Hirdetés
Hirdetés

Fischer Norbi ft. Nagy Feró x Dopeman – Már csak emlék

Idézzük a sajtóanyagot:

„Valószínűleg kevés olyan ember van Magyarországon, aki ne ismerné a Beatrice együttes 1988-ban megjelent Azok a boldog szép napok című slágerét.

Fischer Norbit sorozatokból és színházból ismerhetjük, de már jó pár éve a zene is az élete szerves része. 2021 decemberében Kollányi Zsuzsival jelent meg közös dala Csak veled jó címmel, 2022 nyarán pedig Heincz Gábor BIGA közreműködésével jött ki Kócos kis nyár című dala.

Norbi régi kedvence a Beatrice együttes Azok a boldog szép napok című slágere és már régóta szerette volna átdolgozni és Feróval együtt kivitelezni, megspkékelve a feldolgozást egy rapbetéttel.

„Volt egy rendezvény, ahol Feró vendégként vett részt, én pedig fellépőként. A koncertjeimen a saját dalaimon kívül van néhány sláger, amelyek még a repertoáromban szerepelnek, ilyen az Azok a boldog szép napok is. A fellépés után Feróval pacsiztunk és azt mondta: gyerek,ez nagyon jó… jó a hangszíned….

Én ezek után közöltem Feróval, hogy nem hiszek a véletlenekbe és mondtam egy merészet “ismeretlenül”: én feldolgoznám ezt a dalt… sőt azon csodálkozom, hogy még nem tette meg ezt senki. Erre ő azt mondta: csináld, csak annyit mondj majd, hogy én mit kell “csináljak” benne. Ezt követően megkerestem Dopemant, aki szintén rögtön igent mondott, a többi pedig már történelem…”

A dalt Vígh Arnold és Hasenfracz Detti dolgozta át, akik egyébként Norbi első két dalának a szerzői is, a rapbetét szövegét pedig Dopeman jegyzi.

A klip egy részét stúdiózás közben, a másik felét pedig a pécsi Káptalan utcában forgatták a Pécsi Balett táncművészeinek közreműködésével. A klip rendezője Csiga Tibor, akivel Norbi több klipjében is együtt dolgozott.”

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,930KedvelőTetszik
3,063KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Programok

Lemezkritikák

Beszámolók

Audiópartnerünk