Hirdetés

Firenzében még kevesebb dalt játszott a Red Hot Chili Peppers, mint Budapesten

Mi is fanyalogtunk a szerdai budapesti Red Hot Chili Peppers-koncert után, hogy kicsit rövid volt a buli, de a firenzeiek még jobban kiakadhatnak. A pesti után az volt a következő fellépés szombat este, és ők a felvezető jammelést nem számítva már csak 15 dalt kaptak (mi 16-ot). És persze ki is akadtak az olaszok, elárasztották a zenekar Facebook-oldalát a kommentek, volt aki azon viccelődik, hogy ez biztos csak a setlist fele, más azon mérgelődik, hogy ezért fizetett annyi pénzt, illetve egy csomóan az ismét kihúzott Under The Bridge-dzsen értetlenkednek.

Egyelőre senki nem tudja, mi ennek a rövidségnek az oka, hiszen az ekkora kaliberű, ekkora életművel rendelkező zenekarok általában olyan két-két és fél órát szoktak tolni (lásd Metallica, Iron Maiden, Pearl Jam stb.), míg most a Red Hot Chili Peppers beállt a másfél órára, és egy rakás sláger kihagyására. Ez utóbbit persze fel lehet fogni amolyan punkos pozitívumként is, de nem annak tűnik.

Azt is pletykálják, hogy a turné kezdete után (előtt?) halt meg John Frusciante édesanyja, aki az Under The Bridge-ben vokálozott annak idején a lemezen, és emiatt a gitáros képtelen eljátszani a dalt, de erről semmilyen információt nem találtunk.

Szóval nem tudjuk mi van most a Red Hot Chili Peppersszel, de láthatóan nem csak nálunk volt probléma.

John Frusciante magyar színpadon – Megnéztük a Red Hot Chili Peppers koncertjét a Puskásban

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

Kommentek

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
1,020FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

Hirdetés

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók

Audiópartnerünk