Megjelent a This Must Be Love legújabb dala Hagyjuk el címmel, amit a zenekar basszusgitárosa, Gerdesits Máté írt. A dalt az újonnan megnyílt budaörsi Billing Bodies Stúdióban vették fel, Bernard Hahn hangmérnöki segítségével, amihez egy videóklip is készült cancel rendezésében.
Mindenkinek jár egy kis lazítás! Pláne a vizsgaidőszakot követően. Persze, utána újult erővel nekivágunk a következő fejezetnek, de előtte itt az idő egy kicsit megállni és körülnézni. Nem átsuhanni minden pillanaton, hanem megélni az érzéseket, még akkor is, ha csak túl akarsz lenni rajta.
– meséli a zenekar a legújabb daláról.
A megújult This Must Be Love egy kicsit más perspektívából közelíti meg a szeretetet. Legújabb Hagyjuk el című daluk, egy olyan zene, amelyben a zenekar tagjai (Dékány Dániel-gitár, Dósa Szelina-ének, Gerdesits Máté-basszusgitár, Lakatos Bence-billentyű, gitár, Varga Szabolcs-dob) azt üzenik, hogy akkor is szeressük azt, akivel együtt élünk, amikor kicsit fáradtabb, szomorú időszakunk van, még ha az nehéz is.
Legyenek olyan napok, amikor nem csináltok semmit, csak egymás mellett hevertek a kanapén, hallgatjátok, hogy kint egy harkály kopácsol a fán, sorozatmaratont nyomtok és az élet értelmetlenségén tűnődtök.
A zenekar következő koncertjére február 14-én kerül sor az Analog Music Hallban. Részletek a This Must Be Love Facebook oldalán és az eseménynél, legújabb daluk pedig itt érhető el: