Hirdetés
Hirdetés

FreshFabrik és Kriminal Beats hétvégén a ZP-ben

Május 9-én az A38-on FRESHFABRIK \\20// néven különleges koncertsorozatba kezdett a FreshFabrik, hogy áttekintést adjon a zenekar elmúlt húsz évéből, megidézve minden korszakot. Azóta sokan találkoztak ezzel a különleges felállással az ország különböző pontjain, azonban ez a 20 éves születésnapi sorozat augusztus 23-án a Zöld Pardonban véget ér, amivel azonban indul valami új. A 20 éves kanyar gerincét alkotó hatos felállásban elkészítettek egy vadonatúj dalt, egy vadonatúj videóval, amit a ZöldPardonos koncert szerencsés közönsége láthat először, és amelyet a jövőben élőben is játszani fognak, így hatan. Szóval ez lesz péntek este a ZP-ben

Szombaton a honi hiphop akadémia legendás kiválóságai ugranak be a ZP-be. A fővárosi Kriminal Beats label pilótái az idei nyáron az S*10-es Fixi4 jazz formációval kényeztették nagy sikerrel a nagyérdeműt, és így lesz ez a Zöld Pardon színpadán is. A legkedveltebb dalaikat hallhatjuk majd teljesen áthangszerelve, a zenekar mellett most is sok közreműködővel. A közel két órás koncert 19h-kor indul, utána Kool Kasko és a Monday Session rezidens Fantomaz marad a lemezjátszók mögött, hogy igazi rap-et pumpáljon az éhes füleknek kifulladásig.

Kriminal Beats- Akusztik Speciál, augusztus 24. szombat, 19h, belépő: 400 Ft
22.00 után a belépés ingyenes, Kool Kasko és Fantomaz zenél nektek, a kistánctéren pedig a She Fire csapata!
ITALAKCIÓ!!!22.00 és 22.30 között a Bacardi 690 Ft lesz!

Advertisement
39,143KedvelőTetszik
3,136KövetőKövetés
7,150FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló