Hirdetés
Hirdetés

Fúziós tűzdobszínház – Hallgasd meg az első dalt Ziskó Olivér novemberben érkező szólóalbumáról!

oliver_still118.jpg

Idén novemberben szólóalbummal jelentkezik a magyar underground több zenekarából is ismert dobos és zeneszerző, Ziskó Olivér. A Wondrous Stag című lemez anyaga mindenképpen formabontónak ígérkezik, hiszen a többek között progresszív rock, néhol metal és jazz fúziós hatásokat ötvöző dalok egy különleges, tűzzsonglőr elemeket is magában foglaló dobos performansz kísérőzenéjeként is funkcionálnak. Az albumról elsőként nyilvánosságra hozott Ancient Land című szerzemény a hozzá készült videóval együtt itt, a Lángoló Gitárokon debütál a közönség előtt. A folytatásban jön a klip, és néhány további tudnivaló a lemezről. 

Olivér a Wondrous Stag koncepciójáról, és benne a dalról így beszélt:

A lemez anyagát az általam csak „tűzdobszínháznak” nevezett előadásaim kísérőzenéjeként komponáltam. Ezek során lángoló dobverőket használok. Először egy normál dobfelszerelésen kísérleteztem, aztán komplett performansszá nőtte ki magát a dolog, amit 2015 óta folyamatosan elő is adunk feleségem közreműködésével, aki táncosként és koreográfusként dolgozik. Persze a dalok látványelemeit audió változatban lehetetlen közvetíteni, ezért a tűzzsonglőr elemeket a lemezen dobszólók helyettesítik. Mondhatjuk tehát, hogy ez egy koncept szólóalbum.

Az előadás egyik legfőbb inspirációját Farkas Linda, a Magma Tűzszínház művésze jelentette, akinek egy szólóelőadását látva döntöttem úgy, hogy megtanulok néhány hasonló trükköt. Először hagyományos dobverőkkel próbálkoztam, majd néhány prototípus után speciális erre kiképzett botokat kezdtem használni, természetesen nem csak látványelemként, hiszem a trükkök bemutatása közben ezekkel ütöm a dobokat.

linda2.jpg

A dalokat 2011-ben kezdtem el írni, ötöt közülük néhány hét alatt be is fejeztem, a többi pedig az azóta eltelt évek alatt született. A zeneszerzés korai periódusában az addig született anyagot megpróbáltam felfűzni Bartók Béla „A kékszakállú herceg vára” című művének történetére, de ez a téma túlságosan sötétnek bizonyult, ezért inkább elvetettem ezt a vonalat. Néhány tételt Linda is felhasznált a tűzszínházi előadások során, a lemez címe, és az albumot végigkísérő csodaszarvas motívum is egy ilyen alkalommal fogant meg. A Wondrous Stag  lemezt az ő emlékének ajánlom. Linda 2016-ban életét vesztette egy tragikus balesetben. Hatalmas inspirációforrás és egyedülálló tehetség volt, az ő művészete előtt is szeretnék tisztelegni ezekkel a dalokkal.

Az album dalai kivétel nélkül instrumentális darabok, melyekben Olivér dobokon és más űtőhangszereken, valamint billentyűsökön játszik, gitáron pedig Marius Pop közreműködik, aki az Oliver Zisko Band tagja is. A videóvágás Tóth Tamás munkája. 

További információk Ziskó Olivér Facebook-oldalán

A posztot a Hangfoglaló Program keretében az NKA támogatta

nka_hangfoglalo_logo_650.png

Advertisement
38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló