Laár András vitán felül a magyar kulturális élet egyik legsokoldalúbb alakja, hiszen kevesen mondhatják el magukról, hogy életük során egyaránt maradandót alkottak zenészként, humoristaként, vagy akár spirituális tanítóként. Laáramlás című könyvében, ahogy az egyik fejezetben ő is fogalmaz, eddigi 67 évének egyfajta szűrletét írta meg, szóba hozva életének legfontosabb állomásait és területeit, a gyermekévektől a KFT időszakán át a L’art pour L’Art Társulaton át a buddhizmus világnézeti alapjaiig, vagy akár különféle meditációs technikákig.
Jómagam, ha nem is vagyok komponens minden érintett témában, sokat és gyakran hallgatom a KFT albumait, illetve a szerző különböző előadásait, ráadásul fiatalkorom meghatározó élménye volt nemcsak a Vastyúk is talál szeget sorozat, meg az utána következők, de akár a társulat különböző műsorfüzeteinek olvasgatása tizenévesen, benne a Költő olyan, mára már szállóigévé vált verseivel, mint A víziló, vagy A forróvíz-visszatérő vezeték a fűtési ellenáramú vezetékhez. Szóval bátran kijelenthetem, személyiségem és világlátásom egészen másképp alakult volna Laár András munkásságának ismerete nélkül. Túlzottan objektív kritikát emiatt nem is írhatok erről a könyvről.
Amely körülbelül 200 oldalnyi terjedelemben a szerző pályájának rengeteg vonatkozását érinti. Örömteli, hogy szóba kerülnek olyan kevésbé emlegetett zenekarok, mint a Kamara Rock Trió, vagy a Laár András Grotex Band, a hittel, spirituális tapasztalásokkal vagy természetgyógyászattal kapcsolatos részek pedig képesek arra, hogy gondolatébresztők legyenek bármiféle térítés kellemetlen mellékíze nélkül. A könyv alapját a szerző felesége, Dr. Laár-Sramkó Kata által készített interjúk képezik, így nem csoda, hogy a 13 fejezet olvasása közben végig olyan érzésünk van, mintha egy igazán jól sikerült baráti beszélgetést folytatnánk egy csendes, családias étterem sarokasztalánál, ahol még a hallgatás is jólesik.
A Laáramlás egyetlen relatív hiányossága pont a sokrétűségéből adódik. Ilyen terjedelemben ugyanis képtelenség teljes mélységében tárgyalni egy-egy szóba kerülő témát. A KFT történetfonala például leginkább az első néhány évet eleveníti fel, pedig azóta is történt rengeteg olyasmi, amiről garantáltan szívesen olvasna a közönség. Ugyanakkor a könyvnek bevallottan nem volt célja az, hogy mindenről teljes képet adjon, és ahogy a szerző is említi az utószóban, van és lesz is, ami majd csak később, vagy egyáltalán nem íródik meg. A magam részéről remélem, hogy valamilyen formában lesz még ennek a könyvnek folytatása, hiszen ha már szóba került, a KFT teljes, hivatalos, minden érintettet megszólaltató története önmagában megérne egy elég vaskos kötetet, és garantáltan sokan kíváncsiak is lennének rá, tekintve, hogy Bornai Tibor: Korlátolt felelősséggel című könyve is több mint 10 éve jelent meg.
De természetesen nem akarok telhetetlennek látszani, hiszen a Laáramlás ezt leszámítva minden szempontból kitűnő olvasmány: szórakoztató, olykor nagyon vicces, máskor elgondolkodtató. Az a fajta könyv, melynek olvasása közben a szerző hangját, jellegzetes szófordulatait, felnevetéseit is hallod a fejedben – egy minden szempontból inspiráló életmű derűs, hangulatos keresztmetszete.
A Laáramlás megvásárolható a Libri és a Bookline hálózatában! További információk a Helikon Kiadó honlapján és közösségi felületein.