Ha valaki megkérdezné, hogy tavaly kik kaptak aranylemezt és platinalemezt, akkor vajon hány helyezettet találnának el olvasóink? Ezt lehet most letesztelni, ugyanis összegyűjtöttük 2020 legisikeresebb magyar vonatkozású lemezeit.
Ha egy lemez elég jól fogy, akkor megkapja az aranylemez, vagy a platinalemez elismerést, amit Magyarországon a Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége, vagy közismertebb nevén a MAHASZ ad át.
Lemez? Ki vesz ma még lemezt?
A kérdés jogos, így az évek során elég sokat változott az is, ahogyan a lemezeladásokat számolják. Mivel a zenefogyasztás leginkább a digitális, azon belül is a streaming irányába tolódott az évek alatt, így a MAHASZ is nemzetközi mintáknak megfelelő ekvivalencia-számításokat dolgozott ki. Ennek a lényege, hogy a streaming szolgáltatásoknál nem kell az egész lemezt rongyosra hallgatni, elég egy-két agyon hallgatott sláger.
az albumokon (nagylemezeken) található egy-egy hangfelvétel bizonyos számú letöltése vagy meghallgatása („streaming”) megfeleltethető egy albumértékesítésnek
– áll a MAHASZ oldalán. Hogy ez egészen pontosan mit is jelent, ahhoz különbséget kell tenni letöltés – értelemszerűen legális forrásból- és streaming között. Legális letöltés esetén egy album megfeleltethető egy fizikai formátumban megvásárolt lemezzel, négy kislemez vásárlás vagy letöltés felel meg egy albumnak, illetve tíz track letöltése egyenlő egy lemezzel. Streamingben különbséget tesz prémium, vagyis fizetős szolgáltatás között, ahol 1000 streaming jelent egy eladott lemezt, míg a reklámalapú, vagyis ingyenes oldalaknál 5000 stream egyenlő egy lemezzel.
Mennyi is most egy aranylemez?
Hogy mennyire csökkentek a lemezeladások, azt semmi sem mutatja jobban és ezzel együtt szomorúbban, mint hogy hogyan változott az arany és a platinalemezek határa. 1992 júniusáig 100 ezer eladott darab kapott aranylemezt, 200 ezer után járt platina, és még volt olyan is, hogy gyémánt lemez, amit 400 ezer eladott lemez után kaptak az előadók. 1997-től ez a fokozat megszűnt, 2012 decembere óta pedig kétezer eladott lemez után jár az aranylemez, négyezer pedig a platinalemez státusz határa.
28 arany vagy platinalemezes előadó 2020-ban
A MAHASZ adatai szerint a legsikeresebb zenekar Magyarországon a Tankcsapda, akik Liliput Hollywood című lemeze négyszeres platina lett, azaz legalább 16 ezret eladtak belőle. Az Ossian Csak a Jót című albuma fele ilyen sikeres volt, de így is dupla platinát érdemelt, viszont az Az lesz a győztes és a Best Of 1998-2008 lemezük elérte az aranylemez státuszt, vagyis kijelenthetjük, hogy a MAHASZ adatai szerint ők az igazi szupersztár zenekarok Magyarországon.
Szintén elérte a kétszeres platinastátuszt a Kowalsky meg a vega Esszencia című lemeze, illetve az Omega a Testamentum című lemezével. Duplázó még a Leander Kills, de ők két különböző lemezzel, a Luxusnyomor és az IV lemezekkel külön-külön érték el a platinát. Érdekesség még, hogy a listára mindössze két külföldi előadó került fel, Ed Sheeran, és a BTS, igaz utóbbi egyelőre csak az arany státuszt érte el, pedig törvényt is módosítottak miattuk, igaz nem itthon.
A helyezettek között azért vannak olyan lemezek is, amik nem 2020-ban jelentek meg, mert itt nem a megjelenés éve számít, hanem csak az eladott darabszám, vagyis attól még, hogy egy lemez 2018-ban jelent meg, de csak 2020-ban érte el a kétezer eladott példányt, akkor abban az évben kapja meg az aranylemezt.
További platinalemezesek 2020-ban
- Ákos – Idősziget
- Ed Sheeran – No 6. Collaborations Project
- Follow The Flow – Nem tudja senki
- Road – Emberteremtő
- Rúzsa Magdolna – Aduász
Aranylemezt kaptak 2020-ban
- Anna and the Barbies – Indián
- Attila – Best of 2010-2015
- Ganxsta Zolee és a Kartell – Oldskool
- Hooligans – 20. Jubileumi Koncertshow
- Junkies – Buli volt, buli van, buli lesz
- Kalapács – Örökfekete
- Kovács Gyopár & Oliverfromearth – Karácsony
- Magna Cum Laude – A leghosszabb perc
- Mandoki Soulmates – Living In The Gap + Hungarian Pictures
- Nagy Feró és a Beatrice – Az első 40 év Live!
- Republic – Magyarazűrben
- Nagy házibuli lemez III.
- Nagy házibuli lemez IV.
- Zaporozsec – Pixelek