Hirdetés
Hirdetés

Fesztivál a nyár utolsó percéig – Ma indul az idei SZIN!

szin_image_03.jpg

Bár a legelszántabb látogatók már tegnap beköltöztek, hivatalosan ma délután veszi kezdetét és egészen vasárnap hajnalig tart, négy napon át közel háromszáz fellépővel a Szegedi Ifjúsági Napok. Ráhangoló sorozatunkban az idei SZIN legnagyobb neveit már bemutattuk nektek, ma pedig a magyar felhozatalból válogatunk kedvcsinálóként a nyár utolsó nagy fesztiválja előtt.

Nemcsak Afrojack, a Clean Bandit és a Dubioza Kolektiv és Nakadia lép fel ugyanis idén Szegeden – ahogy ez már megszokott, itt lesz a hazai élvonal derékhada is. Elsőként mindjárt itt a Subscribe, akik mostanában némileg aktívabbak az utóbbi években megszokottnál, hiszen tavasszal Darken The Vermillion címmel egy új dalt is kihoztak, de azért túlzás lenne azt mondani, hogy túlzásba viszik a koncertezést. Ebben az évben, ha minden igaz, ez az utolsó alkalom, hogy el lehet őket csípni fesztiválszínpadon, úgyhogy nem érdemes lemaradni róluk – péntek este 9 órától kezdenek a Pepsi Nagyszínpadon, közvetlenül az Anna & the Barbies után. Akit pedig érdekelnek a tagok más produkciói, azoknak szintén ajánlott a USEME koncertje ma este 6 órai kezdettel a Royal Arénában, vagy a RATM Tribute ugyanott, szombaton este fél nyolctól.

A SZIN idén is nagy hangsúlyt helyezett a változatos zenei felhozatalra, így az elektronikától a latin zenén át egészen a hazai pop/rock legnagyobb neveiig minden helyet kapott a felhozatalban. A Borsodi Nagyszínpadra jellemzően a legnagyobb közönséget vonzó produkciók kerültek, olyan előadók, mint Rúzsa Magdi, a Honeybeast, a Bagossy Brothers Company, a Punnany Massif, vagy a Halott Pénz. A Pepsi Nagyszínpadon hasonló a felhozatal, innen a már említettek mellett érdemes kiemelnünk Jamie Winchester és Hrutka Róbert koncertjét, akik ebben a formában szintén nem mindennap láthatók itthon az utóbbi időben, ők negyed nyolctól lépnek színpadra.

A Bomba Gold Stage és a Royal Aréna gyakorlatilag műfajra való tekintet nélkül egyaránt alapos keresztmetszetet ad a jelenleg leginkább kelendő fesztiválfellépőkről, hiszen a magyar alternatív, rock és hiphop mezőny legnépszerűbb előadói váltják egymást a négy nap alatt. Szinte mindenki ott lesz, akik nélkül manapság nem elképzelhető hasonló rendezvény: Hősök, Elefánt, Intim Torna Illegál, Bëlga, The Biebers, Fish!, Supernem, Depresszió, Road, PASO, Péterfy Bori & Love Band, Random Trip, Ivan and the Parazol, hiperkarma, Irie Maffia, Budapest Bár – valószínűleg mindenki talál majd kedvére való koncertet a két helyszín közel hatvan fellépőjéből.

Aki pedig a folk- és világzene iránt érdeklődik, annak kifejezetten ajánljuk a Fonó Színpad teljes programját a fesztivál ideje alatt, hiszen a legnagyobb nemzetközi névnek számító Boban Markovic Orkestar mellett olyan zenekarok és előadók játszanak majd, mint a Danics Dórával kiegészült Cimbaliband, a GypoCircus, vagy Szeged talán legrégebbi, mai is aktív folk rock csapata, a Gőzerő.

Persze, az esti koncerteken és bulin túl is van élet a SZIN-en. Medencés partyk, karaoke bár és egy 35 méter magas óriáskerék is várja a SZINezőket, de napközben érdemes lesz elmerülni a Civilfalu programjaiban is, ahol különféle játékok, interaktív és ismeretterjesztő programok várnak mindenkit.

A fesztiválozók idén azt is bebizonyíthatják, nem hogy ők buliznak a legjobban, de nekik van a legnagyobb szívük is. A SZIN és a Karitáció Alapítvány ugyanis az ország legnagyobb „piros orr flashmobját” szervezik pénteken, a Borsodi Nagyszínpad elé, mellyel a Szegedi Gyermekklinika eszközvásárlását támogatják. A jótékonysági akció célja, hogy 1.000.000 forintot gyűjtsön össze a gyermekklinika részére úgy, hogy a jótékony fesztiválozók egy-egy 400 forintos piros orr vásárlásával járulnak hozzá az akcióhoz. Zárd a nyarat a Szegedi Ifjúsági Napokon – a fesztivált nyitó Carson Coma délután négykor kezd a Royal arénában, ha sietsz, még pont odaérsz!

További információk a SZIN weboldalán és Facebookján!

Advertisement
38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló