Hirdetés

Farkasüvöltés és rockandroll – Ömlesztett anyag #16

A Girls megmutatja mi van a melegpornó mögött zeneileg. A Doomriders kicsit bonyolultabb lett, de még mindig rockandroll. A Black Heart Procession sokkal nyomorúságosabb, mint az Interpol. Shakira mellőzte a spanyol nyelvet, cserébe felfedezte az elektrót. A Dodos 100%-ban érdektelen. Ömlesztett kritikák.

Girls – Album
(True Panther Sounds)

Alany: A Girls San Franciscoból érkezett,  A Pitchfork épp az ő seggükre mér brutális nyelvcsapásokat. Első ránézésre az a legérdekesebb bennük, hogy Christopher Owens énekes korábban a Children of God nevű szekta tagja volt, ehhez képest most eléggé belemelegedett ebbe az élet nevű dologba. Ráadásul állítólag a szekta nem engedte neki, hogy zenét hallgasson csak úgy, ezért sokáig minden kapcsolata a könnyűzenével a filmekre korlátozódott.
Pro: Most tiszta fejjel valószínűleg felfedezett magának mindent, ami az amerikai gitárzenében király. Olyan tagadhatatlan hatásokról van itt szó, mint a Beach Boys, Elvis Costello, vagy a független körökben kötelezőnek számító Pavement. Az izgalmasnak tűnő háttér ellenére semmi világmegváltóra nem kell itt gondolni, ezek csak az átlagnál zajosabb körítésben felvett popdalok, viszont annak elég jók.
Kontra: Pontosan az ajnározások miatt sokkal többet várna az ember, és ezek után zavaró, hogy az ég világon semmi szokatlan nem történik a Girls első lemezén. A melegpornós videó mondjuk vicces húzás, de ha ezt leszámítjuk, akkor ez egy teljesen átlagos zenekar, 2009 egyik szép, ám felejthető pillanata.
(Szerző: fá; pontszám: 3,5/5)

Doomriders – Darkness Come Alive
(Deathwish)

Alany: A Doomriderst leginkább onnan ismerjük, hogy szabadidejében itt zenél a Converge basszusgitárosa, ráadásul nem is a négyhúroson, hanem gitáron, sőt, még énekel is hozzá. A Black Thunder című első lemezük nem szólt másról, csak a rock & rollról, a gördeszkáról, a szörnyekről, meg a Danzigről. Utóbbi hatást olyannyira nem takargatták, hogy a Coliseummal közösen kiadtak egy Danzig előtt tisztelgő kislemezt is. A csapat stílusa amúgy az anyazenekarba is átszivárgott kicsit, legalábbis elég nehéz másra fogni a Converge berockandrollosodását.
Pro: A jól megszokott rock & roll alapú punkos heavy metalt kapjuk most is (lásd Motörhead), csak nem annyira primitíven, mint az első lemeznél. Nem kell megijedni, nem lett progresszív a Doomriders, de fifikásabbak lettek a dalszerkezetek, és emiatt nem is adják könnyen magukat. Viszont mikor leesik a tantusz, akkor annál jobban a szívünkhöz nő.
Kontra: A nehezen emészthetőség mellett a lemezen sorakozó 17 dal is erős túlzásnak hat első ránézésre, de persze csak addig, amíg rá nem jövünk, hogy ezekből jó pár csak a számok közötti átvezetőként szolgál.
(Szöveg: dg; pontszám: 4/5) Ezt Hallgasd!

The Black Heart Procession – Six
(Temporary Residance Ltd.)

Alany: San Diegó-i öngyilkosjelöltek nagyjából a Nick Cave–Joy Division–The Cure háromszög által határolt területről, de egyéni hanggal. Sokkal nyomorúságosabbak, mint az Interpol, viszont legalább nem hajlanak el a post rock felé, ahogy az iLiKETRAiNS. Az eddigi öt lemezükön ritkán sütött ki a nap, és a hatodikon sem éppen az életet igenlik.
Pro: érzelmes, néhol tényleg gyönyörű zene, de még sötétebb annál, mint ami a legutóbbi, egyébként kitűnő The Spellen hallható. Talán nem véletlen, hogy ismét egy sima szám a lemezcím, ahogy az első három albumuk esetében is – azok voltak ennyire introvertált szépségek. Nehéz hallgatni, mert roppant nyomasztó, de ha nyomasztani akarom magam, ezzel a legjobb.
Kontra: a The Spellnél még volt esély, hogy nem kizárólag a borús lelkűeket találja meg, most nincs. Pedig nem igazán ajánlott antidepresszánst szedőknek, szerelmük által otthagyottaknak, bármilyen okból épp a gödör mélyén lévőknek, mert csak még jobban lehúzza őket. Túlságosan is hangulatzene ez, és talán kevesebb az emlékezetes dallam, mint legutóbb.
(Szöveg: SCs.; pontszám: 4/5) Ezt Hallgasd!

Shakira – She Wolf
(Sony)

Alany: A latin pop és a mellek önálló életre keltésének királynője, aki 2001-ben a Whenever, Wherever-el táncolta fel magát a csúcsokra. A Grammy díjas Shakirának ez a harmadik angol nyelvű nagylemeze; együtt dolgozott többek között Pharrell Williamsszel és Wyclef Jeannal, és az alkotás címadó kislemeze több országban a slágerlisták élén nyitott, tengeren innen és túl.
Pro: Meglepő módon mellőzte a spanyol nyelvet, de cserébe felfedezte az elektrót, éppen időben, hiszen már mindenki lassan elfelejti. Nem hazudtolta meg önmagát, maradt a latinos, indiai érzés, a hastáncórákra való zenei aláfestés és az összetéveszthetetlen hang. Slágerek egymás után – Did it Again, Men in this Town – amire titokban (vagy akár nyilvánosan is) rázhatja mindenki.
Kontra: A vérfarkasos vonyításnak szerencsére sehogyan sem sikerült elnyomnia az utána következő 10+1 számot (az utolsó ugyanez spanyolul). Sok szinti, fura dobok, a szövegekben jó tanácsok a férfiakról, de mi mást mondhatna még a világnak egy olyan énekesnő, akire úgyis mindenki csak a teste miatt figyel.
(Szöveg: gihi; pontszám: 3/5)

The Dodos – Time To Die
(Frenchkiss)

Alany: A 2005-ös keltezésű debütáló lemez óta már a negyedik lemezét készítő Dodos annyira elképesztően ártatlan zenekar, hogy csoda, hogy egyáltalán ennyien ismerik őket, amennyien. A zenéjük stílusát tekintve többnyire ersen folkos hatású, akusztikus, indie-s valami, de semmiből nincsen szélsőség, ami miatt érdemes volt figyelni rájuk, ha egyáltalán, az a kísérletező kedv, a hangszerpark egyedi megközelítése, így a lábdob hiányából fakadó minimum fura dobszólamok, a különböző akusztikus gitárok illetve gitárszerű izék. Viszont a dallamaik elég hamarátfolnyak rajtad, és csak addig tartanak a memóriádban, amíg maga a dal szól – szó nincs az Iron and Wine intimebb hangvételéről, vagy a Fleet Foxes tényleg szélsőséges (illetve mihez képest, a Dodoshoz képest mindenképp szélsőséges) folkos atmoszférájáról.
Pro/Kon: Igazából nehéz felróni a Time To Die-nak bármit, azon kívül, hogy szinte 100%-ban érdektelen. Sérteni éppen senkit nem fog, pattogósnak pattogós, gyökérhű is, ügyes gitárok vannak rajta, de semmi ürüggyel nem szolgál ahhoz, hogy a freakfolk színtérből pont ez a lemez ragadjon a lejátszóban.
(Szöveg: Eron Mezza; pontszám: 2/5)

Kommentek

Teljes bizonytalanságban tart, majd letaglóz – Ilyen volt a Tudhattad volna sorozat

Az HBO minisorozata tele van fordulatokkal, és végre egy olyan krimi, amiben a a legvégéig lehet találgatni, hogy ki tette. De nem biztos, hogy ez az előnyére válik.

Wanted Podcast #21 // Isten keze – Szily Lászlóval Maradonáról

Itt még csak az argentin zseni, minden idők egyik legnagyobb labdarúgójának hatvanadik születésnapja alkalmából ültek le beszélgetni.
35,017KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
705FeliratkozóFeliratkozás

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Veretes hard rock – P. Box-koncertalbum jön ki LP-n, itt egy dal róla

Most először jelenik meg koncertalbum a korai korszakból.

Tomboló gyerekek az YZZO új klipjében

Mindössze egyetlen dal jelent meg korábban az Yzzo-tól, de most itt a második, klippel együtt.

What’s Mine Is Mine – Premieren a The Anahit új dala

Dal a test és a lélek szabadságáról.

Az idő drog – Premieren a colorStar új videója

A colorStar tavaly megjelent új lemeze, a Time is The Drug címadó dala kapott ezúttal látványos szöveges videót.

Érzelmek és küzdelmek – Premieren Debby May bemutatkozó dala

Debby May bemutatkozó dala, a Tell me Vroom Vroom, egy többéves alkotófolyamat első gyümölcse.
Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló

Az élet kiteljesedése – Meghallgattuk a Makám, a Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák és Guessous Mesi új albumát

Olyan lemezekkel rukkoltak elő, amik önnön létükkel húzzák alá, hogy az élet a költészet tükrében tud igazán kiteljesedni.
02:26:53

Így játszik Alice In Chainst a Metallica, a Korn, a Mastodon, Corey Taylor, a Soundgarden tagjai meg még egy rakás zenész

Idén lett 20 éves a seattle-i Museum Of Pop Culture, illetve idén lett 30 az Alice In Chains első nagylemeze. Nem emiatt, de ilyen...

A Spotifyon hamarosan kiderül, hogy melyik dal honnan nyúlta a témáit

Mesterséges intelligencia mondja majd meg, hogy nem is olyan egyedi az a dal, ahogyan azt a szerzője gondolta.