Hirdetés
Hirdetés

Ez a shit már nem BANANAS – Új dallal tért vissza Gwen Stefani

Az utóbbi időben megszokottá vált perifériára szorult előadók minden új dalát nagy visszatérésként reklámozni, még akkor is ha adott előadó nem is volt igazán eltűnve előtte. Gwen Stefani már 2016-ban eljátszotta a “nagy visszatérés” kártyát This Is What The Truth Feels Like című lemezével, most megjelent új dalát mégis ismét visszatérésként hirdetik.

Pedig a No Doubt egykori énekesnője az utóbbi években aktívan dolgozott a saját komfortzónáján belül. Bár legutóbbi lemezével nem váltotta meg a világot, ettől még sikeresen visszatalált a rádiókba, többszörösen is megjelentetett egy karácsonyi albumot, lenyomott egy saját residency show sorozatot Las Vegasban – mindemellett az aktuális nagyközönség valószínűleg már főleg az amerikai Voice zsűri tagjaként ismeri, és persze szépen publikált válása és új románca révén az újságok és celeb hírek rovataiból.

Az 51 éves énekesnőnek ezen a ponton szinte már nincs is szüksége új zenét megjelentetni ahhoz hogy felszínen maradjon. Mégis itt az új dal Let Me Reintroduce Myself címmel. Tény, hogy a karácsonyi sanzonok és a Blake Shelton-nal közösen felvett country duettek után Gwen Stefani újra popzenei vizekre evezett, ám a szóló karrierjének kezdeti színvonalát messze nem éri el, sőt még az előző lemez kockázatmentes tucatdalaihoz képest is csalódást okoz.

Ez szomorú, hiszen az alapkoncepció érezhetően jó volt. A napsütötte fúvósokkal dolgozó ska-light alapok elméletben nagyon illenének az énekesnőhöz, ráadásul ősrégi szerzőtársak és zenészek mellett ezúttal még a No Doubt-ot életre hívó tesó Eric Stefanit is előbányászták. A kivitelezés azonban fájóan gyenge és élettelen lett és ezért főleg Gwen Stefani erőltetett önreferáló szövegei és performansza a felelősek. A 2000-es években az énekeső még megtalálta az egyensúlyt a szándékosan vattacukor ízű pop maszlag és a tökéletes fényezésű, kreatív 80-as évek koppintás között. Ebből mára csak a Hollaback Girl ostobasága maradt, valódi poén és kikacsintások nélkül.

A Let Me Reintroduce Myself a cím ígérete ellenére se nem nyit új távlatokat, se nem repít vissza a dicső múltba, mindössze egy butácska, eldobható popdal. Félreértés ne essék, Gwen Stefani ettől még egy végetlenül imádnivaló jelenség és biztos ezt a dalt is sikerül majd hatékonyan beépíteni a kötelező Voice promóba, viszont ez a teljesítmény a No Doubt vagy a Love Angel Music Baby zenei színvonalának fényében nagyon kevés.

Idén egyébként már egyszer szomorkodtunk a No Doubt miatt:

No Doubt a csúcson – 25 éves a Tragic Kingdom

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók