Hirdetés
Hirdetés

Fekete-Fehér – Ilyen a Fangler’s 2020-ban

Új időszak nyílt a Fangler’s életében, miután januártól négyen folytatják a zenélést. Ez az év a tagoknak is komoly fejtörést okozott a vírushelyzet miatt és most egy Live Session anyaggal jöttek ki, amit a Start Műhelyben forgattak közönség nélkül, Gyöngyösön.

„Nagyon jó volt a közös munka, mert főként olyan barátainkkal tudtunk együtt dolgozni, akikkel már korábban is volt szerencsénk. Le a kalappal a Start Műhely stábja és a Crew Box-os srácok előtt! Nekik köszönhetően tényleg csak a zenével kellett foglalkoznunk.”

Hirdetés

– mesél a felvételről K. Fangler Péter.

Mind a négy dal megtalálható a II. nagylemezen, de az első szám egy teljesen más hangszereléssel került be a Live Session anyagába.

„Sokat gondolkodtunk, hogy tehetnénk különlegessé a felvételt és ezt a dalt már korábban átdolgoztuk. Valahogy kézenfekvő volt már a tavaszi próbákon is, hogy a Fekete-Fehér-be bele fogunk nyúlni. Lehet, hogy túl hamar raktuk össze a lemezre a tavalyi nagy rohanásban, vagy egyszerűen csak tisztult azóta a kép és a hangzás, de így valahogy most mindegyikünknek sokkal jobban tetszik. Azóta élőben is így játszottuk a szeptemberi koncerten és nagyon szerettük.”

A hang és képfelvételek természetesen a helyszínen készültek élőben a Zsiráf Szandos Bodnár Péterrel és Horváth Richárddal a Polecat Films-től.

„Bogyóval és Ricsivel is dolgoztunk már korábban ezért itt is tudtuk, hogy mire számíthatunk. Szerencsére nem volt sok dolgunk a hangfelvételek keverésénél és a videókból is elsőre már tökjó anyagot kaptunk, amit utána egyetlen leüléssel könnyedén véglegesítettünk.”

A teljes anyagot itt hallgathatjátok meg:

A zenekar ősszel már az új dolgokra koncentrál és terveik szerint egy új dalt még ki is hoznak idén.

A felvétel a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával a Hangfoglaló Program keretein belül készült.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

39,144KedvelőTetszik
3,146KövetőKövetés
7,220FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók