Még nyáron érkezett meg Exitvm címmel a Pestilence legutóbbi albuma, amire pár héttel a megjelenés után is érdemes szót vesztegetni, legalábbis e sorok írója, szerzőnk/szakírónk – egy önreflexív gúnykacajt már maga a kifejezés megérdemel, senkiben nem szabad megbízni, aki ilyesmit állít saját magáról, pláne könnyűzenei környezetben – szerint. És most váltsunk egyes szám első személyre!
Nem nagyon értem azt a kis túlzással össznépi szájhúzogatást, amit a Pestilence az utóbbi tizenpár évben, nagyjából az első újjáalakulás óta kiadott anyagai többségére kap. A tágabb értelemben vett death metal holland alapzenekarának első három lemezét a stílus közmegegyezéses klasszikusai között szokás emlegetni – a Consuming Impulse és a Testimony of the Ancients albumokat legalábbis mindenképpen –, a friss teljesítményekre meg általában olyan típusú fanyalgás a reakció, mint amikor valaki nem a kirendelt menüt kapja az étteremben, és emiatt már le is vonta fejben a borravalót.
Ilyen felütés után nyilván nem az év meglepetése, hogy kicsit másképp látom a helyzetet. Az Exitvm című, nyár közepén megjelent új album ugyanis, bár nem hoz forradalmi újdonságokat, mindenképpen felülről karcolja a műfaji átlagot ötletességben, zeneiségben. Ennek belátásához mondjuk szükség van arra, hogy a hallgató képes legyen értékelni az egyértelmű jazz hatásokat egy extrém metal lemezen. Mert azokból van itt bőven, akár a jellegzetesen megtekert riffeket, akár a főnök, Patrick Mameli gitárosi hírnevéhez méltón kidolgozott szólókat említjük.
A Doctrine és Obsideo lemezek djentes, nyolchúros kísérletei szinte nyom nélkül tűntek el mára, ennek köszönhetően a zene is jóval feszesebb érzetet kelt, mint az említett albumok dalai, hozzáteszem, azokkal sem volt különösebb baj. Ha nagyon szeretnénk dobozolni, a mostani anyag zeneileg – hasonlóképpen az előző, Hadeon címűhöz – egyfajta több death metal elemet felvonultató, naprakész hangzású Spheres, amivel azért nincs semmi baj, mert az az 1993-ban kiadott album a teljes alműfaj egyik legegyénibb fejezete volt, egy olyan névjegykártya, ami akkor is ott marad az asztalon, ha a cég közben csődbe ment párszor.
Aki fogékonynak érzi magát egy sok szempontból különböző halmazok metszéspontján elhelyezkedő, nem feltétlenül, vagy nem csak nyilvánvaló panelekkel dolgozó extrém metal anyagra, és van igénye zenei tartalomra, nagyon nem tévedhet ezzel a lemezzel. A fanyalgókra meg nem kell hallgatni.
Értékelés: 4,5/5
