Hirdetés
Hirdetés

Furcsa játék – Premieren az 1982-ben alakult BTK első lemeze

Az óbudai punkzenekar 1982-es megalapítása Molnár Lujó gitáros, és Tamási Antal „Tufi” énekes nevéhez fűződik, Balogh József dobossal és Ruzicska „Ruzi” Zoltánnal pedig ősszel beindult a BTK. Ezen a télen csatlakozott Vörös Zoltán (Casio VL-1 „zseb-szintetizátor”), a hangzás pedig new wave/punk vagyis punk-wave lett.

’83 tavaszán a zenekar részt vett az állami szervezésű, balatonszemesi Rock táborban, ahol a fiatal punk/new wave zenekarokat versenyeztette az állampárt. A fellépők lehetőséget kaptak, hogy 1-2-3 számos produkciójukat egy szakmai „zsűri” meghallgassa, és stúdió minőségben rögzítették a számokat. A tábor valódi célja annak felmérése, megfigyelése volt, hogy ezek a lázongó fiatalok mégis miről énekelnek. A BTK egyetlen, stúdió minőségű korabeli felvétele is itt készült Vágyak címmel.

1983–84-ben több tucatnyi fellépésük volt a korabeli ismert budapesti underground klubokban (pl. Józsefvárosi Műv.ház, Bercsényi Klub, Postás Műv.ház, Pataky Műv.ház, Mozaik Klub, Óbudai Ifjúsági Műv.ház). Felléphettek a Rolls Frakció előzenekaraként a Hajógyári Szigeten és a Bercsényi Klubban az Európai Kiadóval. A Mozaik klub híres/hírhedt fesztiválján is felbukkantak (1983. február 19-én), és a Cpg „csirkés” Kozák téri punk mulatságán is feltűntek. Gyakran játszottak a Kretens, Satöbbi, Tizedes Meg A Többiek, Elhárítás társaságában is.

1983 nyarán doboscserére kényszerült a zenekar, Balogh József helyét Szendrey „Szasza” Zsolt vette át, ő maradt a zenekar dobosa az 1985-ös leállásig. Ez év őszén került a zenekarba Jerabek Csaba basszusgitáros is.

1984 februárjában Jerabeket besorozták, helyére egy rövid időre Kilián János (Modells) került. Ez az év már kevesebb koncertlehetőséget adott, és Vörös Zoltán ’85 februári besorozásával a zenekar aktivitása 2018-ig szünetelt. Lujó a Beri Ary és a Pillangók, a The Love, majd a VHK” gitárosa lett. Jerabek az FO System, majd a Mask zenekarban folytatta a zenélést. Szasza néhány év múlva a Sex Action énekese lett, Tufi pedig a Fatal Dose zenekar élén bukkant fel.

2018 őszén Lujó jubileumi koncertjén a BTK (New Wave Band) egy nyolcszámos műsort adott elő, dobgéppel, basszusgitár nélküli felállásban. A korabeli dalok új köntöst, korszerű hangszerelést kaptak (a Casio VL-1 megmaradt a hangszerparkban). A koncert sikerén felbuzdulva folytatták a közös munkát. Ekkor már Jerabek is el tudta vállalni a basszusgitárosi posztot, Libertényi „Pierre” Péter (Beri Ary és a Pillangók, Máyusi Kalapács stb.) személyében pedig egy új dobos érkezett.

2019-ben döntött úgy a zenekar, hogy a korabeli repertoár 16 szerzeményét felfrissítik, és az anyagot hanghordozókon (CD, LP) is megjelentetik Furcsa játék címmel. 2019–2020 ennek jegyében telt, ez idő alatt a Vörös Yukban és a Fekete Zaj fesztiválon léptek csak színpadra. A felvételek java része 2020 őszére elkészült, de ekkor már Lujó egyéb zenészi elfoglaltságai miatt nem tudott több időt fordítani a BTK-ra. Így három, addig gitármentes számhoz Vörös Attila (Leander Rising, Nevermore, Satyricon stb.) komponálta meg, és játszotta fel a gitárokat. A keverés Barabás Béla, a maszterelés Rozgonyi Péter munkája.

A CD-megjelenés kitűzött időpontja 2021. július 17. (Record Store Day), de itt már meg is lehet hallgatni az egészet:

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,927KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,510FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók