Hirdetés
Hirdetés

Farkasszemet nézni a másikkal és az éppen alakuló szerelemmel – Premieren az Idea új dala és klipje

Lángoló Premier

Az Idea 2016-os indulása óta nemcsak a trió tagjai, de maga a zenekar is szépen lassan felnőtté vált. A tinicsapat az évek alatt tudatos és összeszokott alkotóközösséggé vált, 2021 nyarára pedig megszületett az az anyag, ami a zenekar 2019-es bemutatkozó lemeze után (Nincsen kérdés) a közönség számára is láthatóvá, de még inkább hallhatóvá teszi, hogy mekkora utat járt be együtt a három szolnoki fiatal. A készülő második lemez egyik előfutára a Farkasszem, melyhez videóklip is készült.

„Meghatározó pillanat egy fiatal zenekar életében, amikor a kezdeti szárnypróbálgatások után kialakul egy viszonylag állandó, jól működő, egész estés koncertműsor, és már nem feltétlenül szükséges a folyamatosan születő új dalokat rögtön színpadra vinni csak azért, hogy hosszabb legyen a műsoridő. Ez természetesen azt eredményezi, hogy a friss szerzemények sokkal tudatosabban formálódnak a próbaterem és a stúdió rejtekén, azok nagy valószínűséggel jelentősebb változásokon és átalakulásokon mennek át, mielőtt a közönség elé kerülnének. Ez volt a helyzet a Farkasszem esetében is. Tulajdonképpen ez az első olyan Idea-dal, amely a hivatalos megjelenés előtt egyszer sem hangzott el koncerten. Rendkívül izgalmas és sokszor igen küzdelmes folyamat volt ez, melynek felszabadító és várakozásteljes lezárása a premier, hiszen a dal igazi élete csak most kezdődik.”

Hirdetés

A Farkasszem gitártémája és a szöveg első változata már 2019 decemberében körvonalazódni kezdett, és hamar kiderült, hogy itt – a zenekar számára mindenképpen – valami különleges és fontos dologról van szó, ami megérdemli az odafigyelést és a kemény munkát. Így indult el az a kreatív folyamat, melynek során egymást követték a végeláthatatlannak tűnő stúdió sessionök, a számtalan újraéneklés, vagy éppen a teljes hangszerelés újragondolása, de végül elkészült, és átadják a hallgatóknak.

A dalhoz Papp Zsombor rendezésében készült videóklip, mely képi világával és történetével tökéletes összhangban áll a Farkasszem szövegében elbeszélt érzelmekkel.

„Arról az időszakról van itt szó, amikor két ember lassan közeledni kezd egymáshoz, mikor még bármi lehet a kettejük viszonyából. Előfordulhat, hogy kialakul egy kötődés, egy szerelem, de az is megtörténhet, hogy erre végül mégsem kerül sor. Farkasszemet nézni a másikkal és az éppen alakuló esetleges szerelemmel. Tulajdonképpen erről szól a dal, a klipben pedig Sautek Dóra és Jankó Marcell (a zenekar basszusgitárosa) főszereplésével szintén az egymásra nézésekből és az elkapott tekintetekből formálódni kezdő emberi kapcsolat kerül a középpontba.”

A videóklip a Nemzeti Kulturális Alap Könnyűzene Kollégiumának támogatásával készült:

Augusztus 28-án Budapesten, az S8 Underground Club színpadán hangzik majd el először élőben a Farkasszem. Az este folyamán az Idea mellett fellép még a 30fok árnyékban és Ország Eszti is.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

39,150KedvelőTetszik
3,137KövetőKövetés
7,110FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók