Hirdetés
Hirdetés

Fekete-Kovács Kornéllal készítette Cold című számát a Nagy Emma Quintet

A svájci Unit Records kiadásában jelenik meg május 5-én a hazai jazzszintér egyik legfrissebb és leginkább a nemzetközi trendekre reflektáló fúziós csapata, a Nagy Emma Quintet Synced című albuma. A lemez három dalában is közreműködik Fekete-Kovács Kornél, ezek közül a Cold a Lángolón debütál.

A 2018-ban alakult Nagy Emma Quintet legutóbbi lemeze, a Low Frequency Oscillator az év legjobb hazai jazzprodukciói közé tartozott. A zenekar megnyerte a krakkói JazzJuniors fődíját, bekerültek a Getxo jazzverseny döntőjébe, nem meglepő tehát, hogy legújabb albumukat már egy svájci kiadó gondozásában jelentetik meg. A Synced a zenekar – az elmúlt négy év koncertjei és a két lemez felvételei alatt folyamatosan formálódó – saját zenei nyelvének fontos állomása. Emma a következőket mondta a lemezről:

„Az alapgondolat az volt, hogy ez az album teljesen másmilyen legyen, mint az előzőek. Így talán ez lett az eddigi legpopulárisabb hangzású. Az előző lemezünket, az LFO-t Fenyvesi Marci keverte, és nemcsak a végeredménnyel voltunk elégedettek, de a közös munkát is nagyon élveztük. Így adta magát az ötlet, hogy ehhez az albumhoz őt kérjük fel a felvételhez és az utómunkákhoz, valamint producernek. Sőt egy számban még gitározik is. Az ő keze alatt vált egységessé az anyag, és kezdtek el működni az ötleteink.”

A csapat megtartotta azt a koncepciót, hogy minden zenekari tagnak legyen az albumon saját szerzeménye, a Coldot Oláh Krisztián jegyzi. Ő így beszélt a dalról:

„Ez az első szerzeményem, melyet a Nagy Emma Quintet számára írtam. Az utóbbi másfél év intenzív munkafolyamata kovácsolt minket össze emberileg és zeneileg egyaránt, így személyre szabottan tudtam megkomponálni minden szólamot és természetesen a zenei világot is. Enyhén szürreális, mondhatni gonoszan mozgó témát komponáltam, melyet az éteri, sokáig egyetlen hangból álló énekszólam ellenpontoz. A darab fő alkotóelemei a többrétegű ritmika, éles karakter és tempóváltások, melyeket a csúcspontnál Fekete-Kovács Kornél trombitaszólója formál egységessé. Az énekelt szöveg folyamatos angol O hangzója tisztelgés Jeney Zoltán, Weöres Sándor Hold című versére komponált dala előtt.”

A Cold már elérhető a legtöbb streaming szolgáltató platformján. A Nagy Emma Quintet új lemezének dalai élőben legközelebb május 9-én a Budapest Jazz Clubban lesznek hallhatók a Jazzfest Budapest keretében. A koncert vendégei Harcsa Veronika és Ávéd János lesznek. További információk a koncertről a Jazzfest Budapest weboldalán! 

Fotó: Scholtz Kristóf

Advertisement
38,934KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló