Hirdetés
Hirdetés

Finomhangolt köd és lassabb doom – négy hazai lemez kritikája

13064493_266945593647804_6969106651650114557_o.jpg

Négy friss hazai albumról lesz az alábbiakban szó, amiben a szerzők ismét hozzák a tipikus lángolós szintet, úgyhogy szem nem marad szárazon, ha elolvassátok a kritikákat.

Budapest Voices – Finomra hangolva
(PR Garden)

budapestvoices_finomrahangolva-600x600.jpg

Lassan három év telt el azóta, hogy országos ismertségre tett szert a Budapest Voices azzal, hogy összekötött két olyan világot, amelyek addig egymástól külön léteztek: a hazai (főleg alternatív) fesztiválzenekarokét, és az a capellát. Mindez elsőre persze érdekes volt, a nemrég egy szakácskönyv kíséretében megjelent második lemez legnagyobb kérdése viszont az, hogy az újdonság varázsának elmúltával, önmagában is az-e. A kórus erre úgy próbált meg válaszolni, hogy bizonyos szempontból és néhány számnál továbblépett a klasszikus a capellán. Ez főleg a változatos dobkíséretben nyilvánul meg, amivel a végeredmény időnként alig különbözik egy szokásos popdaltól, mint mondjuk a Képzeld el Másképp vagy a Ragyogás esetében. Máskor viszont maradt a klasszikus megoldás, ilyenre talán a Boldog Újjászületést! a legjobb példa. És bár egy ilyen próbálkozásnál mindig benne van, hogy tiszta, steril, pedáns, akár modoros hangulata lesz a végeredménynek (ez leginkább a Szívbűvölőre lett igaz), a Budapest Voices okos dalválasztásokkal ellensúlyozza ezt a gondot. A Csinálj Gyereket például kiabált az a capella feldolgozásért, és még ebben a csökkentett tempóban sem lett rossz, a Magam Adomnak pedig nagyon jól áll a végén hallható kórus. A stílusán belül tehát szerintem rendben van ez az anyag, azt pedig, hogy magának a stílusnak mennyi létjogosultsága van hosszú távon, a közönségnek kell eldöntenie. 4/5 pont (Magyar Ádám)

ITT HALLGATHATOD

Kátai Tamás – Slower Structures
(GS Productions)

kts.jpg

Tizenegy évvel az Erika szobája után Kátai Tamás megjelentette második szólóalbumát. Nemcsak időben, térben is távol esik a kettő egymástól, Makóról a művész úrral együtt elutaztunk Edinburghba. A Slower Structures inspirálója a skót főváros a maga ködös csendességével, nyugodt, mégis mozgalmas életével. Legalábbis a zene alapján ez a kép alakult ki bennem Kátai jelenlegi lakóhelyéről, ahol még egy délidei vihar is inkább költőien szép, mint félelmetes.

Még egy nagy különbség az előző albumhoz képest, hogy az újon már szinte nincs is emberi hang, és nekem nem is hiányzik, így tökéletes, ahogy van. Ez nem metál, nem rock; klasszikus zenének talán túlzás lenne nevezni, pedig említhetném Chopint, Beethoven zongoraszonátáit vagy Rachmaninovot is, de ezt olvasva most valószínűleg a híresen szerény szerző morog magában leginkább. Maradjunk az ő megfogalmazásánál: „minimalista kamarazene/réveteg köldöknézés”. Az biztos, hogy – ideértve Kátai valamennyi eddigi projektjét – ez a legkiegyensúlyozottabb, legbékésebb zene, amit valaha is kiadott. Ebből a szempontból szöges ellentéte a tavaly megjelent Thy Catafalque-albumnak, a hideg-rideg, barátságtalan Sgúrrnek.

Akár csak a Midday Storm in Marchmont/Waltz for Niau dalkettőst hallva hálát rebeghetünk az égieknek, hogy Kátai annak idején a zenélést választotta, nem pedig, mit tudom én, a makóihagyma-termesztést. Az (elektromos) zongorát néha nagybőgő (Hermann Balázs) és hegedű (Dimitris Papageorgiou) kíséri, ahol meg nem, ott az (elektronikus) zajoké, zajos harmóniáké a főszerep. De ezek sem zavaróak, rövid időre sem zökkentenek ki az általános nyugalomból. Nem tudom, mihez képest kellene pontozni, de a rám tett hatása alapján a Slower Structures erősen. 5/5.(SCs.)

ITT HALLGATHATOD

Képzelt Város – Köd
(Mamazone Records)

kv.jpg

Uppony egy világtól elzárt hegyvidéki falucska Borsodban, a Wikipédia szerint 358-an lakják. Ide vonult el a Képzelt Város, hogy egy hosszú hétvége alatt elkészítse negyedik albuma, a Köd gerincét, amely nemrég vált elérhetővé a különböző zenei platformokon. A lemez hozza a zenekarra jellemző borongós és elszállós hangulatot, meg a posztrock-hangzást egyéb hatásokkal megfűszerezve, és vannak rajta tök jó dalok is, mint például a Csend utánam. Azt sem lehet mondani, hogy nagyon közhelyes lenne, zeneileg legalábbis tényleg nincs rajta sok klisé, továbbra is megvan a zenekarnak az a saját hangja, ami egyedivé teszi őket a hazai színtéren. Hosszú távon viszont a Köd szerintem nem szórakoztató, sőt, inkább fárasztó. Bár vannak tök jól felépített dalok, ahol egy-egy hirtelen jövő zúzós rész kirángat a merengésből, de ezek általában mégis nagyon hasonlóak egymáshoz. És arra is hiába várunk, hogy annyira kiragadjanak a valóságból, hogy ez ne tűnjön fel, így pedig érdektelenségbe fullad az album. A Viharnál már teljesen, amikorra egy kicsit idegesítővé is válik ez a vontatott, borongós, sötét valami, hiába vannak időnként szép gitártémák közben. A zenekar kedvelői biztos nem fognak egyetérteni velem, de szerintem ez az album jobban járt volna, ha EP-hosszúságú marad, mert nem tud elvinni arra az utazásra, ami háromnegyed órán át is érdekessé tenné. 2,5/5 pont (Magyar Ádám)

ITT HALLGATHATOD

Magma Rise – False Flag Operation
(Nail Records)

mr.jpg

Sokáig, amikor magyar doom metalt támadt kedvem hallgatni, mindig a megboldogult Mood lemezei jutottak eszembe először, az ex-Mood-tagok különböző új formációi valahogy nem tudtak közel férkőzni a szívemhez. Szerencsére az utóbbi időben változott a helyzet, a Wall Of Sleep legutolsó albuma is remek lett, a 2009 óta létező Magma Rise pedig már tényleg majdnem „Mood-élményt” ad, még ha nem is teljeset, vagy inkább nem ugyanazt ugyanúgy (ami valószínűleg nem is szándéka a zenekarnak). A False Flag Operation egy ötszámos EP négy saját dallal és egy Trouble-feldolgozással a The Skull LP-ről, amelyet Brian „Butch” Balich (Penance, Argus) énekel – korrektül, és persze a zene is jobban megdörren most, mint dörrent 1985-ben. A lemez többi része nyilván nagyon magmás, köszönhetően leginkább Holdampf Gábor énekes mással nehezen összetéveszthető hangjának és stílusának. Három (talán túlzottan is) tipikus dalt követően jön az, ami miatt feltétlenül megérte kiadni ezt az EP-t: a 10 perc feletti Trading Time igazi doom-himnusz jó dallamokkal, akusztikus gitáros zárással, nyomott hangulattal. Ettől függetlenül ha Magma Rise-t akarok hallgatni, továbbra is a 2013-as The Man In The Maze-t szedem majd elő. Egyelőre az a magnum opusuk, de biztos vagyok benne, hogy nem lesz ez mindig így. (SCs.)

ITT HALLGATHATOD

Advertisement
38,927KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,510FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló