Hirdetés

Hajnali fény – Premieren Agárdi Szilvi és Majka közös videója

Egy nagy, átfogó cikkben nemrég foglalkoztunk itt, a Lángolón azzal, hogy itt lenne az ideje, hogy a koncerthelyszínek foglalkozzanak a fogyatékkal élőkkel is, akiknek ugyanannyi joguk van a szórakozásra, mint az egészséges embereknek. Ebben a cikkben szólalt meg Agárdi Szilvia énekesnő is, aki nem a közönség, hanem a fellépők szemszögéből mutatta be a témát, ugyanis látássérültként neki is sok gondot okoz eligazodni a fellépései helyszínén. A cikkben már említettük, hogy Agárdinak megjelent egy Majkával közös dala, amihez klipet is forgattak, és amit itt, a Lángolón lehet először látni a sajtóban.

Hirdetés

A Hajnali fény című közös dal a korlátok ledöntéséről szól, mindez pedig a videóklipben is visszaköszön. Agárdit és Majkát ugyanis a technológia hozta össze, a közös munkából pedig egy, a jelenlegi helyzetre is reflektáló dal született. A technológia úgy kapcsolódik a történetbe, hogy egyrészt lehetővé tette, hogy a közösségi médián keresztül megismerjék egymás munkásságát, másrészt pedig azt, hogy egymástól fizikailag távol is tudjanak gyakorolni, dalt szerezni.

A dalhoz készült klip története két szálon fut, az egyiknek Majka és Agárdi Szilvi a főszereplője, míg a másik szálon egy tűzoltó és annak családja van a középpontban. A klip kapcsán Nagy Bence rendező úgy fogalmazott:

„Majka és Szilvi dala a küzdésről, a félelmeinkkel való vívódásról, valamint korlátjaink ledöntéséről szól. A korlátokat a tűz metaforával, míg a korlátok ledöntését, illetve a kihívásokkal szemben álló létet a tűzoltók elhivatottságával, problémamegoldó attitűdjével igyekeztük szimbolizálni és bemutatni. A dal szövege egyébként zseniálisan fokozza és oldja a feszültséget, ezt a két párhuzamosan futó szál képi váltakozásával mi is jól le tudtuk követni, a végeredmény pedig egy felemelő és látványos klip.”

A dal eredeti változata a Vodafone RED tavaszi reklámfilmjéhez készült, melynek főszereplője Agárdi Szilvi volt. A szolgáltató azért éppen őt választotta a reklámszerepre, mert az volt a célja, hogy igazi emberek valós történetein keresztül mutassa be azt, hogy a digitalizáció hogyan tudja segíteni az emberi tehetséget a kibontakozásban, hogyan bontja le a technológia a korlátokat a legnehezebb élethelyzetekben is.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

Kommentek

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
770FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Programok

Lemezkritikák

Beszámolók

Audiópartnerünk