Ezeket a filmeket nézd újra 2021-ben

Bár egészen biztos, hogy 2021-ben is bemutatnak majd egy rakás jó filmet, de azért összegyűjtöttük, melyek azok, amelyeknek évfordulója lesz, így érdemes lehet újra nézni, 20-25 év után, vagy legalább rá lehet csodálkozni, hogy milyen sok idő eltelt azóta.

A listában első sorban a kasszasikereket válogattuk össze, ami nem jelenti azt, hogy ezek jó filmek, csak azt, hogy nagyon szerették őket a nézők.

Hirdetés

2016-ban jelent meg, vagyis már öt éves az Amerika Kapitány: Polgárháború, ami annak idején több mint egymilliárd dollárt hozott, ahogyan a Zsivány Egyes – Egy Star Wars-történet is átlépte az egymilliárdot. Ebben az évben nagy siker volt még a Szenilla nyomában, a Dzsunger Könyve, a Kis kedvencek titkos élete, a Deadpool, az Öngyilkos osztag vagy éppen a Batman Superman ellen. És semmiképpen sem feledkezzünk meg arról, hogy bár 2015-ben mutatták be, de a Saul fia 2016-ban nyerte el a Oscar-t, szóval már csak ezért is érdemes újra megnézni.

Kis kedvencek titkos élete

Tíz éves lesz 2021-ben a Harry Potter és a Halál ereklyéi második része, ami annak idején 1,3 milliárd dollárt termelt, és amit persze nem érdemes magában megnézni. Egyébként ez egy olyan év volt, ahol a folytatások diadalmaskodtak, így újra lehet nézni a Karib tenger kalózait, ugyanis az Ismeretlen vizeken rész jött ki ebben az évben, vagy akár a Twilightokat, hiszen a Hajnalhasadás első része is 2011-es. De ott a Verdák 2, a Kung Fu panda 2, a Transformers 3, vagy a Másnaposok 2.

Ezek voltak a kasszasikerek, aki inkább valami különlegesre vágyik, az megpróbálkozhat Tarr Béla filmjével, a Torinói lóval, vagy éppen Lars Von Trier Melankóliájával, esetleg újra megnézheti a Tetovált lány amerikai verzióját, hogy aztán azonnal megnézze az eredetit is, és eldöntse, melyik a jobb.

2001-ben mutatták be, azaz húsz éves lesz 2021-ben a Shrek, a Szörny Rt, de ha már előbb szó volt a Harry Potterről, akkor szólunk, hogy a Harry Potter és a Bölcsek köve is húsz éves lesz, ahogyan a Gyűrűk Ura – A Győrű Szövetsége is. Aki könnyedebb filmekre vágyik, az újra nézheti, hogyan harcolt a szingliséggel már húsz éve Bridget Jones, de az olyan filmek is jubilálnak, mint a Memento, a Donnie Darko, a Mulholland Drive vagy éppen az Amélie.

Donnie Darko

Ha pedig a negyed évszázados filmeket is újra szeretné nézni valaki, és nem volt elég neki a katasztrófákból 2020-ban, előveheti a Függetlenség Napját vagy a Twistert, de 25 éves lesz a Trainspotting, az Alkonyattól pirkadatig, a Sikoly vagy éppen az Angol beteg és az Evita is.

Harminc éves lesz 2021-ben a Terminátor második része, és az évfordulóra való tekintettel elő lehet venni a Bárányok hallgatnak, az Addams Family vagy a Szépség és szörnyeteg filmeket is, és ekkor jelent meg Jim Jarmusch filmje, az Éjszaka a Földön is.

Aki ennél is messzebb nyúlna vissza a filmtörténetben, annak ajánljuk negyven évvel ezelőttről az olyan kasszasikereket mint Az elveszett frigyláda fosztogatói, a Superman II, az Aranytó, az Ágyugolyó futam vagy az Időbanditák, de 1981-ben mutatták be a Mad Max 2-t és a Tengeralattjáró című német filmet is.  2021-ben pedig fél évszázadosak lesznek a Hegedűs a háztetőn, a Mechanikus narancs című filmek vagy éppen az Omega ember és a James Bond-sorozat  Gyémántok az örökkévalóságnak című része.

Hogy 2021-ben mikor lehet újra moziba menni, az majd kiderül, de arról már mi is írtunk, hogy a Warner bejelentette, hogy egyszerre érkeznek a tartalmai a moziba és az HBO kínálatába, ahogy a Netflix és a nagyobb stúdiók is beszéltek már a jövő év néhány nagyobb durranásáról, mint az új James Bond-film, a Dűne, de jön az új Space jam, Mission Impossible és Top Gun is, vagy a Fekete Özvegy, és még egy rakás más film.

Kommentek

Vedd meg KITT-et magától David Hasselhofftól!

Aki eleget fizet, annak házhoz is viszi az autót.
35,017KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
719FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Meghalt Phil Spector

A börtönben kapta el a koronavírus-fertőzést.

Segíts, hogy segíthessünk! – Jótékonysági kampány a zeneipari háttérmunkások megsegítésére

A befolyó bevételt a Fábián Juli Emlékalapítvány  gondozza és osztja szét a rászorulóknak.

A koncertek jövőjére veszélyes, hogy nem együttműködőek a résztvevők

A zenei események a legveszélyesebbek, a közönség pedig a legkevésbé együttműködő.

Egy világjárványnak is lehetnek jó oldalai

A cégek szerint például az, hogy ők léteznek és segítenek. Az egész vesztese a készpénz, az emberek vásárlási szokásai pedig örökre megváltoztak.

A sport jobb helyzetből indult a világjárvány alatt, mint a zene

Így is új dolgokkal kellett kísérletezni, de a szurkolók könnyebben elfogadták a változásokat.
Hirdetés