Hirdetés

Értelmiségi tudósrock a művészképzőből – Alt-J-lemezkritika

altj_1.jpgAlt-J – An Awesome Wave
(Infectious)

Bizarr férfihang, zenészek a művészeti egyetemről, hipszterháromszög – nem kis hátránnyal indult 2012-ben az Alt-J nevezetű brit formáció. Pláne nálunk, ebben a szerencsétlenül konzervatív közízléssel megáldott országban, ahol még a megcélzott rétegnek is egy rakás rohadtul nyomós oka van arra, hogy negatív színezetű konnotációi legyenek a nevét az Apple-billentyűzeten háromszöget kiadó billentyűkombinációról kapó zenekart hallva. Pedig kevés jobb dolog történhetett az emberrel 2012 nyarán, mint az Alt-J An Awesome Wave című debütlemeze, mely miután bejárta a miénknél boldogabb országok rádióit, majd begyűjtötte az ide-oda repkedő „itt az új Radiohead”-kurjongatásokat, még a Mercury Prize-t is megszerezte a 2007-ben alakult leedsieknek. Így, ha eddig nem tettük meg, legkésőbb most, a visszatekintéskor érdemes lenyesegetni az ide nem illő előítéleteket.

Előzetes fintorgásunk akár megalapozottnak is tűnhet eleinte, hiszen az An Awesome Wave valóban nem mentes az olyan okoskodásnak tűnő húzásoktól, mint a geometriai formák, matadorszakszavak, Robert Capa és a pi-szám emlegetése – nem véletlenül sütötte el a Guardian előszeretettel a boffin rock (kb. tudósrock) kifejezést az Alt-J-jel kapcsolatos híreiben. Nem kell azonban végletekig nyűni a dalokat ahhoz, hogy hamar rájöjjünk: nem ezek az apróságok teszik ezt az albumot a 2012-es év legokosabbjává. Sokkal inkább a finom archaizálás, a teljesen különböző struktúrájú dalok egységbe öntése – ezeket észrevéve már egyáltalán nem kínos elragadtatottság azt mondani, hogy a helyesen május végére időzített lemez az egyik legszebb és legkülönlegesebb is volt tavaly.

Ahogy azt képzőművészetet tanult zenészektől várhatjuk, az album íve tökéletesen meg van szerkesztve, és gazdag hangszereléssel díszített: a zongorával nyitó Intro kezdőpontjától indulva az Alt-J igazából mindent végigjár, amit nem szégyell. Belassult melankóliát (Tessellate), izgága neurózist (Breezeblocks), eksztatikus népünnepélyt (Dissolve Me), bukolikus szentimentalizmust (Matilda) egyetlen lemezre sűríteni minimum merész húzás, és ha az Interlude I-II-III számokat lazító közjátéknak gondolnánk is elsőre, csalatkoznunk kell megérzéseinkben, amikor szembesülünk rögtön az elején a kanonikus szépség ekézése és az ezt követő, reneszánsz homofóniát idéző a capella között feszülő ellentéttel. Hogy az egész mégsem esik darabokra, az nagyban betudható a dalszövegeken végigvonuló szimbólumoknak.

Mert akár akusztikus gitárban, folkelemekben, vonósokban vagy masszív basszusban tobzódik éppen szerelmesen az Alt-J, a víz-vér-izom képhármashoz valamilyen formában mindig visszanyúl, majdhogynem azzal a kidolgozottsággal, ami Fiona Apple-t jellemezte a The Idler Wheelen, és bár igazán távol álljon tőlem dalszövegeket irodalmi alkotásként elemezni, legkésőbb amikor a Fitzpleasure szójátékaiban fordul a leisure les yeux-be, eszünkbe jut a francia szürrealizmus. Ez az inspirált szövegvilág és sokszínű zeneiség az, ami kiemeli az An Awesome Wave-et a Beach House Bloomja, a Violens True-ja vagy mondjuk a Django Django- és a DIIV-debüt által fémjelzett tavalyi indie mezőnyből.

Ha mégis keresni akarnánk valami gyengeséget az albumon, az talán a könnyedség hiánya lehetne. Okos szöveg és eredeti hangzás ide vagy oda, az Alt-J néha olyan sok, mint a Norvég erdőben a modorosság, de ha belegondolunk, hogy a zenekar ötévnyi ötletét sűrítette első lemezébe, se nem túl meglepő, se nem kimondottan elítélendő ez. Az, hogy így is végig élvezetes albumot hoztak össze, hozzá a korábban már itt agyondicsért klipekkel, olyan bravúr, amit értékelni kell. Ha mással nem, hát azzal, hogy elhisszük nekik: háromszögük igazából nem egyszerű háromszög, hanem delta.

Kommentek

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
1,020FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló