Hirdetés
Hirdetés

Füstablakos monstrum – interjú Náray Mártonnal, a West-Balkán programszervezőjével

A West-Balkán bejárta Budapest több pontját, mint klub. Most sokak szerint az őt megillető helyre, a Nyugati-térre került, a Skála Metró épületébe, legalábbis annak egy kifejezetten nagy részébe. Az Index ott volt a sajtótájékoztatón, mi pedig most a többszintes új helyről, annak lehetőségeiről, és a programokról ültünk le beszélgetni a WB kávézójában Náray Mártonnal, a klub programszervezőjével.

A West-Balkánnak, bár nem ezen a helyen, de már nagyobb múltja van a budapesti éjszakában. Összefoglalnád röviden a WB történetét?
A West-Balkán egy baráti társaság agyszüleménye. A Kopaszi Gáton még a kilencvenes évek végén Szalontay Győző a Süss fel nap egyik alapítója csinált kettő nyári bulit, ami nagyon jól sikerült. Ezután két régi jó barátja (Arató Gábor építész és Arató Zoltán ipari formatervező) társult hozzá, akik olyan dologgal akartak foglalkozni, amit kompromisszumoktól mentesen vihetnek véghez. Ennek a felállásnak lett az eredménye a legendás Kopaszi gáti első West-Balkán. 2000-től kezdve működött a klub egészen 2004-ig. Ment volna ez tovább is, de a nyári nyitás előtt nem sokkal visszavonták az engedélyeket, és a terület tulajdonosa hozzákezdett átalakítani a területet. Több, azóta is emlegetett hagyomány kapcsolódik ehhez, például a riksa, ami a Petőfi hídtól vitte az embereket a klubhoz. Több sorozat is ott nőtte ki magát, pl. a Rewind is, vagy Deck Attack, és persze koncertek is voltak. A kényszerű bezárás után random, és szerencseszerűen alakultak a későbbi helyek. Így került előbb a Kisfaludy utcába a Corvin Mozi mögé, azt „kis WB”-nek nevezte mindenki. Majd átkerült a Futó utcába, amit már „nagy WB”-nek becéztek. Utóbbi három épület összekapcsolásából született. A résztvevő tulajdonosok mindig olyan helyekre vitte a WB-t, amiben mindannyian egy megvalósítandó álmot látnak. Olyan területeket kerestek, amik eleve izgalmasak. A legfrissebb hely pedig a Skála Metro épülete. Tavaly nyáron megtalált minket egy üzlettársunk, ismerősünk, aki ebben az épületben járt, és rátalált a MÁV konferenciatermére, ami kétszintes volt. Eljöttünk, megnéztük a helyet, és rögtön beleszerettünk a lehetőségbe. Eleve különleges, hogy ha valaki ránéz az épületre, egy füstablakos monstrumot lát, amiről soha nem tudod, hogy mi van mögötte, aztán bemész az épületbe, és kinézel, az hihetetlenül gyönyörű, ahogy rálátsz a városra, a harmadikról, vagy a negyedikről. Eredetileg minket úgy kerestek meg, hogy milyen jó lenne ide konferenciákat szervezni, de aztán mindenki azt mondta, hogy másra kéne használni. Ez egy tökéletes adottságú tér, amibe mindent bele lehet vonni, amit eddig a WB csinált, és pluszban jöhetnek hozzá nagyságrendekkel nagyobb dolgok is.

Nehéz volt engedélyeket szerezni ide a város központjába?
A dologban talán az egyszerűbb, hogy az épület tulajdonosa támogatja a kezdeményezést, és hogy az épületet, és az az előtti teret ismét élettel telítsük meg. A lakókkal folyamatosan egyeztetünk, és zajméréseket is végzünk. Korábban még a határérték körül járunk, de a zaj kisebb lesz, amint minden hangszigetelő elem bekerül a mostani hétvégére. A legnagyobb költséget pontosan a hangszigetelés jelenti, a beruházás közel fele ez. A lényeg, hogy mindent megteszünk, hogy ne legyen gond sem a közönség részéről, sem a környező lakosság részéről, akiket egyébként csábítunk is ide, hogy jöjjenek, használják ezt az új helyet, mert közösségi térnek készült. Cél továbbá az is, hogy a WB előtti teret is átalakítsuk, ami mindenkinek az érdeke, még az önkormányzat is segítőkész.

Eddig milyen visszajelzéseket kaptok a közönségtől?
Igazából még sok vélemény nem érkezett, de mi nagyon várjuk ezeket. A félüzem, amiről még később beszélek, is többek között azért van, mert így bele tudjuk építeni a véleményeket a helybe. Persze finanszírozás szempontjából is jó, ha már van bevétel, és azt rögtön vissza tudjuk forgatni a további építkezésbe. Akik eddig elmondták a véleményüket, azoknak tetszik, hogy a város közepére kerülünk, egy ilyen sokfunkciós helyre. Mi pedig szeretnénk megtartani a WB klub jellegét is, így remélhetőleg a törzsközönség is újra ide talál. Egyáltalán nem gondoljuk, hogy készen vagyunk, sőt hihetetlenül sokáig fogjuk építeni, alakítani a helyet.

Miben más ez a WB, mint a korábbiak, akár a helyből adódó különbségeken túl?
Azért én kezdeném a hellyel. A WB kommunikációján kellett változtatni, hiszen az alapvetően klubként működött. Ez a hely viszont más dolgokat is be tud fogadni, színházat, kiállításokat. Az 1800 fős nagyterembe egy olyan függesztő rendszer lesz, amivel nem csak kétdimenziós a hely. Tehát nem az lesz, hogy bemegy a közönség, és mindig ugyanazt a pontot bámulja a teremben. A színpad elemeket, és minden egyéb részét a térnek úgy tervezzük, hogy mozgatható legyen. Tehát ha jön egy dj, aki a terem közepén szeret játszani, akkor oda tudjuk őt tenni.

A programokban mi a különbség?
Jelenleg a programok úgy néznek ki, hogy egy héten négy napon lesznek, a többi napon pedig folyik az építkezés. Az első néhány hónap ilyen üzembe működik majd. Lesz újra Rewind és Deck Attack, de persze koncertek is: Péterfy Bori, Kiscsillag stb. A csütörtök lesz állandó, mint élőzenei koncertnap. Nagyobb, külföldi nevek is szervezés alatt vannak, pl. a Suicidal Tendencies. A Deck Attack pénteken lesz, de mivel később lesz plusz terem, amit tudunk használni, így ha lesz olyan neves fellépő, akit aznapra el tudunk hozni, akkor az a nagyteremben lesz, a Deck Attack pedig a negyedik emeleti teremben

Egyéb programot is tudsz említeni az előbbieken kívül?
Minden tervezés alatt van, de az biztos, hogy szeretnénk komolyzenét, mert nem hisszük, hogy azt ne tudná élvezni a fiatalabb közönség. Nyáron lesz egy komolyzenei sorozat. Ezentúl pedig a folkot is mindenképpen be akarjuk hozni a programok közé. Lesznek kiállítások a kávézó részen, és színház is. Szeptember-októberben hozzuk be újra ez utóbbit. Spilák Klára a felelős a színházi programokért. Sok olyan darab lesz, ami a West-Balkán területére lesz írva, vagy producerelve, tehát nem csak befogadó színház leszünk.

Nehéz Magyarországon programot szerezni egy ilyen helyre?
Az biztos, hogy kihívás. A WB szellemiségébe az illik, hogy egyrészt reflektálunk az igényekre, másrészt szeretnénk bemutatni új dolgokat is. Szerintem a legfontosabb cél, hogy közösségi helyek jöjjenek létre. Nem kell vagy közösségi helynek, vagy rendezvény helynek lennünk, mi szeretnénk mindkettő lenni. Ha a koncerteket nézzük, sajnos az a helyzet, hogy nagyon sok olyan zenekar van, ami más országokban simán megtölt egy ilyen helyet, viszont Magyarországon nem, sőt fele annyi ember sem jön el rá. Ez egy vékony jég, hiszen olyan zenekar kell, ami új is, friss is, és még elegen el is jönnek rá, ezért a megoldás egy idő után, hogy a klub közönségére támaszkodva mutatunk majd be eleddig kevésbé ismert csapatokat a fővárosnak. Ezen a jégen kell nekünk boldogulni.

(Fotók: Huszti István)

Advertisement
38,929KedvelőTetszik
3,063KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló