Aranybánya egy hip-hop-producer számára az a kortárs r&b-ből, jazz-ből, neo-soul-ból és persze funkból építkező végtelen zenei kollázs amit a Hiatus Kaiyote lemezről-lemezre felépít. Az ausztrál zenekar kincset érő hangmintái így csendülhettek fel az elmúlt öt évben Jay-Z, Drake vagy épp Kendrick Lamar albumon, és talán ezért (is) képviseltette magát a hazai zenészszakma nagy számban vasárnap este az Akváriumban, ahol elégedetten bólogattak a közönség soraiban az Amoeba, a Punnany Massif, a Chaos Chips vagy a Slow Village tagjai.
Ha mindenáron keresni próbálnánk a Hiatus Kaiyote igazi erejének, és sikerének okát, – ami az utóbbi években három Grammy-jelölésig, és a Smokin Grooves nagyszínpadáig juttatta őket – akkor talán a legegyszerűbb válasz, hogy nem ragaszkodnak görcsösen sem tartalomban sem külsőségekben a stílushatárokhoz, az azokon felül állás pedig egyfajta frissességet kölcsönöz a zenéjüknek és a megjelenésüknek egyaránt. Az énekesnő, gitáros-frontember Nai Palm hangja bekategorizálhatatlan – attitűdje alapján bátran állhatna egy glam-rock formáció élén is -, három vokalistájuk egy soulzenekar benyomását kelti, míg a ritmusszekció tökéletesen hozza J Dilla csúsztatott dobképleteit, és persze egy MPC is helyet kap a színpadon, hiszen itt a többség mégiscsak a hip-hop-generáció tagja, aki a bronxban született műfaj szemüvegén át szemléli a fekete zene történetét.
Az hogy remekül játsszák a három sikeres nagylemez alatt közel tökéletesre csiszolt saját soundjukat egyáltalán nem meglepő, a pár visszafogott színpadi geg (legugolnak a vokalisták) abszolút szórakoztató, a kommunikáció kedves és önfeledt. Hagy némi hiányérzetet, hogy vizualitásként beérik a Mood Valiant lemez borítójával, de feledtetik az olyan pillanatok, mint mikor Simon Mavin (aki korábban már a The Bamboos tagjaként sikerre vitt egy ausztrál funkprodukciót) szólóban megcsillan a billentyűk mögött, vagy egy hangsúlyos gitártéma egyértelműen a Khruangbint idézi. A producer Silent Jay kiemelkedve a vokálsorból játszik az MPC gombjain, és nagy sikert arat az este egyetlen feldolgozása, a szuggesztív About Her, a Sex Pistols egykori menedzsere Malcolm McLaren szerteágazó életművéből, ami a többségnek talán a Kill Bill 2 soundtrackjéről lehet ismerős, és emlékezetes.
Mivel két vagy akár egy évvel ezelőtt sem gondoltam volna, hogy a pesti buszmegállók citylight plakátjairól hamarosan a Hiatus Kaiyote tagjai mosolyognak majd rám, ezért ma már könnyebben eltudom képzelni, hogy az Akvárium nagytermét a Liszt Ünnep keretében megtöltő ausztrál neo-soul/funk zenekar után ezekben a műfajokban is láthatunk gyakrabban külföldi zenekarokat a fővárosban, ha már a kortárs angol jazzszíntér szereplői időről-időre telt ház előtt játszanak a Müpában. Ha így lesz, akkor egy régóta várt, remek koncerten túl sokkal többet is megköszönhetünk a Hiatus Kaiyote kiváló ausztrál zenészeinek.
