A Patikadomb 2013 végén alakult. Az azóta eltelt időszakban megjelent egy kislemezük, Nefelejcsutca címmel, játszottak a Hiperkarma lemezbemutatóján, illetve Süssön című dalukat is pozitívan fogadták. A dal rotációba került a Petőfi Rádióban, majd több vidéki rádió is átvette. (Fotó: Dancs Enikő Bianka)
Új, Mechwart liget című daluk, azon koncepció előfutára, miszerint a zenekar 2-3 hónapos bontásban jelentkezik majd új szerzeményekkel. A Süssönhöz hasonlóan ez a dal is használ elektronikát, ám ez a stílusjegy, itt némiképp háttérbe szorult. A Mechwart liget, egy élőbb, akusztikusabb hangszerelésű és lassabb dal. Míg a Süssön a nyárról, a Mechwart liget sokkal inkább az őszről, az őszhöz szól. A klip ennek megfelelően igyekszik visszatükrözni a dal és az évszak hangulatát is.
Ujvári Gyula énekes:
Egyáltalán nem volt koncepció, hogy évszakoknak megfelelő dalokkal jelentkezzünk. Egész egyszerűen úgy éreztük, ez a szám áll úgy, hogy megmutassuk a közönségnek. Persze kapóra jött, hogy már javában az őszt tapossuk. Érdekes lesz megfigyelni majd, hogy akik a Süssön up-beat tempóját és lüktetését kedvelték, hogy viszonyulnak majd ehhez a kissé komolyabb hangvételű, lassabb tételhez.
Dobos Gábor gitáros:
A dal rendkívül személyes, de mindenki számára behelyettesíthető élete bizonyos szakaszaihoz. Mindenki került már a szövegben leírtakhoz hasonló szituációba, azonban előbb, vagy utóbb kikászálódunk ezekből a helyzetekből, ez csak természetes. Az ilyesfajta emberi érzelmeket nagyszerűen lehet érzékeltetni az időjárás váltakozásával, ezt használtuk fel a dal megírásánál.
A dalhoz készült klip, egy hangulatos image-videó, amely köddel, sötét tónusokkal, erdei díszlettel, fénysorokkal operál, melynek visszatérő motívuma az eső. Ennek a koncepciónak több oka is volt.
Dobos Gábor:
Lévén az elkezdett út elején járunk, mindenképpen szerettünk volna egy olyan klippel nyitni, amely után a hallgatóink, az érdeklődők archoz, arcokhoz tudják kötni, amit hallanak. Ez szerintünk esszenciális volt a banda jelenlegi fázisában. Persze nem szerettünk volna egyszerű „próbateremben eljátszós” videót csinálni, ezért a díszletet, maximálisan a dal szövegéhez, hangulatához építettük fel, ezzel elhagyva a stúdiós, mű jelleget. Béreltünk fákat, szereztünk dekorációt, forgácsot, konfettit, égősorokat és úgy rendeztük be a műtermet, mintha egy erdőben játszanánk, egy esős estén.
A Patikadomb koncertek terén is beindulni látszik: 2015. december 5-én, a Kelemen Kabátban kétnapos lemezbemutatójának, első estéjén, a Patikadomb lesz majd az előzenekar. A buli helyszíne az Akvárium, KisHall.