd el. Amellett, hogy nagyon izgalmas lesz, azért is várom ezt az estét, mert nagyon kíváncsi vagyok, hogy a klasszikus zenekari karaoke-ra mennyire lesz majd vevő a közönség.
Karmesterként, illetve a zenekar számára mi a legnagyobb kihívás abban, hogy többféle zenei környezetben adjátok elő a kiválasztott műveket?
Számunkra hatalmas feltöltődés, hogy együtt zenélhetünk egy jazz trióval, egy népzenei együttessel, vagy egy elektronikus zenét játszó előadóval, rengeteget ad mindez. A klasszikus zenészek a legfelkészültebbek közé tartoznak, mi elvileg minden stílust tudunk játszani; talán a jazznak és a népzenének vannak olyan területei, amelyek extra felkészülést igényelnek, de alapvetően azok az alapok, amikre a pop, a rock, vagy épp a hiphop épül, megvannak egy klasszikus zenésznél is. Ilyen értelemben nem kell nagyon messzire nyúlnunk, ha más területeken kalandozunk, hiszen ugyanúgy tudunk swinget vagy bebopot játszani. Ugyanakkor nagyon felemelő élmény ez mindig, friss energia a zenekar számára és személy szerint nekem is. Szóval nem elsősorban kihívás, inkább egyfajta wow-élmény nekünk és a közreműködőknek is – egy nagyon izgalmas és tanulságos játék minden résztvevő számára.
Miért érdemes elmennie a Semmi komoly-sorozat előadásaira annak, aki eleve jár hangversenyekre, és annak, aki adott esetben még sosem volt klasszikus zenei koncerten?
Aki eleve jár hangversenyre, annak gasztronómiai hasonlattal élve olyan formabontó ételpárosítást, különleges ízvilágokat jelenthetnek a Semmi komoly-koncertek, amiket két különböző étteremben már kipróbáltak, de ugyanazon a helyen, akár egy fogáson belül még biztos nem kóstoltak. Aki igazi ínyenc vagy hozzáértő, szerintem mindenképpen jól jár, ha eljön. Aki meg nem jár koncertre, annak lehet, hogy pont az egyik ilyen este lesz egy olyan kulcs, amivel ajtót nyithat valamire, amiről nem is tudta, hogy örömöt okozhat számára.
Azt gondolom, az a lelkesedés, amit játék közben átélünk a közreműködőkkel együtt, elég ragadós tud lenni, a végén pedig igazi közösségi élménnyé válik mindez, akár táncház, akár jam session formájában, az elsőre akár passzívnak tűnő résztvevők a produkció részeseivé válhatnak. Ilyenkor eltűnik egy kicsit a távolság a színpad és a nézőtér között, nagyon jó az előadások hangulata, és az is bebizonyosodik, hogy ezek a sokszor mesterségesen elválasztott műfajok valójában nagyon jól érzik magukat egymás társaságában.
A Semmi komoly-sorozat mellett is folyamatosan játszotok. Milyen egyéb koncertek, hangversenyek várják még a közönséget a Danubia koncertnaptárában?
A Zeneakadémián továbbra is rendszeresen játsszuk az Út a zenéhez hangversenysorozatunk úgymond klasszikusabb koncertjeit, a következő előadás október 25-én lesz Vivaldi, Saariaho és Rachmaninov darabjaival, Pusker Júlia és Maxim Rysanov közreműködésével. Sokszor, sokféle műsorral vagyunk láthatók az Erkel Színházban, ahol december 21-én dupla Klasszikus karácsony-koncertet is adunk, mindeközben folytatódnak A diótörő-koncertjeink is, melyeken a teljes balettzenét eljátsszuk Lackfi János külön ehhez a darabhoz írt parafrázisával kiegészítve.
Ami újdonság, az a Bécs – Budapest újévi koncert a Danubia Zenekarral, ami január 4-én lesz szintén az Erkel Színházban. Ilyen még nem volt, emiatt nagyon várjuk is. Magyarországon van sokféle, változó minőségű újévi koncert, de olyan nem igazán, ami kicsit modernebb felfogásban, de hajaz a bécsi eredetire. Az est rendezője és koreográfusa Duda Éva lesz, sztárvendégként Rost Andrea működik közre és egyrészt játszunk majd klasszikus újévi számokat, Johann Strauss vagy Lehár Ferenc műveit, de mellettük lesz például darab Richard Strausstól komoly tánckoreográfiával, látvánnyal kiegészítve. Ezt a koncertet kitüntetett figyelemmel és szeretettel várjuk.
További információk a Danubia Zenekar online felületein!