Közhelyszámba megy a régi kínai átok, miszerint élj meg érdekes időket, ugyanakkor valószínűleg a hazai és nemzetközi rendezvényszervező szakma egy emberként bólogatna, ha a mondás igazságtartalmáról kérdeznénk őket most, bő egy évvel azután, hogy elkezdtek özönleni a hírek a vírushelyzet okán lemondott koncertekről, turnékról. Varga-Csajkás Zoltánnal, a Rockmaraton operatív szervezőjével többek között arról beszélgettünk, mihez kezdhet egy fesztivál csapata egy elmaradt szezon után, milyen hatásai érzékelhetők annak, hogy huzamosabb ideje nincsenek közösségi rendezvények, és végül, de nem utolsósorban arról, ami talán leginkább érdekli a hazai közönséget: lesz-e idén Rockmaraton?
Már önmagában is komoly csalódás volt mindenkinek, hogy tavaly szinte teljes egészében le lett fújva a fesztiválszezon, de számotokra még egy plusz okból is fájó lehetett mindez.
2020-ban a harmincadik jubileumi Rockmaratonra készültünk, amibe előzetesen rengeteg pénzt és energiát fektettünk. Ahogy a szakmában nagyon sokaknak, ez nekünk is komoly anyagi és erkölcsi veszteségekkel járt. Szerencsére a közönségünk kiállt mellettünk, és bár mi az első pillanattól kezdve felajánlottuk, hogy visszafizetjük a jegy árát bárkinek, aki kéri, végül mintegy 30% élt ezzel a lehetőséggel, viszont közel ezerkilencszázan hagyták bent a jegyüket, és itt leginkább a bérletes fesztiválozókról beszélünk. Hogy csökkentsük a veszteségeket, különféle támogatói projekteket hirdettünk meg tavaly nyáron, illetve év végén, amelyek keretében a fesztiválhoz kapcsolódó merch termékekkel lehetett támogatni a rendezvényt, ezeknek köszönhetően szintén sikerült összekalapoznunk néhány millió forintot – ezért elmondhatatlanul hálásak vagyunk a közösségünknek. Emellett sikeresen pályáztunk a Magyar Turisztikai Ügynökség által meghirdetett fesztiváltámogatási projekten, ami bár nem a tavalyi veszteségeinkre, hanem az idei költségeinkhez kapcsolódó támogatás, mindenképpen segítség, amit ésszerűen fel tudunk használni.
Az mindenképpen pozitív, hogy anyagilag átvészeltük az első fesztiválmentes évet, úgy, hogy a Rockmaraton stabil maradt, és így vághattunk neki 2021-nek. Viszont itt van egy újabb év, és tavaly lehet, hogy sokan nem értették meg azt, miért sírnak a klubok, a fesztiválok meg ez a komplett szakma: ha egy rendezvény elmarad, attól még ugyanúgy vannak kapcsolódó költségek – ez továbbra is, sőt kiemelten igaz. A Rockmaratont is egy évvel előre kezdjük el szervezni, mindez ugyanannyi munkával jár akkor is, ha bizonytalan a végkimenetel, azoknak a fizetése ugyanúgy ott van, akik egész évben dolgoznak, a járulékok, irodaköltségek, bérleti díjak meg minden ilyesmi, amelyek éves szinten tizenmilliós tételt tesznek ki.
Mit tudtatok csinálni ilyen helyzetben?
A Rockmaraton nem hirdette meg a 2021-es programot, pedig tavaly karácsonyig már elég sok zenekart lekötöttünk, néhány fellépővel újra megállapodtunk, de úgy éreztem, nincs értelme addig bármiről is beszélni, amíg ilyen bizonytalan a helyzet. Úgyhogy ez egyelőre talonban maradt, ami már a sokadik ezzel kapcsolatos terv volt egyébként. Most itt vagyunk 2021 tavaszán, és elég sötéten látom a helyzetet, ami nemhogy javult, de egyenesen romlott, már ami a betegség elterjedését, az esetszámokat illeti. Lassan már eljutottunk odáig, hogy őszintén be kell valljuk, a jelek szerint az idei nyári szezonból sem marad sok minden.
A legnagyobb magyar és nyugat-európai fesztiválok már lemondták az idei évet, és az mindenképpen fontos visszajelzés számunkra, hogy a szakma legnagyobb, legbefolyásosabb szereplői sem számítanak arra, hogy komoly, nagyméretű rendezvényeket lehet majd tartani. Másrészt utóbbiak kiesésével egyértelművé válik, hogy a Rockmaraton ebben az évben sem tud külföldi fellépőket hívni, hiszen azt tudni kell, hogy egy-egy zenekar nem csak miattunk ül be egy turnébuszba, és utazza végig Európát, ezek a fellépések legtöbbször komplett fesztiválturnék keretében valósulnak meg. Ha a nagyobb rendezvények elesnek, akkor a kisebb közép-kelet-európai fesztiváloknak esélyük sincs arra, hogy nemzetközi felhozatalban gondolkodjanak.
Beszéltél az anyagi veszteségekről, de ez csak az egyik oldal, szervezőként azt sem lehet könnyű megemészteni, amikor adott esetben egy teljes évnyi munkátok megy kárba.
Ez lelkileg is megterhelő, nem csak anyagilag. Nekünk ez hatványozottan rossz, mert mi egy harmincadik, jubileumi eseményre készültünk, nem „csak” egy újabb fesztiválra. Én másfél évig arról beszéltem, hogy most megkoronázunk valamit, feltesszük az i-re a pontot, ehhez képest ebből semmi nem lett – mondjuk a korona bejött, csak kicsit másképp… Az improduktivitás, a tehetetlenség a legrosszabb ebben a helyzetben. Hogy megpróbálsz dolgozni, de valójában semmi haszna nincs. Újabb és újabb program- és költségvetési terveket készítünk, vannak mindenféle engedélyeztetési tervek, de közben teljes a bizonytalanság. Ami nagyon rosszul esett – és szerencsére ilyen hangokat a mi közönségünktől csak elvétve lehetett hallani –, amikor elindultak az olyan dumák, amikből a Junkies még egy dalt is írt, hogy el lehet menni dolgozni. Ez olyan szinten semmibe vétele az egész munkánknak, hogy remélem, akik így gondolkodnak, soha nem teszik be a lábukat a Rockmaratonra, meg úgy általában egyetlen egy fesztiválra sem. Érzelmileg is nagyon megviselte ez a dolog a komplett rendezvényszervezői szakmát, hiszen ahogy a zenészeknek nehéz, hogy nem tudják magukat megmutatni, teremteni egy koncert keretei között, nekem szervezőként ugyanilyen rossz, hogy nem tudok alkotni, létrehozni valamit.
Nekem az azért megkönnyítette az elmúlt egy évet, hogy megszületett az első gyermekem, egy ilyen örömteli esemény szerencsére kicsit ellensúlyozza a negatív dolgokat. Egyrészt, mert sosem unatkozom itthon, mindig van mit csinálni, másrészt meg ilyenkor az ember nem mondhatja, hogy ki kell dobni az ablakon ezt az évet. Ebből a szempontból szerencsés vagyok, de a stábot például elég komolyan megterhelte a helyzet belülről is, egy nagyon fontos munkatársunk el is hagyta a csapatot. Ezen a területen mindenkire rányomja a bélyegét a kilátástalanság, a bizonytalanság.
Szerinted mi generálja az ilyen „el lehet menni dolgozni” típusú kommenteket? Ennyire nincs becsülete a zenei rendezvényeknek vagy úgy általában a könnyűzenének?
Szerencsére, akik szeretik az efféle rendezvényeket – a koncertre járók elsöprő többsége –, nem álltak bele ebbe a sorba, mert ők pontosan tudták, mennyire fontos ez. Viszont mostanában az lett az alapállás, hogy ha egy kicsit is be lehet szólni valamiért, ha egy kicsit is lehet utálni valamit, akkor annak nagyon örülünk.
