A Honor nagyon igyekezett, hogy 2025 első csúcstelefonjának a bejelentése az övé legyen, és sikerült is neki. Ugyan Kínában már pár hónapja elérhető a Honor Magic7 Pro, az európai piacra most kerül, és persze változások is vannak benne, amik két fő pontot érintenek: nálunk kisebb lett az akkumulátor, viszont ott van benne a teljes Google ökoszisztéma. Mindez 550 ezer forintért, ami árában is a csúcstelefonok közé helyezi a készüléket.
Erős
A Honornál azzal büszkélkednek, hogy ők tették először bele a Snapdragon Elite 8 processzort egy okostelefonba, és igazuk is van, még ha ez az egyeduralom nem is fog sokáig tartani. A készülék ennek megfelelően gyors is, semmiféle fennakadást nem tapasztaltam a teszt során, a 12 GB ram pedig szintén alap már egy olyan telefonban, ami nagymértékben az AI-ra épít.
Márpedig a Magic7 Pro arra épít. A szlovéniai sajtóúton másról sem volt szó, mint a mesterséges intelligenciáról. Annyira, hogy konkrétan Bled felé tartva jött egy olyan frissítés, ami még hozzá is adott funkciókat a tesztkészülékhez. Ilyeneket, mint:
- varázsradír, ami értelemszerűen kiszedi a képről azt, amit nem szeretnénk ott látni.
- háttércsere. Ezzel természetesen le lehet cserélni a hátteret az AI segítségével.
- illetve ki is lehet vágni objektumokat, és át lehet tenni másik helyre, majd azt a részt, ahol volt, az AI kitölti.
És még egy csomó AI van benne. Például ha már fotózás (és ez is a frissítéssel jött), például szuper zoomolhatunk egy távoli pontra, és ha ezt nem éjszaka vagy internet nélkül csináljuk, akkor az estleges elmosódott részeket az AI kijavítja. Itt mondjuk csinál néha furcsaságokat, például sirály helyett repülő mókust, de ugye az AI tanul, és remélhetőleg ez is javulni fog majd.
A Honor Magic7 Pro egyébként előre telepített Gemini-jal (vagy Geminivel, magyarul) érkezik, és az egész telefonon meglátszik a Google-lel való összefonódás. A telefon alkalmazás, az üzenetküldő, a névjegyek, a billentyűzet mind-mind a Google termékét használja, alig csináltak valamihez sajátot. Alkalmazásbolt sincs külön, az is csak a Google Play, ahogy fizetéshez is a Walletet használja a rendszer. Szóval nincs a telefon teletöltve felesleges alkalmazásokkal, és amik fent vannak, azok nagy része is törölhető, ha az ember irtózik a látványuktól. Kifejezetten üdítő ez így.
Okos
Természetesen a Honor új készülékén is van karikázva keresés funkció, de itt megbolondították azzal, hogy ha ujj ízülettel csinálom, akkor a kontextus alapján azonnal felajánl alkalmazásokat, amiket használhatnék. Például ha címet karikázok, az úgynevezett Magic Portal egyből a térképet ajánlja, ha szöveget, akkor a jegyzetet és így tovább.
Az AI még a kijelzőbe is beleköltözött, legalábbis a Honor azt mondja, hogy „a mesterséges intelligencia által vezérelt beállítások a nappali fény lágyságát utánozva védik a szemedet, minimalizálva a telefonhasználat közbeni megerőltetést.” Ez amúgy lehet, bár nekem nagyon furcsa volt, hogy állandóan változott a kijelző színmelegsége, inkább kikapcsoltam a funkciót.
És ha már kijelző: a telefon képernyője 6,8 colos, szóval jó nagy. A fényerő maximum 5000 nites, és valóban nem volt gond napfényben sem vele. A képernyőfrissítés 1-120 Hz-es, dinamikus, a képsűrűség pedig 453 ppi.
Fényképezőgép
Kamerákról már érintőlegesen volt szó, de papíron ezt tudják:
- 200MP-es telefotó kamera, 3x-os optikai zoommal, 100x-os digitális zoommal 1/1,4″-os ultra-nagyméretű érzékelővel, f/2.6 rekeszértékkel, optikai képstabilizálással
- Szuper dinamikus HONOR Falcon kamera 50MP-es ultra-HD képpel, 1/1,3″-os nagyméretű érzékelővel, f/1.4-f/2.0 önbeállító rekeszértékkel, optikai képstabilizálással
- Ultra széles kamera, 50MP-es ultra-HD képel, 2.5cm-es HD makró kamerával, 122°-os ultra-széles látószöggel, f/2.0 rekeszértékkel
- Előlapi kamera, 50MP-es ultra-HD képpel, f/2.0 rekeszértékkel, 90°-os széles látószögű intelligens szelfivel AI torzításgátlóval, 4K videóval
Ez lényegében szintén minden, amit egy ilyen csúcskészüléknek tudni kell, az AI meg azonnal felajánlja a segítségét, ha valahol úgy érzi, hogy javítania kell. A telefon fotózási képességeit a Honor kifejezetten koncertkörülmények között reklámozza, de erre egyelőre nem volt lehetőségünk. Viszont ha úgy van, ahogy mondják, akkor ebben nagyot fejlődött a cég. Azt mondják, hogy az új, úgynevezett Színpad módban a 200 megapixeles, ultra-tiszta telefotó kamera minden színpadi részletet hibátlanul rögzít, még a kihívást jelentő fényviszonyok között is. Na majd meglátjuk, nagy vállalás ez. És természetesen itt van a Honor 200 Pro-ban megismert Harcourt portrémód, ami itt kiváló képeket készít.
A Honor Magic7 Pro egyébként nagy és nehéz. De hát milyen legyen egy ekkora kijelzővel rendelkező csúcstelefon? Viszont mindenben prémium érzetet nyújt a fekete és úgynevezett holdszürke színben érkező készülék. Még akkumulátoridőben is, pedig egyrészt kisebb a tápegység, mint a kínai verzióban, illetve mint a tavalyi Magic6 Pro-ban. Nincs rá magyarázat, hogy miért, de igazából teljesen korrekt az üzemidő így is, intenzív használat mellett is elég csak este tölteni, ha reggel fullra töltve indultunk el vele. Tölteni ráadásul akár fél óra alatt is fel lehet, már ha az ember vesz hozzá arra alkalmas töltő adaptert, mert a dobozban, a jelenlegi trendeknek megfelelően az nincs.
Strapa is
A telefon premierjét amúgy egy rendhagyó bemutatón tartották a szlovéniai Bledben, ahol havas hegyen és quadozás közben is lehetett tesztelni ezt és a Magic7 Lite-ot is. Ugyan a Magic7 Pro is többet bír, de a Lite-ot kifejezetten az ultra strapabírósággal reklámoznak, és meglehetősen vicces is volt, ahogy a Vogel sípályán simán ledobják a telefont, hogy felvegyék egymás fenéken csúszkálását. Ezen igazából az sem csorbított, hogy a quados túrán összetört a törhetetlen (vagyis strapabíró) készülék, mikor az egyik quad átment rajta, de mivel állítólag azon a héten már vagy 20-szor csinálták ezt meg vele, így megbocsátható, sőt, csoda, hogy eddig bírta. Illetve rögtön elővettek egy másik Lite telefont, és annak már semmi baja nem volt a quad erőteljes átzúzása után, szóval tényleg bírja, csak mi éppen elkaptuk a megfáradás pillanatát.
A Honornak tehát a Magic7 Pro szériával tényleg sikerült 2025 első csúcskészülékét letennie az asztalra, és az öt éves szoftveres főverzió-frissítéssel időtálló is a telefon. Az ára meg, hát, annyi amennyi, ezért a konfigurációért a konkurenciánál is mélyen a zsebbe kell nyúlni, szóval ne csodálkozzunk, ha senki nem akar kilógni a sorból.