Hirdetés
Hirdetés

Füttyszó nélkül

Peter Bjorn and John – Living Thing
(2009 Wichita)

Hogy a váratlanul nagy kommerciális siker ennyire nyomasztó is lehet, arra sok példát láttunk már, legutóbb épp a Peter Bjorn and John görnyedt meg kissé a Young Folks súlya alatt. Ezt én valahol értem is, meg nem is: értem, mert a dal tényleg olyan hirtelen repítette őket a legfelső ligákba, amire az akkor már jó ideje létező trió nem nagyon számíthatott. Ugyanakkor nem értem, mert a zenekar régóta minőségi lemezeket tett le az asztalra, a Young Folksról meg még a hülye is megmondta, hogy jóval többre hivatott, mint az MTV2 délelőtti sávjában való néhai szereplésre – mint tudjuk, így is lett, sokat elmond, hogy a szerzemény még hazánkba is csak két év késéssel jutott el.

Tavaly már azért összeszedte magát a hármas egy amolyan démonűző-kísérleti lemezre, ennek Seaside Rock a címe, és végképp csak azoknak ajánlott, akik még csak tervezgetik a könnyűdrog-használatot, és ezért úgy gondolják, hogy az unalmas instrumentális prüntyögés az valójában pszichedélia.

Most pedig itt a Living Thing, ami végre teljes értékű lemez, és ebből már le lehet vonni a következtetéseket Peter, Bjorn, és John jövőjével kapcsolatban. Változások történtek: a hangzás sokat változott, komoly gitározás példának okáért alig hallható, még inkább ráépül a zene Peter Morén most is kellemes, keserédes énekelgetésére, és John Eriksson nagyon okos ütemeire – ez utóbbi bizonyos részeknél akár elmehetne valami amerikai pina-r’n’b-be is. A klipes (mellesleg zseniálisan jó klippes) Nothing to Worry Aboutból pl. bármikor kinézek egy eddig idegen körben elért mainstream-sikert is.

A Living Thingből ugyanakkor nem fog kikerülni akkora „himnusz”, mint a Young Folks, és nem csak a fütyülés hiánya miatt. Bármennyire is magas végig a színvonal, ez már nem a tömegek zenéje, sokkal magába fordulóbb, zárkózottabb lett a már említett Nothing to Worry Aboutot, és a Lay It Downt leszámítva nem is lehet harsány pillanatokat felfedezni. A tévéreklámok meg általában nem szoktak az élet dolgain gondolkozó, búsan bámuló figuráktól válogatni.

Ennek ellenére ez a Living Thing mégis a trió pályafutásának csúcsa, de minimum olyan értékes, mint a Writer’s Block. Hallható, hogy egy kikristályosodott, markáns stílussal rendelkező, képességeivel maximálisan tisztában lévő zenekar írta, aminek nem célja a világ ismételt meghódítása. Én meg csak azon vettem észre magamat, hogy az elsőre nem túl markánsnak tűnő dalok a mindennapjaim részévé váltak, lehet az másnapos reggel, vagy csak egy sima gyors étkezés. Remélem, hogy nem egyedül vagyok így ezzel.

Advertisement
38,929KedvelőTetszik
3,063KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló