Hirdetés

Folkba rejtett világok – Négy albumról diskurálunk

Amikor népzenéről diskurálunk, általában kitérünk az alapokra, a tiszta formák hatásmechanizmusára, korunkban elfoglalt szerepére, és mindezt leginkább azért, hogy kiegyenlítsünk és betöltsünk valamit kulturálisan. Például a felgyorsult, egyre felszínesebbé váló életvitel keltette űrt, mert tagadhatjuk ugyan, de az a tényt nem írja felül, hogy a leülepedéshez, a folyamatok és változások beépüléshez kellő idő szükséges. A zene, ezen belül a népzene is magában hordja a kultúra teljes keresztmetszetét, mélységeit és magasságait, a teljes érzelmi skálát, nem is véletlen, hogy sokan megtalálják benne hivatásukat zenészként, tudományos munkatársként, szerkesztőként, és persze ott a mai éltető közeg: a táncházak közönsége, akik számára teljes testi-lelki szükséglet ez az egész. A magamfajta mániákus zenefogyasztóból, aki mindezt nyesetében, szinte csak kívülről hallgatja/szemléli, már kevesebb van. A kérdés tehát az, hogy ez az újfolklór, ami ilyen-olyan nép- és világzenei projektekben, bandákban, koncertezésben, fesztiválokban és táncházazásban kulminálódik, eljuttatható-e bárki máshoz ezeken a körökön túl? Most négy olyan lemezről lesz szó, melyek simán megérdemelnének tágabb befogadói közeget, mert képesek kirántani az egyszeri hallgatót is a hétköznapi tudatból, és ehhez nem is feltétlenül kívánnak meg beavatott előéletet.

A Kalász Banda: Mozgásban (Fonó, 2021) című lemeze pontosan ilyen: bensőséges megmerítkezés a színtiszta népzenében. Miközben szó nincs az autentikus gyűjtések poros visszajátszásáról: húzása, sűrítése és eldalolása sejtmagjáig élő-lüktető, megszólalása, hangzóteste pedig masszív, bonthatatlan akarati egységként gördül előre, vagyis nem az a fajta, ami szanaszét szaladva odahagyja saját magát éppúgy, mint a hallgatóját. Hogy ehhez össze kellett-e beszélni, vagy elég-e a jó barátság, nem tudom, de múltban gyökerező népzenei valóság ide vagy oda, mintha csak előre tekintenének. Erről be is ugrik a klasszikus kép az átkosból: a honpolgárokat a közös pozitív jövő üdvösségéről mosolygó-derűs fiatalok/munkások/családok győzködték poszterről, festményről, szoborról, pedig az egyszeri propagandistának elég lett volna a Kalász Bandához hasonló folkzenekarokat alkalmazni. Mert a felhajtóerőt nem ideológiák szűkre szabott keretei közül kell kierőltetni, hanem meg kell hozzá találni mindazt, ami erőt és tartást ad az embernek. Igaz, ezek már nem lennének irányítható folyamatok, főleg nem hazug jövőképek felé, mert az olyan ember, aki a valódiságokból merít: szabad. Ez a belső szabadság pedig az ember méltó létezésének szilárd talajából csírázik ki: az a valóban szabad ember, aki tudja, honnan hová tart. A népzene értő kezekben pont ezt az ideológiák fölötti, gyökér-okokból kinőtt és közösségalkotó szabadságeszményt képes élővé tenni. Minden más csak ragadvány és rövidebb-hosszabb távon zsákutca.

A Kalász Banda erőteljes muzsikája ráérősen, de határozottan tölti föl az embert, jól megválasztott hat daluk ízes-mézes énekekkel, ragadós dallamokkal és fékezhetetlen húzással simán eléri, hogy egyáltalán ne azt halljuk, hogy itt szépen sorba van véve hat tájegység jellemző hangzása, ami persze önmagában még igaz, de lényegét tekintve mindez maga a megtestesült néplélek erőadó hangja. Igazából nem is jó ebből kilépni, az imént is vagy háromszor körbement az egész lemez, mire nagy kelletlenül hagytam, hogy egyéb dolgok elszólítsanak. Az élő kapcsolódás minőségéről mondja Kalász Máté zenekarvezető: „Az elmúlt időszak azt bizonyította számomra, hogy akármilyen technikai fejlődésen mehetünk keresztül, ha az élő találkozás megszűnik, pont az emberségünket veszítjük el. Az élő együttlét nélkülözhetetlen kell, hogy maradjon az ember számára. A helyzet tehát adta magát, hogy lemezt készítsünk, és újra megtaláljuk az alkotóerőt magunkban.”

A következő muzsikusokat dicséri mindez: Kalász Máté: hegedű, ének, Halmos Attila: hegedű, ének, Kaszap Atilla: brácsák, szaxofon, Fekete Antal: kontra, Molnár Péter: nagybőgő. Közreműködő zenészek, énekesek és táncosok: Zimber Ferenc, Könczei Bálint: harmonika, Hajdú Flórián, Juhász Sándor, Gyurka Gergely, Wallinger Ágnes, Rab Edina, Kerepesi Zoltán.

