Kellett ez nekem? Itt ülök a Debreceni-tó déli partján, rommá csíptek a szúnyogok, és persze a bor is fogyóban van. Mintha lenne még energiám inni. Úgy hasogat a farom, mint egy rutinos favágó, és holnap majdnem kétszer ennyit fogunk gyalogolni. Eddig bő huszonhárom kilométert jöttünk Miskolctól. A terv az volt, hogy Hejőkeresztúron alszunk az egyik bányató partján, mert az ilyen vadromantikus, vagy regényes, a fene tudja, hogy mondják. Ezzel nincs is hiba, csak hát voltam olyan hülye, hogy javasoljam, toldjuk meg a bemelegítő napunkat, amikor eleve délután fél kettőkor tudtunk csak elindulni, egy legalább nyolc kilométeres kerülővel.
Délután háromkor még sokkal vidámabb volt a helyzet. A Piros Hetes nevű mályi kocsmában vigyorogva kortyolgattam az első sörömet. A törzsvendégek, akik valami méltán ismeretlen tévésorozatot bámultak, új csatornaként értékelték, amikor húszkilós hátizsákjainkkal becsörtettünk a helyiségbe. Persze hamar kiderült, hogy mit keresünk mi errefelé, csóválták is a fejüket, mondván, nem vagytok ti normálisak, hogy harmincöt fokos hőségben gyalogtúrázni indultok, pláne így megpakolva, pláne tizenegy napon keresztül, pláne Dunaújvárosba. Nem vitatkoztam velük. Utána beszélgettünk még pár percet, egyikük a tetoválásaimat vizslatta, de neki jobbak voltak. Én legalábbis sosem merném magamra varratni azt a szót, hogy bosszú. Persze lehet, hogy hosszú volt az, csak már kikopott a minta. Mályi címere amúgy egy szőlőfürttel szkanderozó felkar. Az érzést én is ismerem, ahogy vélhetően alkalmi beszélgetőpartnereink is tudtak volna mesélni az eredetéről, de erre már nem maradt időnk.
A nyolc kilométeres kitérőnek persze oka volt. Egy zenei oldalon érdemes zenei vonatkozást is találni egy ilyenféle túrabeszámolóhoz, nekem pedig cserzett rockerként sem jutott eszembe ilyesmi Hejőkeresztúrról. Hacsak nem az, hogy Hejőfordítottkeresztúr*. Így aztán a szomszédos falu felé vettük az irányt, hiszen az Akela együttes annak idején a Muhi csata emlékparkban forgatta a legendás Megkísértelek klipjét. A Varso zenekarról készült kenyérzabálós fotósorozat Mályi határában nem vetekedhet ezzel, hiszen azt a bandát fénykorában is vagy harmincnégyen ismerték rajtunk, a tagokon kívül. Utána leültünk még egy sörre az Országúti Bixtro nevű lakókocsibüfében, hiszen nem hajt a tatár, már vagy 775 éve. (Ezért a poénért ezúton is elnézést kérünk.)
Na de miért is csináljuk ezt, ahelyett, hogy Görögországban süttetnénk a hasunkat a tengerparton? Az ötlet tavaly télen jött, amikor elgondolkodtam azon, hogy ugyan rengeteg helyen jártam már Európában, Schwerintől Rómáig, sőt még Kubába is sikerült eljutnom, valójában sosem láttam semmit ezekből az országokból. Erről leginkább én tehetek, hiszen időm nagy részében a turnébuszban vagy az aktuális klubban ücsörögtem mindenféle rockzenészek és változó maligánfokú italok társaságában. Ha meg lett volna kedvem a városnézéshez, akkor általában idő nem volt rá, mert oda kellett érni a másnap aktuális klubba.
Magyarországot meg főleg nem ismerem, legfeljebb az autópályáról látom, hogy milyen szép helyeken megyek keresztül rendszeresen, ahol persze esély sincs körbenézni. Ahogy a Bükk vagy a Tátra csúcsai sem akkor mutatják meg igazi szépségüket, ha autóval meg lanovkával megy fel az ember. Szóval úgy döntöttem, hogy idén szakítok a korábbi módszerrel. Nem ülök be a buszba, inkább gyalog jutok el egy nyári koncertre.
A Rockmaratont szemeltem ki, hiszen ott játszom is, másrészt Dunaújváros már elég messze van ahhoz, hogy kihívás legyen. Így aztán ma el is indultunk.
Borsodról szerintem a legtöbb embernek a miskolci vasgyár, az Edda, meg jobb esetben Lillafüred és a Hámori-tó jut eszébe. Meg esetleg a gönci barack. Pedig rengeteg más is van itt. Magyarország talán legváltozatosabb földrajzi adottságaival rendelkező megyéjéről beszélünk. A Bükk persze alap, de északon ott a Zemplén, a Cserehát, keleten a Tisza, a tokaji borvidék, Miskolctól délre a Borsodi Mezőség, meg az a környék, ahol ma jártunk: az ezer bányató földje. Errefelé minden helység mellett van legalább egy tó, köztük olyanok is, ahol még mi sem jártunk soha, pedig azt gondoltuk, jól ismerjük legalább a közvetlen környezetünket. Most az egyik
ilyen partján ütöttünk tábort. Holnap reggel indulunk tovább, az éjszakát a tervek szerint egy szellemfaluban töltjük. Remélem, addig kialszom az izomlázat.
Útvonal: Miskolc – Mályi – Nyékládháza – Muhi – Hejőkeresztúr
Eddig megtett táv: 24 kilométer
További részletek, képek, bejelentkezések a Facebookon!
*Gnosis kolléga észrevétele, ezúton is köszönjük a közreműködést.
