A 2018-ban megjelent, az útkeresés kérdését boncolgató MAZE című – a Lángolón debütált – nagylemeze után ismét új anyaggal érkezik a budapesti Perfect Pill. A Fear of Missing Out címre keresztelt EP-n a zenekar szokatlan irányokat vesz: a korábban rájuk oly jellemző nagylátószögű társadalmi megközelítés helyett ezúttal egy igen személyes albummal jelentkeznek.
Az új anyag írását 2018 nyarán kezdték el, a kész dalokat pedig ezúttal Bodnár Péter produceri munkájával – az NKA támogatásában – rögzítettek és csiszoltak kerek egésszé. A zenekar szerint ezúttal a téma determinálta a lemez terjedelmét is – kizárólag a ‘kimaradás élményének’ koncepciójába illeszkedő dalok kerültek rögzítésre és egyúttal az EP-re is. De hogy mit is jelent a zenekarnak a FOMO élménye, arról a zenekar basszusgitárosa, Takács Tamás beszélt nekünk:
A lemez sztorija az én olvasatomban onnan fakad, hogy lefekvés előtt néha eszembe jut: ha reggel már nem kelnék fel, mi lenne az, amit még meg kellett volna élnem? Ez az érzés segít, hogy igyekezzek mindig az adott pillanatban jelen lenni, abban a pillanatban, amelynek az érzékelését torzítja sok tudattalan, magunkkal hozott tartalom. Számomra a pillanat megéléséhez vezető út elemei a Fear of Missing Out számai.
A cím nem teljesen azonos a FOMO-nak a köztudatban bejáratott fogalmával, ettől szerettek volna ugyanis eltérni, azaz egészen a fogalom legmélyéig, magjáig ásni. A zenekar nem kifejezetten a közösségi média hatásaira kívánt utalni, hanem inkább azt az élményt megragadni, amelyben az ember úgy érzi, bár megannyi választási lehetőség kínálkozik előtte, valójában mégsem tud mindenhol jelen lenni, tehát szükségszerűen kimarad a lehetőségek összességéből.
Nekem a FOMO fogalma egy ráismerés volt arra, amit már sokszor gyerekként is éreztem akkor, amikor kifejeltettek valamiből. Bennem ez egy furcsa, velejéig hatoló élményt jelent, amiben azt érzem, hogy a világ megannyi pályán halad, és szinte biztos lehetek benne, hogy mindig lesz egy olyan síkja, amiben valami számomra érdekes vagy izgalmas történik, de mégsem lehetek ott.
– mondja a zenekar énekese, Szabó Levente.
A lemez egy olyan belső utazás, ahol végigvezetjük a hallgatót egy olyan úton, ami tele van bizonytalansággal, ahogyan egy a harmincas éveiben járó ember is érezheti magát. Jó párt választottam? Jó hivatást választottam? Biztos, hogy jó helyen vagyok? Egyáltalán rendben vagyok önmagammal?
– zárja a gondolatot Szenkovits Arshak, a Perfect Pill gitárosa.
A DALOK
DISTANCES
Álomvilág, amelyből jó volna nem felébredni és benne maradni. (Klip is készült hozzá, amely a bécsi vidámparkban forgott.)
LUST
Vágy, amelyre sokat gondolunk, de végül elveszítjük az igazodási pontot. Sem itt, sem ott nem vagyunk.
REVERIE
Elrévedés a pillanatban, egy régi emlékben, hogy kiszakadhassunk a valóságból. (Szintén klipes dal, amelyet ugyancsak a Lángolón mutatott be a zenekar.)
WHAT I AM
Lázadás, amiben elfogadjuk, amilyenek vagyunk. Akkor is, ha ezzel a létünket kockáztatjuk.
NOTHINGNESS
A nagy mű, a nagy cél, amit mindannyian üldözünk egy életen át. Lehet, hogy végén annyira belefeledkezünk, hogy el is múlik körülöttünk az élet?
Az új EP-t – a járványhelyzetre tekintettel – a zenekar csak ősszel mutatja be a nagyközönség előtt, de a lemez fizikai változata már a megjelenéssel együtt elérhető. Az eddigiektől eltérően ráadásul ezúttal a digitális megjelenés mellett limitált kiadványként 100 db – kézzel számozott – példányban bakeliten jelent meg az anyag, amely már most megrendelhető a zenekar bandcampjéről (de néhány darab azért lemezboltokban is kapható lesz). Érdemes sietni, mielőtt elfogy!