Hirdetés
Hirdetés

Kék foltokból smiley – Itt egy újabb alkotás a Gyík zenekartól

gyik_zenekar_kek_foltokbol_smiley.jpg

Utoljára tavaly karácsonykor írtunk a Gyík zenekarról. Akkor egy klipet mutattunk be, most pedig ismét egy videó premiere látható alább, amiről ezt írta a csapat:

Tavaly nyáron jöttünk ki legutóbb új anyaggal – az Alapmű EP óta eltelt időben Luc Gizi személyében egy nagyszerű vokalistával bővültünk, de többnyire csak koncerteztünk, meg nem a homlokunkat csókolgatták a múzsák. Aztán egyszercsak hirtelen felindulásból megírtuk ezt az új dalt, a Kék foltokból smiley-t, és gondoltuk akkor csinálunk már egy igazi single-t, amin tényleg csak egy szám van. A stúdiófelvétel ismét a legendás Dióssy Ákossal készült, és ha már új dal, meg single, akkor készítettünk hozzá klipet is, mert anélkül ugye mit sem ér az egész. Annak idején nagyon bejött a Hiperkarma Délbáb videoklipje, amit Lippai Balázs varázsolt, úgyhogy megkerestük, neki is is tetszett az ötlet, és pár nappal később forgattunk is egy majdnem vágás nélküli videót a budapesti nyár szerintünk egyik legkúlabb helyszínén, a Valyo Kikötőben. A single borítóján lévő fotót Hartl Nagy Tamás lőtte – ha valaki nem jönne rá azonnal, annak eláruljuk: az Alagút kék-fehér mozaikjai lettek befotózva falmentén lentről felfelé.

A zenekar legközelebb a Fishing on Orfűn lesz látható június 22-én a Tűzhöz közel színpadon.

Advertisement
38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló