Hirdetés
Hirdetés

Erik Rutan áll Pat O’Brien helyére a Cannibal Corpse következő turnéján

rutan.jpg

Akik rendszeresen olvassák a Lángolót, azokhoz bizonyára eljutott Pat O’Brien Cannibal Corpse-gitáros decemberi, hatósággal szembeni erőszakkal és lakástűzzel terhelt ámokfutásának híre. A zenekar tagjai nyilvánosan is kiálltak azóta már szabadlábra helyezett társuk mellett, és már akkor megerősítették, a rendőrségi eljárás miatt egy koncertet sem mondanak le. Most bejelentették, hogy O’ Brien visszatéréséig Erik Rutan, a komplett death metal színtér egyik legimpozánsabb portfóliójával rendelkező zenésze helyettesíti őt. Hogy ez meddig lesz így, nem lehet tudni, de az biztosnak tűnik, hogy februártól május végéig, tehát a most következő tengerentúli turnékon ebben a felállásban látható majd a zenekar.

Erik Rutan nem csak a jelenleg is aktív, nemrég új lemezt megjelentetett Hate Eternal frontembere, de több éven át
volt tagja a Morbid Angelnek – a Domination és a Gateways to Annihilation albumokon hallható a játéka – és az utóbbi tizenpár évben a legtöbb Cannibal Corpse lemez az ő produceri irányításával készült. Mintegy mellékesen a komplett death metal műfaj egyik legjobb gitárosa, szóval magától értetődő választás volt. Azzal együtt, hogy természetesen mielőbbi felépülést kívánunk Pat O’Briennek, szívesen megnéznénk egy európai fesztiválkoncertet is ebben a felállásban.

Kedvcsinálónak addig is itt van a zenekar teljes tavalyi Bloodstock fesztiválos koncertje. 

 

Advertisement
38,934KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló