Hirdetés

Hamarosan érkezhet az első Apple autó

A legtöbben 2024-re, néhány optimistább portál már akár jövőre teszi az első autók megjelenését, amiket az Apple gyárt majd. Már korábban is volt szó arról, hogy az Apple beszállna az önvezető autók fejlesztésébe, most a céghez közálló források azt állítják, hogy hamarosan megérkezik a gyártó első autója.

Az Apple elektromos autókat dobhat piacra, az ígéretek szerint teljesen új akkumulátortechnológiát használnak majd, ami ráadásul olcsón előállítható és többet bír majd, bár ez az olcsóság valószínűleg ez a végösszegen nem igazán látszódik majd, és persze felkészültek arra is, ha eljön az önvezető autók ideje.  Csak személyautóban gondolkoznak, és mivel elég sok alkatrészt más beszállítóktól kell beszerezni, így az is megeshet, hogy abból a 2024-ből későbbi dátum lesz, vagy nem is lesz semmi.

Arról sincsen infó, hogy az akkumulátoron túl milyen meghökkentő innovációkat lehet várni tőle, bár az nyilván kézenfekvő, hogy az Apple Watch segítségével Knight Rider utóérzést lehessen vele elérni, például ugyanúgy magunkhoz lehessen szólítani a gépjárművet, csak itt Kitt helyett valószínűleg Sirinek kell címezni a kérést.

Egyrészt ha csak önvezető autókban gondolkoznak, akkor értelemszerűen meg kell várniuk, amig a mindenfajta szabályozás felkészül az önvezető autók érkezésére, de gondolkodhatnak vezetéstámogató megoldásokon is, ami meg már nem számít olyan hatalmas újdonságnak a piacon. Másrészt korábban is érkeztek már autóval kapcsolatos hírek az Apple háza tájáról, 2018-ban például az általában pontos adatok szivárogtatásáról híres Ming-Chi Kuo azt mondta, hogy 2023 és 2025 között dobhat piacra autót az Apple. A hírek közben inkább arról szóltak, hogy konkrét autóval nem, inkább önvezető autókat támogató szoftverekkel szállnának be a piacra, tavaly pedig 200 embert küldtek el az autós részlegtől.

 

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,930KedvelőTetszik
3,063KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

Tesztek

Audiópartnerünk