Szabó Dániel megközelítése némileg, de legalábbis formailag más, és ezt a Pázsint (Fonó, 2021) alcíme is sugallja: Népzene Székelyföldről és a Felső-Maros mentéről. A zenekarvezető cimbalmos mondja erről: „Az első nagy népzenekutató nemzedék, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Lajtha László és kortársaik a 20. század legelején szinte kizárólag a Székelyföldön gyűjtöttek. Az itteni archaikus dallamanyag tanulmányozása mérföldkőnek bizonyult a tudományos kutatás terén, és nagyban hozzájárult a magyar zene megreformálásához is. Úgy vélem azonban, hogy a táncházmozgalom kibontakozása óta a székely népzene háttérbe szorult. Nem titkolt szándékom tehát, hogy felfedjem ennek a területnek népzenei sokszínűségét, és azt kiváló zenésztársaimmal együtt, hiteles formában tárjam a zenekedvelő közönség elé.”

Tanulságos együtt vizsgálni folkalbumokat, mert például a tematikus merítések vagy akár a szélesebb tablók sem feltétlenül adnak logikus válaszokat, ugyanis az életminőségek és a kulturális formák leképezése már a művészi kifejezésmód terepe, és ez könnyedén leveti magáról a hivatalnoki/akadémikus szigort. A népzene, ha nem megfelelési kényszerekkel közelítenek hozzá: élettől duzzadó, a formák ismerete pedig nem mond ellent az improvizációs örömöknek. Míg az előbb a Kalász Bandánál a különböző tájegységek közös nevezőre hozásának örülhettünk, Szabó Dániel székelyföldi tablója meglepő módon sokszínűségével tüntet. Vonószene itt is persze a fősodor, telített, érett, törzsvastag hangzással, és láttató keveréssel, ami úgy domborít ki hangszeres meneteket, szólisztikus részeket, hogy az a nagy egészet tovább erősíti. Ez nagyon jól lekövethető például a Verbunk variációkban, ráadásul nem is igen hallottam még verbunkot ilyen svunggal. Persze akadnak mértéktartóbb hangszerelésű menetek, ezekben a kevesebb hangszer és szellősebb muzsika maga is másmilyen hangulatot kíván, merthogy más a foganásuk és így érzelmi életük is.

Most, ha jobban belegondolok, a sors erői igen bölcsen jártak el új-alapozás tekintetében, mert ha a székelyföldi muzsika ennyire változatos egy metszetben is, akkor Bartók és társai a lehető legjobb helyen kötöttek ki. Szabó Dánielék jó ízű, mámoros produkcióját hallgatva újra szerelembe estem a népzenébe, és ha van béklyó rajtam, amit nem bánok, hát ez olyan.

Közreműködő zenészek: Szabó Dániel: cimbalom, ének, Kacsó Hanga Borbála: ének, Paár Julianna: ének, András Orsolya: ütőgardon, Mihó Attila: hegedű, Nyitrai Tamás: hegedű, Takács Ádám: hegedű, hegedűkontra, fütty, Bede Péter: tárogató, szaxofon, Salamon Soma: harmonika, Papp Endre: háromhúros kontra, Bognár András: nagybőgő.

Paár Julcsi lemezén, ami Hangoló projektnéven fut, jelezve a már korábban megkezdett irányt, csak annyiban szakadunk el az autentikus népzenétől, amennyi ahhoz szükséges, hogy a teljes folk-keresztmetszetből egy új tabló legyen felrajzolva, mégpedig egy úgynevezett gyereklemez: Kerekutca (Fonó, 2021) címmel. Elővetés: aki bármilyen módon és eszközzel életben tartja ifjúkora múltán is gyermeki énjét, játékkal, álmok szövögetésével, zenehallgatással, mesékkel, csodavárással, hebrencs félórákkal, gumikacsás habfürdőkkel stb., azok számára a Kerekutca nem valami meghaladott dolog, hanem üzembentartó. Akik pedig ezt megmosolyogják, számukra pont ugyanezekért ajánlott, csak a másik irányból: hátha visszatalálnak újra az elfeledett üdvösséghez. Terápia így is, úgy is.

Legutóbb nagyjából ott hagytuk abba két éve, Julcsi első Hangoló lemezének tárgyalása közben, ahol most elkezdtük, akkor az így hangzott: „Formailag egyvégtében utazást kínál, a prózai részek és a zenék egymást folytatják és mélyítik el oda-vissza. Semmi sem véletlen, vagy időhúzás, nincsenek töltelék részek, minden pillanata arany.” A Kerekerdő Jancsi főhős körbeérő utazását kísérte el, a Kerekutca pedig most az emlékek valóságszilánkjainak összehorgolása. Amolyan szabad asszociációs játék, ami tematikailag szűkösebb térnek tűnik, de ez csak a látszat, mert a képzeletünknél nincs semmi tágasabb, legfeljebb csak azoké, akiknek eleve több a fantáziája a miénknél. Mivel a szerepek ebben a lemeznyi történetben ki vannak osztva különböző képzeletbeli karaktereknek, ezért van itt sokféle figura a különctől a bölcsig. A Hangoló alapötlete pazar, amiből kiindulva ez az egész akár élethosszig tágítható, a Kerekutcába belefér ugyan a fél világ, de még ott a másik fele is. Zeneileg pedig a sokféle folkhatás: pörgős vonószenei, csendes, magába forduló népdalos, elbeszélő mesélős, szaggatós csángós, sőt dzsesszes is, határt nagyjából csak az album zárlata szabhat. Már az első Hangoló is felettébb szerethető volt, de most hozzájött még az a felszabadult stich, amitől végképp kiszabadult a palackból. Valahogy nem kéne felnőni a következő körig…

Paár Julcsi mellett játszik még: Csernók Klára hegedűn, Takács Ádám hegedűn, Papp Endre brácsán, Szabó Dániel cimbalmon, Bede Péter fúvós hangszereken, Bognár András nagybőgőn és gardonon, Könczei Bálint brácsán, valamint Kiss B. Ádám, Nádasdy Fanni, Tímár Sára és a Biatorbágyi Népi Ének Műhely növendékei énekelnek.

A hagyományos paraszti kultúra nemcsak a jól ismert vonószenére támaszkodott az ünnepeken, lakodalmakon és táncmulatságokon, de ott volt még a nagyközönség által kevéssé számon tartott pásztormuzsika is. Ez, jellegéből adódóan magányosabb terep, így végül is nem csodálkozhatunk az utóéletén sem, olyan világokat idéz meg, ami mára tán a többihez képest is még inkább elenyészett. A pásztorzene két fő pillére a kecskeduda és a furulya, illetve természetesen harmadikként az emberi hang, mert megénekelni is jólesett az élet eseményeit. Ezeket idézi meg a most megjelent Ördögmuzsika (Szerzői, 2021) című album (a dudazenét hívták alapvetően ördögmuzsikának), amin teljes vértezetében hallható a híres palóc pásztor, Pál István játéka az említett hangszereken, illetve dalol és prózát is mond (az énekes dalok közül kettőt leszámítva, amikben pedig Csizmadia Anna  közreműködik). A lemezen Pál István partnere az a Nagy Gábor, aki egyrészt a mester tanítványa volt, és akinek itt dicsértük ünnepi lemezét a Békés Bandával. Gábor anyazenekarában egyébként brácsás, itt viszont ő is dudán és furulyán játszik. Az album nagyját kitevő Pál Istvánnal közös felvételek még 1998-ban készültek, a két Csizmadia Anná-s pedig új rögzítésű.

A lemez külső-belső kivitelezése, gondos szerkesztése, témába vágó miniesszéi és a dalokhoz jegyzett kísérőszövegek egyértelművé teszik, hogy ünnepi a kiadvány. Ráadásul többrétegű: főhajtás, megemlékezés, lebilincselő hallgatni való és akár kutatási alapanyag is, hiszen egy rendkívül fontos kultúrtörténeti szegmensre világít rá szélesvásznú pásztázással. Viszont be kell látni, hogy egy ilyen típusú anyag már nem való mindenkinek, bármit is mondtam a bevezetőben, azt persze nem állítom, hogy kizárólag hardcore rajongók és kutatók kapjanak utána, mert az eddig vázoltak ellenére messze nem az akadémikusság körei határolják be. Éppen hogy olyan életvitelt, létérzéseket és mesterségbeli tudást hoz érinthető közelségbe, ami történelmi léptékkel még nemrég is a nép mindennapjaihoz tartozott. Röviden: ablak a múltra, így a valódi kérdés, hogy mennyire tudja megérinteni a hallgatót érzelmileg. Nem könnyű erre egyöntetű választ adni, mert hozzám például közvetlenül szól, de nekem még akadnak gyerekkori emlékeim a hagyományosabb falusi utolsó órák korából, így azt nem tudhatom pontosan, hogy a modern ember mit szól mindehhez. Ezek a dalok, a tisztán hangszeresek és az énekesek is időbeli és kulturális mélyrétegeket pengetnek meg tehát, így talán pont ez lehet az ajtó hozzá, ez a minden tekintetben személyessé tehető emberi megélésláncolat, hiszen sokgenerációs tapasztalatok párlódtak és csiszolódtak bölcsességgé; kicsengése egyszerre föld-nehéz és gyémánt-tiszta. És pont ezért nem válik érinthetetlen monolittá, mert az elzenélt és megénekelt örömek és fájdalmak átívelnek az időn, és összekötnek velük. És persze ott a tisztelet is: elég belenézni a mellékelt fotókon Pál István szemébe, és az ember felnőttként is csak kölyöknek érzi magát mellette. Köszönet Nagy Gábornak, hogy tető alá bírta hozni ezt a kivételes albumot.

Hirdetés

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

Kommentek

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
875FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Programok

Lemezkritikák

Beszámolók

Audiópartnerünk