Hirdetés
Hirdetés

És azt tudtátok, hogy 2017-ben is tíz Omar Rodriguez-Lopez-szólólemez jelent meg?

omar.jpg

Mert nekem elkerülte a figyelmemet, pedig már az utolsó is júliusban jelent meg. Erről a tíz lemezről igazából sok mindent nem tudni. 2016-ban is volt az At The Drive-In gitárosának egy 12 lemezes rohama, de arról legalább tduni lehetett, hogy a korábban összegyűlt anyagait adja ki. Ezek közül egyébként egy sem jelent meg fizikailag, az utolsó kézzel is megfogható album Octopus Kool Aid volt 2012 nyarán. Az volt a 22. szólólemeze, azóta kijött még 27, szóval mint szólózenész, 49-nél tart a gitáros-énekes.

49-nél.

És akkor nem számoltuk bele egyik At The Drive-In- Mars Volta- Bosnian Rainbows- Le Butcherettes- Antemasque- meg ki tudja még milyen lemezt sem. Lopez jelenleg az At The Drive-Innal a legaktívabb, de a pletykák szerint 2018-ban megjelenhet a második Antemasque-album is, ami valószínűleg már régen készen van, legalábbis abból ítélve, hogy a zenekar koncertjein gyakorlatilag csak ismeretlen dalokat játszottak. Először arra gondoltam, hogy beembedelem ide az összes 2017-es cuccot, de a franc se kínlódik vele. Aki évekig Omar Rodriguez-Lopez-lemezt akar hallgatni, klikkeljen ide. Egyébként Lopez lemondott budapesti koncertek számában eddig kettőnél tart. 

Advertisement
38,934KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló