Hirdetés
Hirdetés

Ha Bartók Béla élne, azt csinálná, amit Both Miklós

Both Miklos es a Palimo Story.jpg

A történet nagyon egyszerűnek hangzik. Both Miklós és barátja, Csoóri Sándor fogta magát, felkutatott tíz tehetséges zenészt az országban, összeálltak zenekarrá, és dalokat írnak, adnak elő. A történet ott bonyolódik, hogy Both Miklósék csak úgy beleindultak a vakvilágba, és csupán egy nagy vonalakban felvázolt terv szerint kutatták fel a tehetségeket. Aki ismeri Both (Napra, Folkside) és Csoóri (Buda Folk Band) zenei világát, nem lepődik meg azon, hogy a roma közösségek felé vették az irányt, ahol ösztönösen játszó muzsikusokra számítottak, és nem hiába. A fenti történet egyébként ismerős lehet azoknak, akik nézik a Duna Worldöt vagy a Duna Televíziót, ugyanis a kaland eléggé filmre kívánkozott, lett is belőle sorozat Tóth Erzsébet producer segítségével. Alább a sorozat, illetve egy dalpremier. 

Azt írja a sajtóanyag, hogy:

Both Miklós egyedülálló tehetsége, zeneszerzői és előadóművészi kvalitásai által olyan zene született, amely különlegesen egyesíti mindazon zenei kultúrát, amelyekkel a városokban és falvakban találkozhatunk. Jelen vannak a nagyvárosi hatások, ahogyan a hagyományos kultúra is. Az együttes a zenén keresztül olyan új oldaláról mutatja be az országot, ahogyan korábban még nem hallhattuk.

Ez túlzásnak tűnhet, de nem az. Both ismét úgy keverte össze a népzenét a rockkal és más modernebb műfajokkal, ami csak rá jellemző. Egy pillanatig nem tűnik erőltetettnek egymás mellett a progresszív rockos és a roma népzenés elem. Terve amúgy nem volt, olyan zene lesz, amilyen lesz. Hát ilyen lett.

A formációnak most jelenik meg lemeze, a folytatás majd kiderül. Ők megmutatták mit tudnak, a többi pedig a hallgatóságon múlik. Both amúgy igyekszik majd együtt zenélni velük saját zenekaraiban is, egyengeti tovább az útjukat.

Nem túlzunk, tényleg érdemes megnézni a fenti filmet, de talán egyszerűbb a lenti dallal kezdeni:

Itt a teljes nagylemez is:

Ők a Palimo Story:

Oláh Dániel – ének
Bíró Márta – ének
Rácz Richárd – billentyű
Balog Tamás Cérna – tambura
Báder János – cimbalom
Milák Richárd – gitár
Sára Csobán – szaxofon
Gárgyán Zoltán – szaxofon
Kállai Géza – basszusgitár
Horváth Péter – dob
Csoóri Sándor – brácsa
Both Miklós – gitár

Both Miklos es a Palimo Story_Zenekartagok.jpg

Advertisement
38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló