Hirdetés
Hirdetés

Fegyelem és virtuozitás – A Budapesti Tavaszi Fesztiválon mutatja be új albumát a Szandai Mátyás Quartet

190416_szandai_matyas_quartet_cphoto_csendes_krisztina_high.JPG

Április első péntekétől 18 napon át ismét Európa pezsgő kulturális fővárosa lesz Budapest: a 39. Budapesti Tavaszi Fesztivál a komolyzenei koncertek mellett táncpremierekkel, színházi bemutatókkal, crossover produkciókkal, nagyszabású kiállításokkal, sokszínű jazz-, világ- és könnyűzenei programokkal teszi felejthetetlenné a tavaszt. A kortárs jazz kedvelői számára a fesztivál kihagyhatatlan eseményt kínál április 16-án, kedden este, amikor is a Szandai Mátyás Quartet mutatja be Sadhana című új lemezét az Uránium Nemzeti Filmszínház Dísztermében. (Fotó: Csendes Krisztina) 

Szandai Mátyás, a kiemelkedő magyar nagybőgős 1977-ben született Balassagyarmaton. A Liszt Ferenc Zeneakadémia nagybőgő szakán Járdányi Gergely növendéke volt, diplomáját 2004-ben szerezte. 16 éves kora óta játszik különböző jazz-zenekarokkal, eddigi pályafutása során olyan formációkban zenélt, mint a Czirják Csaba Quartet, a Tűzkő Csaba Szeptett, a Bacsó Kristóf Quartet, a Tóth Viktor Tercett, a Szabó Dániel Trió, az Oláh Kálmán Szextett, a Dés András Trió, illetve a Balázs Elemér Group, amellyel kettő, és a Dresch Mihály Quartet, mellyel négy nagylemezt rögzített. A hazai jazzlegendák mellett rengeteg neves külföldi művész társaságában is fellépett már Archie Shepptől Herbie Mannon át egészen Zbigniew Namislowskiig.

Saját zenekarát Párizsban alapította, ahol hosszabb ideje él és dolgozik. Itt került kapcsolatba a brazil származású Nelson Verassal, azzal a gitáros őstehetséggel, aki mindössze 14 éves volt, amikor az egyik legnagyobb nemzetközi tekintélynek örvendő jazzgitáros, Pat Metheny felfedezte. A zenekart két másik kitűnő zenész teszi teljessé: Ricardo Izquierdo, a kubai tenorszaxofonos, akit a hazai közönségből néhányan már láthattak tavaly Lukács Miklós zenekara, a Cimbiózis vendégszólistájaként, illetve a szenzációs francia autodidakta dobos, Fabrice Moreau, aki korábban festőként vált ismertté.

A párizsi kortárs jazzélet pezsgését jól jellemzi, hogy ők négyen a francia és a magyar mellett Brazília és Kuba muzikális hagyományait is képviselik. Zenéjük innovatív, szép dallamokban és váratlan ritmusokban bővelkedő, szerzeményeikben a virtuozitás és a temperamentumos hangvétel mellett legalább ugyanakkora hangsúlyt kap a kompozíciós fegyelem, a könnyedség és az elegancia. A Szandai Mátyás Quartettel kapcsolatban ráadásul a népzenei gyökerek emlegetése sem számít közhelynek, hiszen a 2018 nyarán rögzített Sadhana című albumukra Szandai egyik magyar népdalfeldolgozása is felkerült.

Már a lemez címe is sokat elmond zenei célkitűzésekről: a szanszkrit nyelvből átvett, sokféleképpen értelmezhető „sadhana” kifejezetés ugyanis szellemi és lelki fejlődésre, a munkálkodáson keresztüli felemelkedésre utal. Aki tehát kedveli az olyan jazzt, amelyben egyensúlyba kerül a kompozíció és a kollaboráció, a közös zenei teremtés és a szólisztikus törekvések, annak mindenképpen ajánljuk a Szandai Mátyás Quartet koncertjét, április 16-án, kedden este 20 órai kezdettel az Uránia Nemzeti Filmszínházban.  

A kulturális tavasz 2019-ben is a Budapesti Tavaszi Fesztivál nyitónapján, azaz április 5-én kezdődik, és 18 napon át várja kihagyhatatlan programokkal a közönséget. A fesztivál programjaira a jegyek a Müpa és a BFTK jegyértékesítési pontjain, illetve a http://www.btf.hu honlapon vásárolhatók meg.

További információk a koncert Facebook-eseményén, valamint a Budapesti Tavaszi Fesztivál Facebook-oldalán!

Advertisement
38,934KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló