Hirdetés

Erősen indul az év a budapesti technórajongóknak

kangdingray.jpeg

A berlini klubélet két olyan ikonja jön el hozzánk januárban, akik ugyan nem németek, de már így is leraktak legalább annyit az asztalra, mint ottani társaik többsége. Shackleton és Kangding Ray külön-külön is nagy durranás lenne, de így egyben azért elég sok buli lineupját odaveri, és ha hozzátesszük, hogy mindketten élőzni fognak egyet, akár az év egyik leghúzósabb éjszakája is lehet belőle.

Az egykori Skull Disco label társalapítója, a brit Sam Shackleton egyike volt azoknak, akik az előző évtized közepén helyzetbe hozták a dubstepet. Méghozzá úgy, hogy azt a tech oldaláról piszkálták meg egy kicsit, ami azért elég sok nagy név érdeklődését felkeltette. Ricardo Villalobosszal például oda-vissza remixelték egymást, aminek egyik részről minden idők egyik legjobb minimal-feldolgozása, a másikról meg egy éjfekete, lassan ölő átirat volt az eredménye. Skull Disco már 2008 óta nincs, a klasszikus dubstep is elvérzett, de Shackleton zenéjében még mindig elég jól kivehetők azok a törzsi motívumok, amik a pályájának elejét végigkísérték. Hat éve él a német fővárosban, eddigi három nagylemezét (amiből kettő inkább EP-gyűjtemény,  a harmadik meg egy kollaboráció) már ott készítette el. 2010-ben beindította a Woe To The Septic Heart! kiadót, amin egy válogatást kivéve eddig csak az ő cuccai jelentek meg, legutóbb pár napja ez a kéttrekkes, húsz perc fölötti kislemez.  Ez is egy marha jó példa arra, hogy Shackletonnál betegebb basszusai nem sok mindenkinek vannak, lesz tehát miből válogatni szűk egy hónap múlva.

Az, hogy manapság a nagy múltú német techno egyik legizgalmasabb alakja egy francia srác, nem az ottani szcéna állapotát minősíti, hanem David Letellier, azaz Kangding Ray (képünkön) tehetségét. A műfaj organikus-experimentális végét megfogó Letellier annak idején építészetből diplomázott, és még olyan fura hanginstallációkat is összehoz időnként, mint ez vagy ez. Állítása szerint ő maga a rockzene felől jött, és csak akkor került közeli kapcsolatba Berlin technójával, amikor oda ment továbbtanulni, aztán végül úgy megszerette az egész közeget, hogy ott is maradt. Eddig négy szerzői albumot jegyez, ezek közül magasan az idén megjelent Solens Arc a legkiforrottabb, megmutatja, miért is áll annyira jól a french touch a német elektronikának. Az ő zenéje tipikusan az a cucc, amiben élőben bármi másnál több potenciál van, plusz ezek a show-k általában vizuálisan is elég erősek, szóval senkinek sem ajánlott kihagyni.

IИTERKOSMOS pres. SHACKLETON & KANGDING RAY @ Tesla Budapest

2015. január 17.

Shackleton live – Woe To The Septic Heart, Perlon, Skull Disco [UK] Kangding Ray live – Raster-Noton, Stroboscopic Artefacts [GER] Magamura live 

Hirdetés

Kommentek

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
849FeliratkozóFeliratkozás

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló