Exkluzív premierként érkezik a Max kínálatába a Kék Pelikán, a Bagossy Brothers Company – 10 éve úton, illetve elérhetővé válik a Mesterjátszma is. Az HBO-n és a Cinemaxon egyaránt látható lesz több magyar alkotás is április 30-án este.
Hónapról hónapra bővül a Max magyar filmes gyűjteménye. Áprilisban elérhetővé vált Antal Nimród krimi filmje, A Viszkis és Reisz Gábor nagysikerű alkotása, a Magyarázat mindenre. A hónap végén, a Magyar Film Napjára időzítve három újdonság is megjelenik a Maxon.
A Csáki László által rendezett Kék Pelikán középpontjában a vasfüggöny leomlása utáni Magyarországot mutatja be, ahogy a határok hirtelen megnyílnak, ám az utazás drága. Három fiú nemzetközi vonatjegyek profi hamisításával egy egész generáció számára teszi lehetővé, hogy külföldre utazhasson, ám a szabadságnak ára van. A film megjelenésekor egy interjúban Tövisházi Ambrus, a Kék Pelikán egyik filmzeneszerzője mesélt bővebben munkásságáról és az alkotásról.
A Bagossy Brothers Company – 10 éve úton című film az erdélyi zenekar tízéves pályafutását mutatja be, amelyben a zenészek őszintén mesélnek a múlt és a jelen intim pillanatairól.
Tóth Barnabás által készített Mesterjátszma című filmben, Stefan Zweig Sakknovellának egyedi adaptációjában egy fiatal pár menekül az orosz tankok elől Budapesten 1956-ban. Feljutnak az egyik utolsó menekültvonatra, ahol sorsuk összefonódik egy megkínzott pap történetével egy izgalmas sakkjátszma során. A film főbb szerepeiben feltűnik Mácsai Pál, Hermányi Mariann, Váradi Gergely, Hajduk Károly, Péterfy Bori és még sokan mások is.
A Maxon továbbá elérhető már a Leftokovicsék gyászolnak, Becsúszó szerelem, a Pánik, a Kálmán-nap, a Swing, a Második kör, a BUÉK, az Emma & Eddie: A képen kívül, a KIX, Tisza-tó: Az ember alkotta Paradicsom, a Kölcsönlakás, a Fekete pont és még nagyon sok más is.
Az HBO-n este a magyaroké a főszerep. Délután öt óra után először a KIX lesz látható, majd fél hét után jön a Leftkovicsék gyászolnak. Az esti premier után 22:40 körül indul a Fekete pont, majd a napot hajnali fél egy után a Cabin Pressure – Anya leszek minden áron! című dokufilm zárja. A Cinemax 2-n pedig 20:30-kor a Magyarázat mindenre lesz látható.