Hirdetés
Hirdetés

Ha minden igaz, legyőzte a rákot a Megadeth főnöke – Dave Mustaine a Facebookon üzent állapotáról

megadeth-dave-mustaine.jpg

Nyár elején érkezett a hír, hogy torokrákot diagnosztizáltak a Megadeth gitáros-énekesénél, Dave Mustaine-nél. Szerencsére az orvosai már akkor igen jó esélyt láttak a teljes gyógyulásra, és úgy tűnik, igazuk volt, hiszen tegnap este a főnök az írta a zenekar Facebookján, hogy már túl van a nehezén, és olyannyira bizakodik, hogy kevesebb mint egy hónap múlva már színpadra is áll a Megacruise névre keresztelt óceánjáró hajós turné koncertjein.

Üzenet Dave Mustaine-től

Szerettem volna egy kis időt szánni arra, hogy mindannyiatokat tájékoztassalak az egészségi állapotomról. Már majdnem túl vagyok a kezelés utolsó szakaszán, és az orvosaim nagyon bizakodóak az állapotom javulását illetően. Szeretnék mindenkinek köszönetet mondani az utóbbi hónapokban kapott támogatásért és a jókívánságokért. Nem tudom eléggé kifejezni a hálám és azt, mennyire megkönnyítette ezt a rögös utat az a tudat, hogy ott álltok a kanyarban, és velem együtt harcoltok.

A következő néhány hétben kiértékelik az állapotomat, én pedig folyamatosan értesíteni foglak titeket az történésekről, ahogy egyre közeleg az első Megacruise kihajózásának ideje. Alig várom, hogy találkozzak veletek, és tudom, hogy minden más csodálotos fellépőnk ugyanígy érez. Csináljuk ebből egy rekordok könyvébe kívánkozó eseményt! Kevesebb mint egy hónap múlva már a Csendes-óceánon nyomjuk a Thrasht!

A mielőbbi viszontlátásra!

Dave

A Megacruise egyébként, ahogy ez a szövegből is kiderülhetett, a Megadeth saját hajós fesztiválja lesz idén október 13 és 18 között: indulás Los Angeles-ből, érkezés a mexicói Ensenada kikitőjébe, közbeiktatva egy San Diego-i megállót, öt napon át összesen tizenkilenc zenekar közreműködésével – a házigazdák mellett ott lesz a Lamb of God, az Anthrax, a Testament, a Queensrÿche, az Overkill, a Suicidal Tendencies, a Death Angel, vagy a Corrosion of Conformity, csak hogy a legpatinásabb neveket említsük. Az ötlet nyilván nem egyedülálló, hiszen volt már erre példa számos változatban, ugyanakkor ez az összeállítás tényleg nagyon erős, szóval ha valaki meg akarja dobni a szerkesztőséget néhány teljes ellátással megfejelt páros belépővel, az impresszumban kikeresheti a postacímet. A magunk részéről – természetesen a potyajegyek mellett – mielőbbi teljes gyógyulást, és jó visszatérő koncerteket kívánunk Mr. Mustaine-nek! 

Advertisement
38,927KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,510FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló