Hirdetés

Érett harmincasként – Ariel Pink’s Haunted Graffiti-lemezkritika

ARIEL-PINK-MATURE-THEMES.jpg Ariel Pink’s Haunted Graffiti – Mature Themes
(4AD)

Azt mondják, Ariel Pink a lo-fi hálószobapop apja, R. Stevie Moore pedig a nagyapja. Én nem tudhatom, nem voltam ott a születésnél, pláne nem a fogantatásnál. Az új Ariel Pink’s Haunted Graffiti-lemezt hallgatva ez utóbbit meglehetősen sajnálom – Ariel Marcus Rosenberg a Mature Themesszel tett róla, hogy ha eddig nem lett volna eléggé egyértelmű, mostanra kikerülhetetlen tény legyen, hogy szexuális fantáziája nem ismer korlátokat. Meg az is, hogy kurva jó számokat ír.

Ne tévesszen meg senkit az obskúrus lo-fi esztétika kántálása és a hírhedten antiszociális attitűd sem, amely Pinket az olyan – egyébként hozzá ténylegesen hasonló – kívülállókhoz köti, mint például John Maus. Kevés jobb dolgot tehetett volna a 18 éves Ariel a környezetével, mint hogy rászabadítja a ’60-’70-’80-as évek popzenéjét saját szája íze szerint újrahasznosító, otthonában rögzített dalait. 1996 körül kezdődött a sztori Los Angelesben az első kazettákkal, de a legtöbben valószínűleg a 2004-es Paw Tracks-kiadványnál, vagy még inkább 2010-ben a Round and Roundnál kapcsolódtak be itt, a világ kevésbé szerencsésnek mondható részén.

Az előbb említett előadókkal ellentétben ugyanis Ariel Pink leszerződött 2009-ben egy független viszonylatban már-már majornek számító kiadóhoz, a londoni 4AD-hez, és a következő év nyarán Ariel Pink’s Haunted Graffitivé bővülve elkészítette a Before Today LP-t, rajta a széles körben istenített mesterművel, a Round and Rounddal. Ezzel megszületett az év és az addigi Ariel Pink-oeuvre legtökéletesebb lemeze. A korábbi öncélú, karcos szerzemények szabadságából semmi sem tűnt el a profi felvételi körülményekkel sőt, inkább elősegítették Pink dalszerzői kvalitásainak kikristályosodását – végre jól hallhatóvá váltak az esetlegességükben nagyszerű, sablonokból eredetivé épített dalok.

Az augusztus 21-én megjelent Mature Themes már a kilencedik nagylemez Ariel neve alatt, és elmondása szerint éppen mostanra fogytak el végérvényesen a zsenge 20-as éveiben írt számok – összesen kb. 500 szerzemény. Az új lemeznek már minden darabját érett harmincasként írta, de ettől a fajta érettségtől azonban továbbra se várjon senki világmegváltó gondolatokat. Pink nem sokat változtatott az eddigi recepten: a The Hollies, The Beach Boys, The Byrds stb. zenekarok nevével fémjelzett dalszerzői hagyományokat olvasztja  gyerekkora mainstream popzenéjének hangzásvilágába, kiszámíthatatlanságra épülő, sajátos szerkesztési elvei mentén. A szövegek koherenciájával nem kell sokat törődni szerencsére most sem, egyébként van itt kecskétől leszbikus nimfománig minden, amit egy igazi pánszexuális kívánhat magának.

A lemez nyitó dala, a Kinski Assassin olyan, mint egy drogoktól bomlott agyú veterán katona balladája, és hálistennek teljesen komolyan vehetetlen. A folytatás sem alakul másképp, a kattant futamokat halmozó Is This The Best Spot? és a cinizmussal átitatott, túláradóan szentimentális címadó szám, a Mature Themes után már biztosan azok fejében is helyére került az előre kiadott kislemezdal, az Only In My Dreams, akik júliusban még hittek Ariel Pink álombeli csajvíziójában. Ezután két sötétebb hangvételű szám következik (Driftwood és az Early Birds of Babylon); mostanra pedig már megfigyelhető, hogy az előző lemezen még fel-feltűnő, 80-as évekből visszaköszönő dugós fúvóshangok nem térnek vissza az új anyagon, hanem nagyobb hangsúlyt és mélységet kaptak a szintik, és ez a lemez többi részére is egyre inkább jellemző.

Szóval jön a húsvásárlós Schnitzel Boogie, amely indokolatlan hosszúsága ellenére sem zökkent ki, a Symphony Of The Nymph viszont telibe talál a lassú nyávogásával és Dr Marióval, majd váltják egymást a csillogós szintipop és ironikusan kedves gitáros dalok. A Nostradamus & Me hosszú elektronikus space-hangfestése meglepően jól áll Ariel Pinknek, ahogy az előző számmal tök kellemes kontrasztban álló, soulos Doel and John Emerson-feldolgozás, a Baby is, ami az LP első kislemeze és egyben zárószáma.

Nem hiszem, hogy nagy rejtélyt kellene keresni ezen a lemezen – több mint elég az, hogy végig remekül lehet szórakozni rajta. Akinek meg kedve van a “halál szopásából” és “büdös leheletből” álló képeken sokat merengeni, az valószínűleg megérett arra, hogy megírja a saját agymenését – várjuk azt is, ezt meg nagyon köszönjük.

Kommentek

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
1,020FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló