Markáns stílusváltáson esett át a Chalga, és ennek szellemében jelent meg harmadik nagylemezük, az Ezért van az. Az eddigi, akusztikus folkzenéjükben megjelent az elektromos gitár, a drum’n’bass, és a modern hiphopból kölcsönzött ritmusok. Az új anyagot február 10 én mutatják be a Fonó Budai Zeneházban.
Zagyva Tamás gitáros, az együttes vezetője:
„A zenekari stílusváltások rizikósak, esetünkben azonban elkerülhetetlen volt. A Chalga előző két lemeze, a Sabir és az Erdő, erdő jól illeszkedik a magyar, néhol a nemzetközi világzenei, azon belül a jellemzően akusztikus hangszeres zenébe. A balkáni/arab ütőhangszerek, akusztikus gitár elég jellegzetes, könnyen azonosítható soundot teremtettek, ugyanakkor a második lemez már egyértelművé tette, hogy be/le is zárja a zenekar lehetőségeit. A váltás egyértelmű, modern jazz-pop dobolás, elektromos gitárok, és modern, vagy már nem annyira modern, de világzenében mindenképpen ritkaságnak számító drum’n’bass, jungle, hiphop elemek jelölik az új irányt.”
A zenekar ugyan szakít az új lemezen az akusztikus-folkos ritmusszekcióval, de megtartja a jellegzetes hegedű-szaxofon-ének frontvonalat. A dallamvilág emiatt kiszabadul a magyar-balkáni népzenei kötöttségekből, és bár sokszor úgy szól, mintha népzene lenne, ez a lemez tartalmazza egyértelműen a legkevesebb népzenei elemet – ez alól kivétel az Istenem című szám, amely Fekete Bori Felszállott a páva c. műsorban bemutatott moldvai népdalát dolgozza fel, filmzenei és kortárs jazz elemeket is tartalmazó módon.
„A lemez egyik fő újdonsága a sokszólamú ének, ez három énekelni (is) kiválóan tudó női szólistával (Fekete Bori-ének, Kuczera Barbara, hegedű-ének; Horváth Móni-fúvósok, ének) eddig bűnösen és pazarlóan elhanyagolt lehetőség volt. Most igyekeztünk kihasználni, hogy mindhárman csodálatosan énekelnek. A Szakítós, az Üres ez a ház, a Tudod-e, a Révészem, az Ébren álmodom nagyon erősen épít a női hangokra.”
A zenekar további tagjai a modern (jazz)dobolás egyik legjelentősebb magyarországi képviselője, Szegő Dávid, a világzenei veterán Takács Szabolcs, aki bőgőn és basszusgitáron is játszik, valamint a gitáros-zeneszerző Zagyva Tamás.
A nagylemez már hallható az ismert online felületeken, illetve megjelent CD-n is. A Halmos Béla Program által támogatott album bemutatóját február 10-én tartják a Fonó Budai Zeneházban.
Itt a lemez, alatta pedig minden, amit a dalokról tudni kell:
- Ezért van az
Ez modern tánczene, de minden idézőjelbe van téve, amit idézőjelbe lehet tenni. Nem konvencionális a dobgrúv, nem konvencionális a dalszerkezet, nincs refrén sem, csak visszatérő szakaszvégi motívum, de van benne drop. A dal két része közötti kontrasztot a hangszerelés sűrűsége és a harmonizálás adja – első fele dúr, második fele moll, míg a dallam ugyanaz. A szöveg pedig szerelmi nyomorúság, mint a lemezen minden szám majdnem.
2. Tudod-e
A Chalga repertoárjában elég sok bolgár-makedón elem található, akár teljes számok is, de nem volt még többszólamú ének, és mivel erre a lemezre szerettünk volna minél több többszólamú éneket, adta magát az ötlet, hogy legyen egy hétnyolcados, közeléneklős (az énekszólamok közel futnak, sokszor súrlódva) szám is. Ez talán a legvilágzenésebb a lemezről.
3. Szakítós
Ez is vokál-központú szám, a mollos (kesergő) és dúros (átkozódó) részek kontrasztjára épül. Itt megengedtünk magunknak egy kis pinkfloydos-nickcaves utánérzést a végére.
4. Üres ez a ház
A szöveget Weöres Sándor inspirálta, és nincs is jobb alap ehhez, mint egy 11/8-os diszkó-grúv, meg egy kis brit-popos középrész. Bori a vokálokkal úgy énekel, hogy ez simán rajta lehetett volna egy régebbi Kovács Kati-lemezen is.
5. Jön egy úr
Jungle (vagy d’n’b?) dobolás, nagybőgővel és elektromos gitárral, picit belelopva egy chifteteli-ritmus is tapanon, hogy meglegyen a balkáni kötődés – bár itt a zurnát egy analóg szinti helyettesíti. A szöveg meg adja magát, egy mezőségi népdal az alapja, át van téve picit városiasabb szóhasználatba.
6. Tárva-nyitva
Úgy indul, mint egy afrobeat-lüktetés, de 5/8-ban, és valaki azt mondta rá, hogy a refrén meg Mars Voltás. A középrész úgy szól, mint egy indiai téma, pedig inkább a Kisaradon van egy malom című dal átértelmezése.
7. Révészem
A dallam lehetne népdal is (részei azok), de a mollos dallam végig dúr akkordokkal van megharmonizálva, amitől nem vidám lett, hanem borzasztó kemény – és ez illik a Túl a vízen balladai tematikához, amelynek az alapja a görög mitológiából ismert, holt lelkeket a Styxen átvivő révész története. A görögség megjelenik a szaxofonszóló alatti női kórusban is, amely szándékai szerint a görög színdarabok kórusát idézi.
8. Istenem (Borié)
Bori ezt a dalt énekelte a Fölszállott a Páva versenyben is, ez az egyedüli népdal-feldolgozás a lemezen – a hangszerelés próbál filmzenei elemeket és dramaturgiát belevinni. Szintén nem szokványos szerkesztés.
9. Szárad a száj
Ezt a számot egyszer már felvette a zenekar, de most még egyszer, mert kapott egy latinos lüktetést meg egy rockzenei lendületet is.
10. Ébren álmodom
Ez a legkísérletezőbb szám a lemezen, van benne jó adag modern skandináv jazz, repetitív zene, már-már giccsbe hajló vokál és egy dobszóló is – megfoghatatlan stílus, de talán ez a legkevésbé világzenei szám a lemezről