Hirdetés
Hirdetés

Hamar – Otta – Budapest – Itt a The Electric Black új EP-je

electric_black_montage.jpg

Háromdalos EP-vel jelentkezett a neves hazai underground arcokat soraiban tudó, öndefiníciója szerint egyszerűen rock ‘n rollt játszó The Electric Black. Felföldi Péter basszusgitáros / énekes, Csiba Gábor gitáros, és Binder Gáspár dobos nem fogalmazták túl dalaikat, a három teljesen élőben, szalagra rögzített tétel bő hét és fél perc alatt lepörög, így aztán bárki meghallgathatja őket óránként akár többször is, ha vevő egy olyan zenei világra, amit egyaránt inspirált Chuch Berry és a The Hellacopters.

A mostanság Norvégiában élő frontember, Felföldi Péter így mutatta be az elkészült anyagot:

Körübelül egy honapja vettünk fel három dalt Oslóban, most lettek készen, és már ki is tettük őket Bandcampre. A cucc az Endless Tinnitus stúdióban keszult, aminek az elődjeben vették fel a Turbonegro Apocalypse Dudes lemezét, de dolgozott ott a Gluecifer, a Motorpsycho és az Ulver is. A hangmernök Kenneth Storkås, becenevén Mr. Møkk volt, a borítót pedig Szilágyi Rudolf barátunk tervezte. Mivel nekem is, meg Csiganak is jött a gyerek, az elmúlt évben nem történt velünk sok minden, de jövőre tervezunk hazai koncerteket, és ha minden jól megy, akkor egy pár bulit itt Norvégiában is.

A következő találkozásig ismerkedjetek meg a most bemutatott három dallal!

További információk a zenekar Facebookján

Advertisement
38,934KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló