Hirdetés
Hirdetés

Filmes, magyar nyelvű klipet adott ki a Cadaveres

cadaveres2015.jpg

A Cadaveres zenekar idén ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját. A kerek évforduló alkalmából egy különleges EP-t is kiad a székesfehérvári csapat, a digi-pack csomagolás hét, főként magyar nyelvű dalt rejt, de erre akár a Hazai címből is rá lehet jönni.A számok szorosan kapcsolódnak a zenekar 2013-ban kiadott Demoralizer lemezéhez, ugyanis az eredeti, angol nyelvű verziójuk ezen az albumon vannak. A magyar nyelvű dalok mellet vannak akusztikus átiratok is és egy Ákos-szám, a Szeress így… újraértelmezése is. A zenekar nem titkolt szándéka, hogy az EP dalaival bekerülhessen a legtöbb hazai rádió műsorába, ami ezidáig csak ritka alkalmakkor sikerült. A felvételek Érden készültek Varga Zoltánnal a SuperSize Productionban. A lemez amúgy hivatalosan július 21-én jelent meg, de az alábbi klip abszolút friss, itt lehet látni először. Lemezbemutató bulik is lesznek. Október 3-án a Dürer Kertben Budapesten, október 10-én pedig a debreceni Dharma klubban.

Viniczai Szabolcs dobos ezt mondta az A képlet című dal klipjéről:

Egy amatőr kisfilmes barátunk készített egy filmet, aminek a témája, képi világa nagyon megtetszett nekünk, mi pedig megkérdeztük, hogy ha nem bánja, mi nagyon szívesen átvágnánk klipnek, hogy a számhoz passzoljon. Örömmel vette az ötletet, így sikerült összehoznunk. Az utóvágást Dudás Miklós barátunk végezte el.

Erről van szó:

Advertisement
38,934KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,670FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló