Hirdetés
Hirdetés

Eric Clapton reméli, hogy a kalózlemezért beperelt nőt nem büntetik tovább

Mint azt a Lángoló is megírta, Eric Clapton ügyvédei sikeresen pereltek egy ötvenes német nőt, aki egy olyan CD-t akart az Ebayen eladni szűk tíz euróért, amit a néhai férje vett valamikor a nyolcvanas években, és amiről ő nem tudta, hogy egy kalózfelvételt rejt, ami Clapton egy korabeli koncertjét rejti. A bíróság konkrét bírságot nem szabott ki, csak mindkét fél perköltségét kellett megtéríteni a nőnek, ami így is több mint egymillió forintnyi euró volt. Az ítélet miatt rengetegen felháborodtak, nekimentek Claptonnak, akinek a menedzsmentje most kénytelen volt közleményt kiadni kármentés céljából.

Először is leszögezték, hogy ebben az egészben Eric Clapton egyáltalán nem vett részt, csak az ügyvédi csapata. Akiket persze Clapton bízott meg, hogy a kalózfelvételek után kutassanak, de ettől most jótékonyan tekintsünk el.

A közlemény lényege, hogy számtalan ilyen kalózelemezzel találkoznak a zenész ügyvédei, az eladók pedig rendre felszólító levelet kapnak, majd gyorsan lezárják az ügyet. Ilyen lett volna ez is, viszont a nő a saját ügyvédein keresztül megüzenete, hogy pereljenek nyugodtan, ha szerintük jogos a követelés, majd a bíróság dönt. Clapton emberei pereltek is, tudjuk mi lett a vége, de ilyen csak abban az esetben van, ha bíróság elé kerül a dolog, ellenkező esetben minimális költsége van az egésznek. Jelen esetben még az is megdobta az összeget, hogy a nő még fellebbezést is benyújtott az ítélet ellen, pedig a bíró is javasolta neki, hogy ne tegye, csak ront a helyzeten.

Clapton most reméli, nem terhelik további büntetéssel a nőt, és az ő költségeinek megtérítésétől el is tekint. Ezt persze nem ő mondta, hanem az ügyvédei.

Azt amúgy elismerik, hogy tévesen célozták be a nőt, mert amúgy a szerintük Németországban különösen aktív bootleggereket keresik (ők olyan emberek, akik kifejezetten kalózfelételeket adnak-vesznek, cserélgetnek). Egyébként pedig nem áll szándékukban az olyan emberek büntetése, akik véltlenül a saját gyűjteményük egy kalózdarabját akarják eladni.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,927KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,510FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók