Idén tavasszal Big Ole Album Vol. 1 címmel hozta ki legújabb lemezét a metalcore-t a pop punkkal egyedi módon ötvöző, többszörös arany- és platinalemezes A Day to Remember, akik hamarosan, több mint tizenegy évvel legutóbbi budapesti koncertjük után térnek vissza Magyarországra. A most megjelent lemez különlegessége, hogy mindenféle felvezetés nélkül, meglepetésszerűen érkezett, először csak fizikai formátumban, CD-n és vinyl-en volt kapható, és csak később került fel a streaming platformokra. Legújabb, és következő lemezük mentén más érdekességekről is beszélgettünk a június 16-án, hétfőn a Barba Negrában koncertező zenekar frontemberével, Jeremy McKinnonnal.
Az új album megjelenését megelőző turné címe The Least Anticipated Album Tour volt. Felfogható volt ez az elnevezés felvezetésként a rajongóitoknak, hogy valami újdonsággal készültök?
Igen, a névvel már céloztunk rá, hogy dolgozunk valamin a háttérben. Eredetileg azt terveztük, hogy az album még a korábbi turnén kijön, viszont eltolódott a megjelenés, emiatt kapta ezt a nevet a turné, amire a rajongók reagáltak is. Sokan találgattak, hogy mivel készülünk, emellett nagyon izgatottak voltak.
Milyen fázisban volt a Big Ole Album Vol. 1 lemez, amikor bejelentettétek a The Least Anticipated Album turnét?
A lemez már készen volt, és a fizikai kiadványok is elkészültek, csak a streaming meg pár más dolog háttérmunkálataival voltunk elmaradva. Végül úgy döntöttünk, hogy mivel már elkészültek a CD-k és a vinyl-ek, nem várunk vele, nem ülünk rajta tovább, inkább kiadjuk a lemezt fizikai formátumban. A helyzet gyakorlatilag megteremtette a lehetőséget, ami végül jól sült el.
Hogyan jött az ötlet, hogy mindenféle felvezetés nélkül hozzátok ki az albumot?
Azt akartuk, hogy meglepetés legyen, nem akartunk előre beszámolni róla. Korábban többször is előfordult, hogy túl korán jelentettünk be dolgokat, ami türelmetlenné tette a hallgatókat, szóval ezúttal pont az ellenkezőjét próbáltuk csinálni, vagyis hogy mindenféle beharangozás nélkül meglepjük őket. Ezt az élményt pedig megdupláztuk azzal, hogy előrendelhető is volt a lemez, így napokon belül kézbe lehetett venni, vagy akár egyből beszerezhető volt egy közeli lemezboltban.
A meglepetésszerű megjelentetés mellett ez is formabontó, hogy első körben csak CD én vinyl formátumban volt kapható, és csak később került fel a streaming platformokra, ami manapság szintén nem egy megszokott módszer. Láttok valamilyen változást abban, hogy az emberek hogyan reagálnak az új megjelenésekre és a zenékre?
Változnak az idők. Ma már a streaming az, amivel az első héten maximalizálhatod az elérést, szóval logikus, hogy mindenki ezt teszi, mert az emberek manapság többnyire streamingen hallgatják a zenéket. Mi ezúttal másképp szerettük volna elérni a közönségünket, adni akartunk nekik valamit, aminek ők is a részesei lehetnek, ahelyett hogy lassan megjelentetünk minden dalt a lemezről, ami így a végén már nem is adja azt az érzést, hogy egy új albumot kaptál. Első körben elérhetővé tettük a lemezt a boltokban, így akár azonnal be is szerezhettek az emberek. Pont, mint azok az előadók és zenészek, akiken mi is felnőttünk. Mennyire menő, hogy mi is így érhetjük el ma a közönségünket, ahogyan ők tették anno?! Nemrég hallottunk egy másik zenekarról is, akik szintén így adták ki a lemezüket, talán ebből is trend lesz a jövőben. Nagyon király, hogy ennek mi is a részesei lehetünk.
Mindamellett ezzel egy különleges érzést is adunk azoknak az embereknek, akik a streaming előtt hozzájutottak, mivel így csak nekik, egy szűkebb csoportnak van a birtokában az album, azoknak, akik érdeklődtek annyira, hogy beszerezzék. Ők elmondhatják, hogy részesei valami különlegesnek, aminek mások nem. Végighallgatják az egész albumot az elejétől a végéig, ahelyett, hogy streamelnék, vagy választanának véletlenszerűen egy dalt a lemezről, amit meghallgatnak. Nekünk nagyon bejött, és nem győzöm elégszer hangsúlyozni, mennyire jól működött.
Az album címe már önmagában sejteti, hogy lesz folytatása a lemeznek. Az alapján, amit elmondtál, elképzelhető, hogy hasonlóan fogjátok kiadni, mint az első részt?
Igen, mindenképpen lesz VOL 2. Az anyag fele már el is készült, de van még egy csomó dolog, aminek össze kell állnia, illetve még ki kell dolgoznunk rendesen a dalokat, szóval csak idő kérdése, hogy mikor fejezzük be a lemez másik felét. Csak azt követően fogjuk kiadni, hogy az első fejezetet eleget játszottuk a a világ minden táján. Azt pedig most kezdjük.
Azt egyelőre még nem tudom, hogy a jövőben milyen formát választunk az új dalok megjelentetésének. Attól függ, hogyan érezzük majd magunkat abban a pillanatban: jobb lenne-e lassan kiadni néhány új dalt, és aztán a teljes lemezt, vagy megint a semmiből jelentetjük meg a teljes anyagot? Eddig úgy tűnik, az emberek jól reagálnak rá, szóval meglátjuk, mi történik ezután.
Lesz valamilyen kapcsolat a két lemez között?
A dalok már az elejétől kezdve összekapcsolódtak. Nagy részük ugyanabban az időben íródott, ugyanazokkal az emberekkel, és remélem, hogy az album másik felén is ugyanazzal a csapattal dolgozhatok, akikkel a VOL 1-et csináltuk.
Legutóbb tizenegy évvel ezelőtt jártatok Magyarországon, akkor a Sziget Fesztiválon léptetek fel, ezúttal pedig a Barba Negrában láthat titeket a magyar közönség.
Az utolsó magyarországi koncertünk már elég régen volt, most mindenképpen nagyobb show-val készülünk. Javaslom mindenkinek, hogy jöjjön el és nézze meg, mert rengeteg új dalunk van; az elmúlt öt hónapban két teljes albumnyi anyagot gyakoroltunk össze teljes egészében, és sok olyan dalt is, amik már régóta szeretne a közönségünk, ha játszanánk. Ezúttal többet is beemeltünk ezek közül a setlistbe.
A budapesti koncert a turné középső szakaszában lesz, de a körút második felében is rengeteg helyre utaztok. Van köztük olyan, ahová most először juttok majd el?
Idén ellátogatunk néhány új városba is, ahol azelőtt még nem jártunk, illetve van néhány hely, ahol még csak egyszer voltunk, mint például Lengyelország. De több olyan helyen is fellépünk most, ahol eddig még sosem jártunk. A szabadnapjainkon szerencsére általában van egy kis időnk körülnézni, felfedezni a különböző városokat, megnézni a helyi érdekességeket, aminek nagyon örülünk, mivel szeretünk Európába utazni, és ezúttal is nagyon izgatottak vagyunk, hogy itt lehetünk.
Látjátok már, hogyan alakul a jövő a turnét követő időszakban?
Hamarosan érkezik egy klip, amit nemrég forgattunk, ezt a közeljövőben meg fogjuk mutatni a közönségünknek. Ami pedig a koncerteket illeti, az év végén valószínűleg lesz egy amerikai turnénk, azt követően pedig elkezdjük tervezni a jövő évet, meg azt, hogy milyen újdonságokkal rukkoljunk még elő, szóval sok izgalmas dolog várható.
A koncertre jegyek még kaphatók. További részletek a zenekar és a Live Nation oldalán, valamint az eseménynél érhetők el.