Hirdetés

Fakó tükör

Arcade Fire – Miroir Noir
(Szerzői kiadás)
2008-2009

A legmenőbb kanadai családi buli a 2004-es Funerallal egy csapásra robbant a köztudatba és zsebelte be az elismeréseket, hogy aztán 2007-ben a Neon Bible-lel rátegyenek még egy lapáttal. Az anyag megérdemelten végzett az év végi listák élmezőnyében. A hang, amit képviselnek egyedi, a karakterek szerethetőek, az album maga pedig változatos, profi munka. Az ezt követő turné több mint egy évig tartott, és most, bő másfél évvel később a zenekar jobb híján turnéfilmnek nevezhető kiadványt jelentetett meg, amely három különböző minőségben, három különböző áron tölthető le a külön erre fenntartott minioldalon, a DVD változat pedig legkésőbb márciusban jön.

Az imént azt írtam, jobb híján turnéfilm. Azért jobb híján, mert nem csak backstage jeleneteket láthatunk, kiegészítve koncertrészletekkel és turnésármos fiúkkal, lányokkal, műanyagpoharas borokkal, hanem betekintést enged a már taglalt album elkészítési folyamatába is. Felvételek, stúdiók, zenészek, próbák, alkotófolyamatok, szokásos zenekari hülyülések, megtűzdelve koncertrészletekkel.

A megjelenés valószínűleg nem fogja mindenki tetszését elnyerni, a super8-as homályos, fakó felvételek, és az agyonkontrasztolt, kitekert színű képek váltják egymást, sokszor homályosan, rángatózó kamerakezeléssel. Ezt magyarázza a koncepció is, miszerint a filmet a zenekar ismerőse, Vincent Moon rendezte, a felvételek egy felvevővel készültek, így a bensőségességre fektették a hangsúlyt a milliónyi kamera és a tökéletes színpadi képbeállítások helyett. Ez egyrészről tetszetős és tényleg működik, másrészt viszont eléggé kaotikus 70 percet kap a néző, és sajnos nem is végig köti le az embert. Hogy csak egy közelmúltbéli vonatkozási pontot vegyünk: a stílusilag és megjelenésre teljesen más Justice-duó is elkövette ugyanazt a hibát a most megjelent turnéfilmjében, hogy hosszú perceken keresztül nem lát az ember mást, mint egy követhetetlen képfolyamot aláfestve valami zúzással, mintegy közvetíteni próbálván AZ ÉRZÉST. Ezt a filmet azonban otthon, fotelban nézed, és nem lehet nem egotripként értékelni az ilyen megmozdulásait.

Nem látunk interjúkat, vagy hosszas párbeszédeket, mint a Don’t Look Backben (Bob Dylan 1956 angol turnéját megörökítő dokfilm), a szereplők nem beszélnek konkrétan a kamera kedvéért, mint a szintén új keltezésű Sigur Rós Heimájában, viszont a már említett A Cross The Universe-nél többet mutat be a zenekar alkotói folyamatáról, és lényegesen tartalmasabb is a film.

A legjobb jelenetek egyértelműen a két liftben zenélés, ezek közül az egyiket megtaláljátok a videómegosztókon (meg itt fentebb is). Ezek tényleg meghitt és szokatlan felvételek, amikért érdemes ilyen filmet készíteni egy egyébként is mostoha és funkciótlan koncertfelvétel helyett. Több ilyenre lenne szükség, ehhez pedig talán nagyobb időintervallumot lenne érdemes felölelnie a rendezőnek, főleg ha stábot nem is cipelnek, akik felzabálják a milliókat. Megnézni mindenképpen érdemes, de ha nem vagy fanatikus Arcade Fire-rajongó ne szégyelld használni a fast forwardot, mert nem maradsz le sokról.

Kommentek

David Hasselhoffnak van egy metálzenekara, pénzt gyűjtenek az első klipre

Aki hallani akarja The Hoff metáldalát, adjon pénzt. Klip is lesz hozzá.

Jön az Iron Maiden Budapestre

A magyar főváros is bekerült az Iron Maiden Legacy Of The Beast turnéjának utolsó szakaszába.
35,017KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
694FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés

Programok

Lemezkritikák

Popmetálos kataklizma, kis földtörténeti tanulmánnyal – Meghallgattunk négy metállemezt

Megkritizáltuk gyorsan a Heathen, az Amaranthe (képünkön), a The Ocean és a Kataklysm lemezeit.

Mindent akar – Greg Puciato szólólemezéről

Alapos elemzés a Dillinger Escape Plan volt frontemberének szólólemezéről.

Több a gitár – Meghallgattuk az új Deftones-lemezt

A Deftones az alter metál szent tehene. Fanatikus rajongótáboruk van, akik prüszkölnek, ha bántják a kedvencüket, illetve ha más bántja. Mert ugye tényszerűen igaz,...

Bátor is vagyok, meg nem is – Meghallgattuk a Pain Of Salvation új lemezét

A Pain Of Salvation a teljes prog rock/metal mezőny legkiszámíthatatlanabb zenekara. Vannak persze olyanok rajtuk kívül, akik váltottak a zenei irányukon, de ők általában...

Az elindulás és a megérkezés is folk – Népzenei lemezekről szólunk

Egy felkínált lehetőség: a folk, a hagyomány, a népzene olyan mélyréteg, ahonnan elindulni, és oda megérkezni is érdemes. Ebből persze következhet, hogy az úton...

Beszámolók

Zenés tábor a hegyen – Ilyen volt a vírus szülte Fekete Zaj Fesztivál

  Baromi jól indult ez az év vagy legalábbis elég jónak nézett ki koncertfelhozatalban. Még februárban is azon lamentáltunk Fekő kollégával, hogy milyen durva lesz...

Egy hallásplasztikai sebész naplója – Ilyen volt a Swansról szóló dokumentumfilm

Ha már dokumentumfilmről van szó, hadd kezdjem két személyes élménnyel. 1986-87 körül találkoztam először a Swans-szal, egy agyonmásolt kazettán, amit egy régi cimborám mutatott meg...

Mély férfibánat a magas elefántcsonttoronyból – Leprous, Klone @ Dürer Kert, 2020.II.19.

A Leprous-szel a tavalyi Pitfalls lemez miatt ismerkedtem meg közelebbről. Tudtam róluk azelőtt is persze, de a kiállás, a műfajmegjelölés, a kritikai visszhang és...

Ria-Ria-Eufória – Five Finger Death Punch, Megadeth @ Papp László Sportaréna

  Az avokádó (Persea americana) a babérfélék (Lauraceae) családjába tartozó, örökzöld, alacsonyan elágazó, terebélyes ágrendszerű, 10–20 méter magas fa. Fehérjében és olajokban dús termése 2016-ban a Kárpát-medencében önkéntelenül...
Audiópartnerünk

David Hasselhoffnak van egy metálzenekara, pénzt gyűjtenek az első klipre

Aki hallani akarja The Hoff metáldalát, adjon pénzt. Klip is lesz hozzá.

Jön az Iron Maiden Budapestre

A magyar főváros is bekerült az Iron Maiden Legacy Of The Beast turnéjának utolsó szakaszába.

Koncertekkel teli szállodaként és zenei inkubátorházként működő központ épül Amerikában

A Universal Music Group szállodájában akár a szoba erkélyéről lehet nézni a koncerteket.

Magyarországon is elérhető lesz a black metálosok álomtelefonja

Az utóbbi idők egyik, ha nem a legizgalmasabb koncepciójával állt elő az LG.