A mi közönségünk szerencsére nem így gondolkodik, és velünk együtt lassan beleőrülnek, hogy egy éve nem tudnak elmenni sehová. Az emberek szerintem most már magukon is érzik, mennyire fontos ez. Meg hát amúgy is fontos, már bocsánat. Nem csak gazdasági szempontból, mert nemcsak pénzt termelünk, hanem nem kézzelfogható, elvonatkoztatható értékeket is. A zene mindenképpen ilyen. Jelenleg ez az emberi kultúrának – már amennyi még megmaradt belőle ebben a XXI. századi műanyag világban – az egyik legfontosabb tényezője.
Mit gondolsz, milyen hatással lesz ez az elhúzódó vírushelyzet a rendezvényiparra vagy általánosságban véve mondjuk az emberek szociális kapcsolataira?
Nem fest túl rózsás jövőképet, hogy már eltelt egy teljes év, mondjuk így, a vírus szorításában, és szerintem most már senki nem gondolja azt, hogy itt nagyon gyors feléledés várható, hogy újra szárnyalni fog a gazdaság, ezen belül a rendezvényipar, és ismét tele lesznek a koncerttermek, mintha mi sem történt volna. Azt várjuk, hogy legyünk végre túl a víruson, de közben azért csak el kell gondolkoznunk azon, hogy milyen lesz, lesz-e könnyűzenei élet egyáltalán a közeljövőben.
Úgy gondolom, akik azt hiszik, hogy a 2019-es nézőszámokkal lehet újra tervezni mondjuk 2022-ben, azok nagyon messze állnak a valóságtól. Nem látjuk még, pontosan milyen gazdasági ágazatokban milyen visszaeséssel fog járni ez az egész, akár világszinten. Most vannak ilyen próféciák, hogy talán őszre, télre, 2021 végére megszabadul a világ a Covidtól, de arra még gondolni sem merek, hogy 2022-ben esetleg honnan fogunk indulni, milyen költségvetéssel tervezhetek fesztivált? A 2019-es, Phil Anselmo-s teltházunkkal? Sajnos nem hiszem.
És még nem is csak ott tartunk, hogy az embereknek lesz-e elég pénze koncertekre, fesztiválokra. Ugyanis az is eléggé hátat fordít a valóságnak, aki azt gondolja, hogy az emberek mindennapi viselkedését, szokásait nem fogja befolyásolni a mostani helyzet. Sokan elég komolyan elkezdtek leszokni a közösségi életről, rendezvényekre, koncertekre járásról. Sokan félnek ettől a vírustól, pláne most, hogy harmincas, negyvenes éveikben járók halnak bele simán, nem az van, mint tavaly, hogy kit érdekel, ha elkapom, elkapom.
Hányan mondják majd azt 2022-ben, hogy még vannak fertőzöttek, és kicsit még inkább ne menjünk? Hányan lesznek úgy, hogy már több mint másfél éve nem járunk koncertre, nem biztos, hogy annyit kell járni megint, mert régen a világ minden pénzét elköltöttük erre, most meg megvagyunk nélküle? Ez persze nem a keménymagra igaz, a Rockmaraton közönsége szerintem nem így áll hozzá, de ők meg adott esetben anyagi szempontból sebezhetőbb társadalmi rétegekből érkeznek, sok fiatal, kétkezi munkás, vagy olyanok, akik külföldön élnek, és csak emiatt járnak haza. Ki tudja, hogy az ő állásuk megmarad-e, haza tudnak vagy akarnak-e jönni?
Vannak olyan vélemények, hogy a járvány okozta helyzet, a társas érintkezések hiánya egyre jobban elidegeníti az embereket egymástól. Te hogy látod ezt?
Én ettől félek a legjobban, az elszigetelődéstől. Mindenfelé látni, hogy az emberek már bármiért egymás torkának esnek az interneten, de most már az utcán is. Az elmúlt egy évben teljesen abszurd dolgok történtek. Emberek késsel hadonásznak a buszon, mert az egyiken van maszk, a másikon meg nincs? A kocsiból már mindenki feszítővassal ugrik ki, ha a másik rádudál a pirosnál, mert kezdünk teljesen elvadulni, elveszíteni az emberi kapcsolatainkat, és ettől az érzelmi intelligenciánk egyértelműen visszafejlődik.
Tehát ez a kényszerű szociális elszigeteltség lehet lépés egyfajta dehumanizáció felé?
Olyan ez, mint egy pszichológiai kísérlet: ha bezársz embereket másfél évre, szinte minden szociális kapcsolat nélkül, másfél-két év múlva hogyan fognak újra megtanulni viselkedni? Egyértelmű, hogy lesznek konfliktusok, nem is kicsik.
Ha több emberrel kommunikálsz, ha a mindennapos életedben rászorulsz másokra, akkor könnyebben nézel meg dolgokat mások nézőpontjából, vagy veszed figyelembe mások szempontjait. Gondolj bele, milyen szinten tudnak antiszociálissá válni az olyan gyerekek, akiknek nincsenek testvéreik, és nem találkoznak senkivel a korosztályukból, mert mondjuk nem viszik őket játszótérre. Szóval felmerül a kérdés, hogy ha túl leszünk ezen az egészen, akkor egyáltalán lesz-e még kedvünk egymás társaságában lenni? Itt azért társaságok mennek szét, akiket mondjuk az tartott össze, hogy hetente-kéthetente eljártak ide-oda szórakozni, most meg legfeljebb Skype előtt sörözgetnek, kivel mi van, hogy ne felejtsék el egymást teljesen. Ennek lehet akár nagyon szomorú vége is.
De reménykedni azért nyilván lehet sok mindenben, nem?
Ilyen szempontból szerencsések vagyunk, mert a Rockmaraton közönsége olyan, hogy akár három év múlva is kérdés nélkül pakolja össze a hátizsákját, ha lesz hová menni. A saját közönségünkre csak jót tudok mondani, ilyen szintű összetartást megtapasztalni mindenképpen felemelő dolog. Ugyanez elmondható Dunaújvárosról, a fesztivál otthonáról, mind a hatóságokat, mind a város vezetését illetően. Akikkel tartjuk a kapcsolatot helyi szinten, mind nagyon szeretnék, hogy legyen Rockmaraton.
A sajátjának érzi a város a fesztivált?
Ott vagyunk otthon. Szerintem az utóbbi öt év volt az igazi ebből a szempontból, egyértelműen. És ez nemcsak abból adódik, hogy nagyon jó a helyszín, hogy zökkenőmentesen megy minden, hanem érezzük, hogy szeretnek minket Dunaújvárosban. Tényleg nem úgy fogadnak minket – és nemcsak adott esetben a hatóságok, hanem a város úgy általában –, hogy na, már megint jönnek hangoskodni, hanem hogy mikor jönnek már?
Hogy lehet ennyi kérdőjel mellett egyáltalán rendezvényt szervezni?
Maga a költségvetés is nagyon nehezen tervezhető. Nem nehéz belegondolni, hogy ha a tervezett jegybevételünk, a vendéglátós forgalmunk csak töredéke a tavalyelőttinek, akkor ahhoz mérten kell megpróbálni összerakni egy költségvetést. És itt nagyon sok a változó, hiszen jelen pillanatban elképzelésünk sincs, hogy egyáltalán hol lesz az a határ. Tovább bonyolítja a dolgot, hogy naponta jönnek az újabb feltételezések a sajtóban, hogyan lehetne biztonságosabbá tenni egy rendezvényt. Nem lehet tudni, hogy az adott dolog, ha egyáltalán lesz, beleépíthető-e egy tervbe vagy sem.
Mondok egy példát: lassan bármilyen fesztivált megszerveznénk… kivéve “autós koncertet”, azt meghagyjuk az igazi punkoknak! Az is egyértelmű, hogy maszkviseléssel, kötelező távolságtartással elképzelhetetlen egy Rockmaraton, hiszen elveszne az egésznek a lényege. Vagy ott az oltási kártya, mi van, ha ehhez kötik a beléptetést? Hány ilyen lesz júliusra azoknál, akiket már beoltottak, egyáltalán hány ember lesz beoltva? Ha igen, akkor ez kire fog feladatot róni? Ellenőrizhetjük mi a beléptetésnél vagy nem? Egyáltalán erkölcsös egy olyan fesztivált megszervezni, ahol a beléptetés oltási igazoláshoz kötött, abban az esetben, ha a közönségünk kisebb vagy nagyobb része nem is tud hozzájutni az oltáshoz? Nekünk kellene szelektálni, ki kerül sorra, ki nem?
Viszont, ha most a fesztivál megrendezésének esélyeiről beszélünk, akkor az annak a jele, hogy azért bíztok valamiben, nem?
Bízunk abban, hogy lesz fény az alagút végén. Mi megpróbálunk előre nézni, ahogy mondtam, gyártjuk a különböző forgatókönyveket. Ezek alapján, ha ugyanolyan szabályozás lesz, ugyanolyan zárt nyarunk lesz, mint tavaly, amit most a legrosszabb eshetőségnek tartunk, tehát nem lehet 500 főnél nagyobb rendezvényeket csinálni, valamit akkor is csinálunk. Közel 1900 ember korábban megvásárolt jegye ott van a rendszerben, ők mindenképp fesztiválra szeretnének menni, hiszen hónapokon keresztül volt arra lehetőség, hogy visszakérjék a bérletek árát, de nem tették. Ebben a helyzetben nekünk kutyakötelességünk legalább megpróbálni megszervezni valamit, valahogy.
Szóval idén, ha egy mód van rá, nem tesszük fel a kezünket, hanem megpróbáljuk az akkor, amikor bejelentett, idei nyárra érvényes szabályozásokhoz mérten a legtöbbet kihozni a helyzetből. Akár arra is van így esély, hogy ha 500 fős rendezvényeket tudunk csak tartani, akkor megpróbálunk időben és térben kicsit eltávolodva egymástól akár több 500 fős rendezvényt is megszervezni, hogy legalább azokat ki tudjuk szolgálni, akiknek jegyük van, meg esetleg azt a szűk rajongói kört, aki még mindenképpen eljönne.
Az már teljesen biztos, hogy mindezt kizárólag magyar zenekarokkal tudjuk megcsinálni, és az is biztos, hogy nem lesz egy teljes hét, hiszen ilyen nézőszámnál nagyjából egy egyszínpados, négynapos minifesztiválban tudunk gondolkodni. Ha ennél többre lesz lehetőségünk, akkor értelemszerűen az adott körülményekhez alkalmazkodva próbálunk valamilyen fesztivált megszervezni. Azt gondolom, a helyiek mellettünk állnak, a város nagyon szeretné, hogy bármilyen módon, bármilyen megoldással, de legyen fesztivál, a közönségünk magja valószínűleg tűzön-vízen át követ majd minket, és ami a legfontosabb, hogy ránk is nagyon ránk férne, hogy végre most már elmenjünk egy-két hétre Dunaújvárosba megcsinálni ezt a bulit, mert azért hosszú ideje az volt minden év fénypontja a számunkra is.
Mi történik, ha mégsem lehet idén fesztivál?
Nincs ilyen forgatókönyvünk. Az a tervünk, hogy az adott lehetőségek mentén mindenképp csinálunk valamit. Ha kell, akkor bármilyen minifesztivált, akár többet is, mert valahogy meg kell próbálnunk egyben tartani ezt a csapatot, és magunkban is tartanunk kell a lelket. Ezt nem lehet csak a pénzért csinálni, akinek nincs benne a szíve, az nem sokáig marad itt. Ha nincs pozitív visszacsatolás, érzelmi következmény, ha nem élhetjük át az egészet, akkor igen, egy idő után felmerül, hogy csinálhatunk mást is. Ezt a pénzt, vagy ennél sokkal többet meg lehet keresni ma gyakorlatilag bármilyen szakmában Magyarországon. Érzések, produktum és reakciók nélkül ez az egész csak vegetálás. Egy éve vagyunk munkanélküliek, egy éve vegetálunk tehetetlenül, érthető, ha a szakmából egyre többen feladjuk. Ha idén nyáron nem lesz végre valami, akkor lehet, hogy jövőre már semmi sem lesz!
Magyarország is sokat veszít, ha megint elmarad a fesztiválszezon
Öt évvel ezelőtt azt mondtad, hogy a Rockmaraton részedről színtiszta egóharc. Jelen körülmények között ez fokozottan érvényes?
Ebben sokat változtam.
Milyen szempontból?
Az idők folyamán például megtanultam, hogy addig kell nyújtózkodni, amíg a takaró ér. Ezért is döntöttem úgy, hogy csak olyan fesztivált csinálok, ahol én is jól érzem magamat, és csak olyan zenekarokat hívunk, akik teljesen egyenrangú félnek tekintik a Rockmaratont. Ebből a szempontból ez tehát már nem egóharc, mint régen, amikor azt terveztem, hogy én fogom megcsinálni a világ legnagyobb fesztiválját. Évek óta gondolkodom például azon, hogy talán túl sokan vagyunk. 2018-ban is volt már ilyen érzésem, aztán tavalyelőtt teltházunk volt a Phil Anselmo napján, nagyon sokan voltunk, és talán ilyen nagy fesztivált már nem akarok szervezni. Ennél kisebb, szubkulturálisabb léptékben képzelem el a dolgot. Ez változott. Nőni már semmiképpen nem akarunk, és nem akarunk olyan kihívásokat magunk elé állítani, amiknek nehezen felelünk meg, vagy amiket inkább az egónk akar, de amúgy sem anyagilag, sem érzelmileg nem igazán kifizetődők.
Mikor lehet majd az idei fesztiválról konkrétumokban is beszélni?
Először látnunk kellene egyáltalán az engedélyeztetési feltételeket. Mert az jól hangzik, hogy felszabadulunk nyárra, de mit jelent ez? A mostani állapothoz képest minden felszabadulás, még egy tavaly nyári állapot is, hiszen a Rockmaratont mi nem tarthattuk meg, de orrba-szájba voltak falunapok, rétesfesztiválok, kolbászfesztiválok, színültig voltak a strandok mindenhol a Balaton partján. A hotelek tömve, az ötszáz fős szórakozóhelyek szarásig, beltéren is, senkit sem érdekelt, hogy terjed ott a vírus. Focimeccsek is voltak, mi mégsem tudtunk Rockmaratont szervezni. Minden volt, csak nyári könnyűzenei fesztiválok nem. Ha ez a felszabadulás, az nekünk annyi, mint halottnak a csók.
A legnagyobb baj a teljes bizonytalanság, nem is csoda, hogy így a szakma egyáltalán nem tud működni. Ennél még az is jobb lenne, hogy ha valami alacsonyabb látogatói limitet határoznának meg. A tavalyi év alapján ez a döntés talán április végére, májusra várható. Azért is dolgozunk előre, hogy ne akkor kelljen időt kérnünk, hanem a szabályokhoz alkalmazkodva a megfelelő forgatókönyvet alkalmazhassuk, ami lehet egy 500 főre limitált, egyszínpados rendezvénytől egy majdnem teljes fesztiválig bármi. Akármi is lesz, egy biztos: mi Rockmaratont szervezünk!
További információk a Rockmaraton Facebookján!
